Madonna melltartóban gyászolta a Jeruzsálemi Templom pusztulását

Írta: Szombat - Rovat: Hagyomány, Politika

A Kabbala-rajongó popsztár az Instagramon, az egyik legelterjedtebb közösségi médián üzent tízmillió követőjének.

Áv hó 9-e. Ez a nap arra való, hogy magukba forduljunk. Légy higgadt, őrizd a csöndet.

Az üzenethez mellékelt fenti kép szerint  a popsztár is megtarthatta ezeket az instrukciókat, hiszen talán föl sem kelt az ágyból.

Áv hó 9-e, mely idén augusztus 1-re esett, a vallásos zsidóság legfontosabb gyásznapja: a hagyomány szerint ezen a napon pusztult el az első és a második jeruzsálemi templom is, és a zsidó történelem számos további tragikus eseménye köthető Áv hó 9-ik napjához.

A hagyományőrző zsidók ezen a napon böjtölnek, nem rendeznek semmilyen ünnepi eseményt (pl. bár micva, esküvő, stb.) és Jeremiás siralmaiból olvasnak föl részleteket. A hagyomány szerint a jajongó verssorok az első templom pusztulásáról emlékeznek meg, melyet a babiloniak romboltak le i. e. 586-ban.

Ebben az évben egyébként rekordszámú zsidó látogató kereste föl a Templomhegyet, mely alig pár napja súlyos moszlim zavargások kiváltó oka volt, miután az izraeli hatóságok detektoros kapukkal próbálták kiszűrni az imádkozni igyekvő moszlimok közül a fegyverrel érkezőket.

A meleg és a böjt ellenére mintegy 1300 zsidó ment föl a Templomhegyre. Ide a zsidók felmehetnek, de nem imádkozhatnak. Ezt az a megállapodás rögzítette, amelyet az izraeli állam és a hegy tetején álló két mecsetet felügyelő moszlim hatóság, a Waqf kötött, még 1967-ben, miután Izrael a Hatnapos háborúban elfoglalta Jeruzsálem keleti részét.

A látogatást rendkívüli biztonsági intézkedések kísérték, a résztvevők csak személyi igazolványuk felmutatása után, nagyszámú biztonsági őr kíséretében léphettek át az ellenőrző pontot.

A Siratófalnál további ezrek imádkoztak és hallgatták Jeremiás siralmainak felolvasását.

A Times of Israel cikke nyomán: jég

[popup][/popup]