Szombat előfizetés 2017

Kovács András: Tájkép felülnézetből

Írta: Kovács András - Rovat: Politika, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Honnan hová jutott a magyar zsidóság 25 év alatt – ezt a kérdést tettük fel a  Szombat áprilisi számában a magyar zsidó közélet néhány szereplőjének illetve jó ismerőjének.

Az alábbi négy kérdésre kértünk választ:

  • Milyen folyamatok zajlottak le a magyarországi zsidóság körében a rendszerváltás óta, milyen eredményeket könyvelhet el, és milyen kudarcok érték?
  • Változott-e a közösség identitása, mentalitása, közérzete, intézményei, önszerveződési képessége, érdekképviseletének hatékonysága?
  • Miben bíztak negyedszázada, milyen vízióik voltak, mi valósult meg, és mi az, ami ma is hiányzik?
  • Milyen perspektívákat lát ma a magyarországi zsidóság előtt? Lesz-e, s ha igen, milyen lesz a magyarországi zsidó közösség negyedszázad múlva?

Az alábbiakban Kovács András reflexióit közöljük.

5 - Kovács András

1989-ben a zsidó intézményrendszer a teljes bénultság állapotában fogadta a rendszerváltozást. A romos zsinagógák üresen kongtak, a szociális intézmények vegetáltak, az egyetlen zsidó iskolában néhány tucat tanuló koptatta a padot, a zsidó kultúra és tudományosság intézményei megszűntek létezni. A pártállam korszakában készséggel kollaboráló zsidó szervezetektől és súlyosan kompromittált vezetőiktől még azok a zsidók is távol tartották magukat, akikben nemcsak a holokauszt emléke meg az antiszemitizmus ébresztett fel valamiféle zsidó tudatot.

Ehhez képest

a mai állapotok aranykorinak tűnnek.

Létrejött a felekezeti pluralizmus. A négy zsidó vallási irányzat égisze alatt több mint negyven zsinagógiai körzet működik. Több tucatnyi zsidó civil – cionista, ifjúsági, kulturális – szervezet jelenik meg a honlapokon, húsz körül jár a nyomtatott és elektronikus zsidó médiumok száma. Kiépült a teljes zsidó oktatási rendszer: a zsidó óvodákban és iskolákban ma összesen közel ezer gyerek ül a padokban minden nap, van Zsidó Egyetem, zsidó könyvkiadás, a zsidó örökség ápolására egy sor új illetve megújult intézmény jött létre. A holokauszt emlékezetét és az áldozatok meg a zsidókat mentők emlékét jó pár új intézmény, emlékhely és nagyszabású tömegrendezvény őrzi, a holokauszt emléknap megrendezése közoktatási feladat, a zsidó szervezeteknek komoly szavuk van abban, mi álljon a zsidóságról az új tankönyvekben. A rászorulókat támogató szociális intézmények hálója szélesebb merítésű, mint bármikor korábban. Az állam már vagy két évtizede aláírta a felekezeti tulajdonért, illetve az üldöztetésekért való kárpótlásról szóló szerződést, és a rendszerváltozás óta megbízhatóan támogatja a zsidó hitközségek működését. Néhány éve rendszeresen működik az állam és a zsidószervezetek intézményesített konzultációs fóruma, a Zsidó Kerekasztal, az ott elhangzó financiális és jogi igények legtöbbjét az állam rendszerint nagyvonalúan teljesíti. Mi hát akkor a baj? Miért érzik sokan úgy, hogy a rendszerváltozás után várt – és látszólag nekilendült – zsidó reneszánsz kifulladt, kudarcot vallott, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket?

Mert, hogy hiába a sok változás, akárhogy számoljuk is, a ma Magyarországon élő zsidóságnak ugyanúgy maximum 10 százaléka kötődik valamilyen módon a zsidó szervezeti élethez, mint huszonöt évvel ezelőtt. Míg az országban durván több mint 100 ezer főre tehető azok száma, akiknek legalább egyik szülője zsidó, 1992-ben a hitközségi vezetők adatai szerint 3800 család fizetett önkéntes kultuszjárulékot a Budapesti Zsidó Hitközségnek. A 2001-es népszámlálás során a vallási illetve etnikai kötődés után érdeklődő (opcionálisan megválaszolható) kérdésre 12 871 fő nevezte magát zsidónak, 2013-ban már csak 10 965. 2003-ban 7583 személy ajánlotta fel adója egy százalékát a MAZSIHISZ-nek, tizenegy év múlva az összes zsidó felekezetnek mintegy 1200 fővel több. Feltehető, hogy az összes esetben a legerősebb és ezért valamilyen intézményes formát is öltő identitással rendelkező zsidók jelennek meg a statisztikákban. Ezek szerint az elmúlt két és fél évtizedben a látványos intézményes fejlődés nem járt együtt a zsidó intézmények és a zsidók látványos egymásra találásával: az 1992-es és 2013-as adat nagyjából hasonló arányokat tükröz.

