Aki embermentő is volt – Magda, a legidősebb Gábor-lány

Írta: Lázár György  - Rovat: Politika, Történelem

A három Gábor lány csodaszép volt.   Az a pletyka járta, hogy amikor Vilmos papa nyitott autójába ültette őket, és végighajtott az Andrássy úton – leállt a forgalom.   

Zsazsa, Eva and Magda Gabor

Zsazsa, Éva és Magda

 

Magda volt a legidősebb, a később igencsak híressé vált filmsztár, Zsazsa a középső lány, míg Éva a legfiatalabb.  A család zsidó származású volt, de a lányok katolikus iskolákban jártak.

Magda és Éva már elhunytak. A 98 éves Zsazsa  nagybeteg és Kaliforniában lakik.

Én mindig is Magda történetét tartottam a legérdekesebbnek, talán azért, mert ő Budapesten élt amikor a németek 1944 márciusában bevonultak oda.  Testvérei eltávoztak Európából, akkor már Amerikában éltek, de Magda és édesanyja, Janka, Pesten rekedtek.

A történethez tudni kell, hogy Magda 1937-ben, 22 éves korában, hozzáment Jan Bychowski-hoz, egy 35 éves katolikus lengyel repülőtiszthez.  A pilóta állítólag ősi lengyel nemesi család sarja volt, ami nem meglepő, a Gábor lányok imádták a nemesi rangokat, a fess, híres, és főleg gazdag férfiakat.  Bychowski egyike volt azoknak a lengyel tiszteknek, akik 1939-ben, Lengyelország lerohanása után Angliába menekültek.  1944-ben az Angol Királyi Légierő (RAF) pilótájaként halt meg.

Úgy tűnik, hogy Magda a háború kitörésekor már nem élt lengyel férjével, és a feltűnően csinos szépasszony megismerkedett Carlos Sampayo Garrido nagykövettel, aki 1939-től képviselte Portugáliát Budapesten.   A diplomata 32 évvel volt idősebb nála, és egyesek szerint romantikus volt a kapcsolatuk, mások szerint Magda csupán segítője, titkára volt az üldözöttek mentésében.

A portugál nagykövet Galgagyörkön bérelt házat, odaköltöztette a követséget, és ott zsidókat is bújtatott, köztük Magda édesanyját is.   Magda menleveleket intézett, vízumokért kilincselt, embereket bújtatott a Ritz szállóbeli rezidencián, és a galgagyörki házban.

Garridót 1944 májusában visszahívták, és vele több szerencsés üldözött is elhagyhatta az országot.  Helyére Carlos Branquinho ügyvivő érkezett, aki védett házzá nyílvánította az Újpesti rakpart 5. számú épületet, és így a portugálok összesen mintegy ezer életet mentettek meg, közülük hétszázan kaptak portugál menlevelet.

Sampiano_Garrido_Bp13_Újpestirkp5

Magdát 1944 áprilisában letartóztatták, de Garrido segítségével kiszabadult, és  “menyasszonyaként” hagyhatta el Magyarországot.  Sikerült Liszabonba utaznia, 1945-ben már ott élt.  Feljegyezték, hogy volt közben egy híres kalandja is a 25 éves jóképű spanyol színésszel, José Luis de Vilallonga-val.

Portugáliában sem maradt sokáig, onnan Dél-Amerikába utazott, majd 1946 februárjában a braziliai Natal kikötőjéből sikerül az Egyesült Államokba bejutnia.  A három nővér ismét együtt volt az Újvilágban.  A braziliai Natal akkoriban amerikai hadikikötő volt, és Magdának sikerült elintéznie az amerikai vízumot.

Ekkor már hivatalosan is özvegy volt, és hamarosan férjhez ment egy amerikaihoz.  A William Rankin forgatókönyvíróval kötött házassága mindössze egy évig tartott, arra elég volt, hogy amerikai papírjait megszerezze.

Ezután még négy házasság következett.  A leghíresebb talán az Oszkár-díjas színésszel, George Sanders-szel kötött frigye; az mindössze 32 napig tartott.  Sanders korábban Zsazsa férje is volt, de elváltak, és később Magdát vette el.  Válásuk után Sanders inni kezdett, majd öngyilkos lett.

EvaZsazsaMagda

Éva, Zsazsa, Magda

Magda Amerikában ismert színésznő volt, de hírneve soha nem érte el Zsazsáét.  A lányok támogatták egymás karrierjét,  gyakran együtt léptek fel showműsorokban és televíziós programokban.  Magda hosszú betegség után 1997-ben 81 éves korában hunyt el.

Garridót már 1960-ban eltemették, de embermentő akcióinak részletei csak halála után kerültek nyilvánosságra; érdemeit 2010-ben a Jad Vasem is elismerte.  Barátját, titkárát (talán szeretőjét?), Gábor Magdát soha nem tüntették ki, tevékenységére csak később, a túlélők visszaemlékezéseiből  derült fény.  (A portugál követség akcióit, többek között Annette Lantos is igazolta, aki maga is túlélő, a néhai Tom Lantos amerikai képviselő özvegye, és a Gábor-lányok unokatestvére.)

Magda nem tartott igényt elismerésre, sőt, soha nem beszélt arról, hogy mi történt vele 1944-ben Magyarországon.  Valószínűleg mielőbb el akarta felejteni az egészet, mint egy rossz álmot.

MagdaEvaZsazsa

Magda, Éva, Zsazsa

 

 

 

 

 

Címkék:Gábor Magda, Gábor Zsazsa

[popup][/popup]