Szombat előfizetés 2017

Kovács András: Biszkun innen, Biszkun túl

Írta: Kovács András - Rovat: Belpolitika, Cikkek, Kiemelt, Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Ha nem online tombolószobákban zajlott volna a csetepaté Biszku Bélának a zsidó Szeretetkórházba való felvételéről, az eset olyan kérdésekre is ráirányíthatta volna a figyelmet, amelyek túlmutatnak ezen az ügyön, zsidók és nem-zsidók számára egyaránt érdekesek – és nehéz megválaszolni őket. A kérdés egészen általánosan fogalmazva a következőképpen hangzik: lehet-e mérlegelési szempont egy partikuláris közösséghez való tartozás (vagy nem tartozás) olyan, korlátosan rendelkezésre álló társadalmi javak elosztásakor, amelyekre az egyenlő emberi méltóság elve alapján mindenki egyforma joggal tart igényt?

5 - Kovács András

Kovács András, a Közép-Európai Egyetem Zsidó Tanulmányok Központjának vezetője

A vita, mint ismeretes, azon tört ki, hogy a Szombat szerkesztőségi cikke szerint helytelen, a zsidókra nézve hátrányos lépés volt a hírhedt kommunista funkcionárius felvétele a zsidó közösség által működtetett kórházba. Mások viszont semmi kivetnivalót nem találtak ebben, sőt általános vagy/és zsidó erkölcsi normákból egyenesen következő döntésnek tekintették a halálán lévő, idős ember kórházi felvételét.

Abban a vita valamennyi résztvevője egyetértett, hogy életveszély és sürgősség esetén nincs lehetőség a mérlegelésre: minden rászorulónak egyforma joga van a helyzete által megkívánt lehető legjobb ellátásra, ápolásra. Ugyanez igaz arra az esetre is, ha nincs választás. Nincs olyan elv, ami elfogadhatóvá tenné a befogadás mérlegelését, ha csak egyetlen, a megfelelő ellátást biztosítani képes intézmény áll a segítségre szorulók rendelkezésére. Arra azonban csak kevés hozzászóló utalt, hogy más esetekben elvi alapon is általánosan elfogadott, jogosnak tekintett és megengedett gyakorlat az ilyesfajta mérlegelés.

Az egyik ilyen elv például a tartós diszkrimináció és üldöztetés által sújtott csoportok – pl. az észak-amerikai indiánok leszármazottainak vagy a holokauszt-túlélőknek és a túlélők második generációjának – pozitív diszkriminációja (azaz mások számára nem elérhető előnyökhöz juttatása) az egészségügyi szolgáltatások terén, mintegy az egészség terén tartós károkat okozó történelmi megpróbáltatások ellensúlyozásaként és közösségi „jóvátételeként”.

Egy másik, általánosabb ilyen elv a már említett egyenlő emberi méltóság elve, ami a korlátosan hozzáférhető javak lehető legegyenlőbb elosztását követeli meg. Ennek megvalósítása azonban már racionális mérlegelést követel, hiszen véges erőforrásokat kell a lehető legtöbb ember között, viszonylag egyenlő módon elosztani, pontosabban újraelosztani. Ilyen mérlegelés jelenik meg azokban a szabályokban, amelyek korlátozzák a betegek teljes szabadságát az orvos- és kórházválasztásban, például azzal, hogy ügyeleti és regionális alapon szervezett rendszerekbe terelik őket. Rendkívül szerteágazó vita folyik már régen arról is, hogy mily mértékben fogadható el a vagyoni-jövedelmi tényezők következtében kialakuló egyenlőtlenség – és az ezek alapján megvalósuló „válogatás” – az egészségügyi ellátásokban, azaz az egyenlő emberi méltóság elve alapján igazolhatók-e azok az előnyök, amit a módosabbak számára a magánbiztosítás, a magánkórház és a magánorvos jelent.