Az 1990 utáni évtizedben Magyarországon kiépült a teljes zsidó intézményrendszer, de az így előállt helyzet súlyos feszültségekkel terhes, mivel

ez az impozáns és széles intézményrendszer „üres”:

az itt élő zsidók óriási többsége semmilyen formában nem jelenik meg benne. Ennek elsődleges oka szociológiai: a mai magyar zsidók nagy része egyáltalán nem vallásos, a vallási élethez fűződő szálakat sokszor már az előző generációk elvágták, ezért még akkor sem talál könnyen utat vallási szervezetekhez – a zsidó intézményrendszer legnagyobb szervezetei ilyenek – ha ezeket nem nyomasztják a múlt terhei, és friss szemmel, a kor eszközeit és nyelvét (is) használva igyekeznek elérni potenciális követőiket: erre a legjobb példa az EMIH/Chabad itthoni története. De hát a múlt terhei sem kerültek le a vállakról: tessék csak egy pillantást vetni a MAZSIHISZ-ben és környékén a közelmúltban zajlott tragikomikus eseményekre. Ez – sok minden más mellett – súlyos következményekkel jár azok számára, akik a magyar zsidók érdekeinek képviselőiként jelennek meg a nyilvánosság előtt: mivel a hivatkozott társadalmi háttér támogatásából eredeztethető legitimitásuk gyenge, leginkább a mindenkori kormányzok kegyeitől – vagy éppenséggel kegyeinek megvonásától – függenek, és elsősorban annak jóindulatáért küzdenek, sokszor egymás ellen.

Dohány utcai zsinagóga felülnézetből Kép forrása google maps

Kép forrása: google maps

Persze sokan már közvetlenül 1990 után sem nem hittek abban, hogy a régi intézményrendszeren belül végbemehet a komoly megújulás. Ők – látván, hogy az új szabadságokkal élve sokan fedezik fel, vagy szeretnék megújítani zsidóságukat – abban reménykedtek, hogy ezt a megújulást az újonnan megjelenő, a rendszeren kívüli, a hitközségektől független zsidó szervezetek fogják végrehajtani. A kezdeti fellendülés és sikerek után azonban a kilencvenes évek végére ez a folyamat megakadt. A kezdetekben több ezer regisztrált taggal rendelkező MAZSIKE aktív tagjainak száma legfeljebb néhány tucat, és hasonló a helyzet a cionista vagy az ifjúsági szervezetek esetében is. Ugyan jó néhány, a rendszerváltozás időszakában megalakult szervezet máig fennmaradt, és azóta is folyamatosan működik, az elmúlt évtizedekben vonzáskörük nemhogy növekedett volna, hanem inkább csökkent. Ennek okai sokfélék. 1989 óta közel négyezer fő alijázott, ami nagyon nagy szám egy 100 ezres népességre vetítve (még akkor is, ha tudjuk, hogy sokan közülük visszatértek). Velük az a csoport távozott az országból, ami az „újjászületés” legtermészetesebb közegét jelenthette volna. Az új szervezeteknek nem sikerült szerves kapcsolatot kiépíteni a magyar zsidóságnak még azokkal a rétegeivel sem, amelyek a rendszerváltás idején érdeklődést mutattak a zsidó közösségi élet iránt. Ennek legfőbb oka az volt, hogy sokszor választották a könnyebb utat: nem a magyar zsidó valóságból indultak ki, nem ennek a közegnek a problémáira kerestek választ, hanem azt hitték, hogy máshol – Amerikában, Izraelben – bevált kész recepteket követve magukhoz vonzzák majd azokat, akiket a bénult és avíttas hitközségi szervezeteknek nem sikerül.

De miután a lelkes külföldi segítők, a rendszerváltozás zsidó forradalmi turistái (akik sokszor a helyi viszonyok minimális ismeretével sem rendelkeztek, kapcsolataik a magyar zsidósággal szűkösek és véletlenszerűek voltak, tevékenységük egyik legfontosabb célja pedig az volt, hogy otthon növeljék szervezeteik esélyét az adománygyűjtés terén) hazautaztak, ezek a szervezetek magukra maradtak, kevés, szűk körből kiválasztott és gyorstalpalva kiképzett itteni aktivistáikkal, önfenntartásra képtelenül, állami és külföldi segélyekre szorulva, a szűkös forrásokért egymással is ádáz konkurencia harcot folytatva. Ebben a fiatalok nem sok fantáziát láttak. Miután a kezdeti, eleinte még lelkes vezetőréteg egy új életszakaszba lépve csökkentette vagy teljesen felfüggesztette aktivitását, nem lépett a helyébe egy fiatalabb generáció.

A kilépő generáció pedig szinte eltűnt

a zsidó életből, ami egyébként arra a problémára is rávilágít, hogy a diákéveket maguk mögött hagyó zsidó aktivisták számára rendkívül kevés vonzó lehetőség adódik arra, hogy az új életszakasznak – családalapítás, gyermekek születése, karrierpálya felívelő része – megfelelő kapcsolódási és aktivitási formát találjanak a zsidó közösségben.