Az álláspontok sokfélék, de általában véve elfogadott az az érvelés, miszerint – bár a közjót megtestesítő intézményeknek, azaz végső soron az államnak kötelessége enyhíteni ezeket az egyenlőtlenségeket és következményeiket – az egyenlőség-elv érvényesítése azonban csak bizonyos határok között engedi meg az egyéni szabadság korlátozását.  Ahogy nem engedhető meg, hogy bárkit korlátozzanak abban, hogy vagyonából vagy jövedelméből egy drága és biztonságosabb autót vegyen, ugyanúgy abban sem lenne helyes korlátozni, hogy valaki a pénzét olyan drága egészségügyi szolgáltatásokra költse, amiket mások nem engedhetnek meg maguknak. Következésképpen a magánkórházak és magánrendelők bizony mérlegelhetik, hogy kinek biztosítják szolgáltatásaikat (a német városban, ahol hosszabb ideig laktam, a szomszéd házban lévő orvosi rendelő tábláján nagy betűkkel állt: Csak magánbiztosítottak számára!)

Felmerül persze a kérdés, hogy az egyenlő emberi méltóság szempontjaira való hivatkozás az esélyegyenlőség elvont elvének érvényesítésén kívül más esetekben is megengedi-e a szabad választás korlátozását. Hogyan igazolható az, hogy például egy kórház csak egy bizonyos – általa vagy fenntartója/működtetője által meghatározott – csoportnak biztosít (különleges) ellátást (mint pl. a katonai kórházak), amivel nyilvánvalóan hátrányba hozza azokat, akik nem tartoznak a csoporthoz? Ugyanolyan „válogatás”-e ez,  mint a forráselosztás racionalitásának érdekében, vagy a gazdasági egyenlőtlenség következtében való „betegszelekció”.  A Biszku-vita hátterében is ez a kérdés húzódik meg.

Itt most nincs mód arra, hogy részletesen ismertessük a különféle álláspontokat. Erősek a csoporttagság alapú részrehajlást elutasító érvek, de léteznek olyan álláspontok is, amelyek összeegyeztethetőnek tartják az egyenlő emberi méltóság elvét a csoportszempontok érvényesítésével. Az ún. kommunitárius érvelés szerint a társadalom kulturális közösségek integrált sokaságából áll, minden tagja ilyen közösségekhez (egyszerre többhöz is) tartozik. Ezek az egyenrangú közösségek különféle identitások és a társadalmi szolidaritás különféle formáinak forrásai, azaz olyan kötelékek, amelyek fenntartása az egyenlő emberi méltóság érvényesítésének fontos előfeltéte. A multikulturális társadalom híveinek ismert érve, hogy például a nyelvi-kulturális közösségek, az etnikai csoportok, a vallási közösségek fennmaradása – és az ezt szolgáló intézmények működése – éppen ezért a köz javát szolgálja.

Elkerülhetetlenül felvetődik azonban a kérdés: mik ezeknek az intézményeknek a kötelezettségei azokkal szemben, akik nem az őket létrehozó/működtető közösség tagjai? Milyen esetben engedhető meg és igazolható, hogy előnyökben részesítsék a közösség tagjait azokkal szemben, akik nem tagjai?  Ha erőforrásaik szűkösek és nincs nyilvánvaló szükséghelyzet, megtehetik-e, hogy egyszerűen a közösséghez való tartozás alapján döntsenek ebben a kérdésben? Szabad-e például a felekezeti hovatartozás figyelembe vételével mérlegelni a jelentkezők felvételét egy felekezeti iskolába akkor, ha túljelentkezés van, és a városban több, hasonló színvonalú iskola is működik? Szabad-e ilyen esetben előnyben részesíteni azokat, akik az iskolát működtető felekezethez tartoznak? A kommunitárius érvelés szerint az ilyen részrehajlás – ha az előnyöket élvező csoport határai és az előnyök nyújtásának szabályai kielégítő módon meghatározottak – semmiképpen sem diszkrimináció (az angol nyelv a „preferential treatment” és a „discrimination” kifejezéseket használja a két eset megkülönböztetésére).

Nos, a Szombat szerkesztőségi cikke egy hasonló helyzetben előálló dilemmáról szól, mégpedig úgy, hogy egy speciális érvet hoz fel: a közösségi szempontokat érvényesíteni hivatott intézményeknek nemcsak döntésük közösségi előnyeit kell mérlegelniük, hanem szem előtt kell tartaniuk azt is, hogy döntésük ne legyen hátrányos vagy káros a közösségnek – mint – a cikk szerint – Biszku Béla szeretetkórházi felvétele.  Érdekes és tanulságos vitát lehetett volna folytatni arról, hogy lokális, politikai károk mérlegelése összeilleszthető-e az előnyben-részesítést igazolni hivatott általános erkölcsi érveléssel, hogy helyesen ítélték-e meg a közösségi hasznokat és károkat a Szombat szerkesztői, és egy sor más kérdésről is, amik a jövőben is előkerülnek majd a zsidó (és más, közösségi) intézmények döntései kapcsán. De azt nem hiszem, hogy a Szombat érvelése egy egyszerű mozdulattal lesöpörhető.

Nem szeretném, hogy félreértés essék: ezekből a meglehetősen elvont fejtegetésekből semmi sem következik arra nézve, hogy az adott, konkrét ügyben hogyan kellett volna eljárnia a zsidó kórháznak, hiszen ehhez – legalábbis az általam fellelt forrásokban – nem állnak rendelkezésre a szükséges információk. Nem tudjuk pontosan, hogy mit írnak elő a jogi szabályok, és hogyan kell értelmezni őket. Nem tudjuk, bőségesek-e vagy szűkösek a Szeretetkórházban rendelkezésre álló helyek, hányan vannak várólistán, milyen esetekben lehet „beelőzni”, mik a felvétel és az ápolás anyagi feltételei, stb. stb. Nem tudjuk azt sem, hogy a hozzátartozók orvosi, anyagi, biztonsági vagy bármi más megfontolásból választották-e a zsidó kórházat, és ezeket a szempontokat nem lehetett volna-e máshol ugyanígy érvényesíteni. Ez a cikk tehát valójában nem a Biszku-esetről szól, hanem arról, hogy ha rendelkezésünkre állnának az állásfoglaláshoz szükséges információk, akkor milyen szempontok alapján lehetne erről az esetről értelmesen vitatkozni.

Egy dolog biztos: nem úgy, ahogy a gyorskezű kommentelők tették.

 

Címkék:Biszku Béla

  • Frenkel Péter

    Hol “elfogadott, jogosnak tekintett és megengedett gyakorlat […] a holokauszt-túlélők […] második generációjának […] pozitív diszkriminációja […] az egészségügyi szolgáltatások terén”?

    • Fekete György

      Én is szeretném tudni. Rászorulnék!

  • Fekete György

    Amennyiben a “Biszku-cikket” – a fenti szellemben – Kovács András, a CEU Zsidó Tanulmányok Központjának vezetője írja, nyilván én se bizonyulok “gyorskezű kommentelőnek”. Kovács professzor felvetései korrektek (jómagam, a nyugdíjas történelemtanár szemszögéből is). Mind szakmai, mind általános emberi tekintetben. Úgy fogalmaz a haldokló “hírhedt kommunista funkcionárius” Biszku Béla felvételéről a Szeretetkórházba, hogy közben nem kommunistáz (nem kelt hangulatot eleve minden kommunista ellen). Ezt az árnyalást, finom, de fontos megkülönböztetést hiányolom továbbra is a szerkesztőségi cikkből. Nem gondolom, hogy saját észlelésem becsapna (projekció révén), ha mégis az történt (bár Professzor Úr írását elolvasván – e lehetőséget külön megvizsgálva, mérlegre helyezve elfogultságaimat, érzékenységeimet – nem tartom valószínűnek), elnézést kérek.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Rabbi, kérdezd a rabbit!

Sorozatunkban rabbik válaszolnak egymás kérdéseire. Eredeti terveink szerint minden irányzat szerepelt volna a rabbinikus hagyomány responzumait idéző kérdezz-felelek-ben, de az...

Élet Menete – A kirekesztés fenyegetésére és az összefogás szükségességére figyelmeztettek

A kirekesztés ma is fenyegető veszélyeire figyelmeztettek, valamint a keresztények és zsidók összefogásának fontosságát hangsúlyozták az Élet Menete rendezvény szónokai....

Close