Mindazonáltal a „zsidó reneszánsz” lecsengése nem jelentette azt, hogy a zsidó közösség teljesen visszaesett a korábbi állapotába. Az 1990 óta eltelt huszonöt évben nagy változások mentek végbe a magyar zsidó társadalomban. Mindenekelőtt abban, hogy jelentősen megnőtt azoknak a száma, akik különféle helyzetekben zsidóként identifikálják magukat. Ez a fejlemény több tényező együttes hatásának következménye. Egyrészt az új rendszerben egyszerűbb és könnyebb az identitások megválasztása és kifejezésre juttatása, mint korábban. Másrészt a huszonöt év alatt sok magyar zsidó került kapcsolatba a külföldi zsidósággal Izraelben, az Egyesült Államokban és Európában, megismerkedett a zsidóság kifejezésre juttatásának különféle mintáival és lehetőségeivel, megtanulta, hogy zsidónak lenni elsősorban nem stigmát, hanem pozitív identitást jelent. Harmadrészt mára már ezer fő felett lehet a zsidó iskolák 1990 után végzett egykori diákjainak száma, azaz megjelent a társadalomban egy olyan, viszonylag nagy, fiatal zsidó csoport, amelynek tagjai zsidó intézményi közegben szocializálódtak, és itt alakították ki személyes hálózataikat. Negyedrészt az országban időről-időre felerősödő antiszemita hullámok hatására sokakban intenzívebbé válik a zsidó identifikáció.

Mindezek következtében kialakult egy olyan, főleg fiatal zsidókból álló, viszonylag széles budapesti társadalmi közeg, amelynek tagjai zsidóként azonosítják magukat és egymást, ezen az alapon magyarázzák társadalmi kapcsolataik alakulását, ez határozza meg politikai és kulturális választásaik jelentős részét, és zsidó mivoltukra életpályájukat befolyásoló, fontos tényezőként tekintenek. Ennek a közegnek az identitása persze nem „kemény” zsidó identitás. A zsidó vallás és tradíció elemei, ha egyáltalán, csak nyomokban vannak meg benne, sokszor különösebb tartalommal nem rendelkező identitás-jelző szimbólumok alakjában. Ezért tekintenek erre a közegre,

a „bulizsidóságra”,

vagy „fesztiválzsidóságra” a „kemény” zsidóság képviselői lesújtó véleménnyel és lemondással. Másfelől viszont épp ezt a közeget célozzák meg az utóbbi évek kis, innovatív kezdeményezései – mint például a Mózes-ház, a Marom, az egykori Sirályban felbukkanó csoportok – bár ezeknek a kezdeményezéseknek a hatósugara is eléggé korlátozott: ritkán lépnek túl a személyes interakciókra és kapcsolatokra építő kisközösség fázisán, és eddig csak elvétve érkeztek el az intézményesedés magasabb szintjére. Minden esetre vannak.

Mindebből egy olyan kép bontakozik ki, amelyen egymás mellett létezik a kiépült és tagolt, jelentős financiális bázissal rendelkező zsidó szervezeti rendszer, egy tagolt intézményes struktúra meg egyfajta zsidó társadalom, amely utóbbi nem találja, sőt sokszor nem is keresi a helyét az előbbiben. A szociológiai vizsgálatok azt is bizonyítják, hogy a zsidó intézményrendszer „ürességének” nem feltétlenül a zsidó identitások elhalványodása, más szóval a zsidóság asszimilációja az oka. Az asszimiláció lezárult, de ettől még a zsidók nagy része zsidó maradt – csak ma másként és más helyzetekben zsidó, mint korábban. Ezzel a zsidósággal a mai magyar zsidó intézményrendszer nem tud mit kezdeni – és ez a zsidóság sem találja a helyét ebben az intézményrendszerben: mindkét fél valami mást keres, mint amit a másik jelent. Valószínűleg ez a feszültség fogja meghatározni a következő évtized történéseit a magyar zsidó világban.

Címkék:2015-04

  • István Turbucz

    Jól van ez így ,minden kisebbség sorsa a beolvadás. sajnos előbb utóbb a teljes beolvadás lesz itt,is.

  • Ferenc Raj

    Érdekes, új gondolatokat ébresztő esszé… Kedves Andras Kovacs
    szeptemberben, amikor megint Budapesten leszek szívesen beszélgetnék
    Veled a magyarországi zsidóság múltjáról, jelenéről és a jövő
    lehetőségeiről…

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Iráni atomprogram – Obama kontra kongresszus

Obama szerint az Iránnal kötött megállapodás kongresszusi elutasítása a háborút hozná közelebb.  "Ennek a megállapodásnak a kongresszusi elvetése egyetlen lehetőséget...

Kérdések és válaszok az Irán atomprogramját illető megállapodásról

Miért nem akadályozza meg a nukleáris megállapodás Iránt abban, hogy atombombát állítson elő? Izrael Állam budapesti nagykövetének írása. A nukleáris...

Close