Szombat előfizetés 2017

„Kettős harsonaszó”

Írta: Wildmann János - Rovat: Hagyomány, Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Párbeszéd a párbeszédről – Wildmann János válaszát közöljük

2015. december 3-án látott napvilágot 25 rabbi aláírásával az Ortodox rabbinikus nyilatkozat a kereszténységről. (Szövegét 2016. januári számunkban közöltük.) Megjelenése egybeesett a II. Vatikáni Zsinat Nostra Aetate kezdetű – a katolikus egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatával foglalkozó – nyilatkozatának ötvenedik évfordulójával. (A nyílt kezdeményezéshez azóta további 30 ortodox rabbi csatlakozott.)

Néhány napra rá hozta nyilvánosságra a Vatikán katolikus-zsidó párbeszéddel foglalkozó bizottsága „Isten nem bánja meg adományait és hívását” című nyilatkozatát, mely emlékeztet a félévszázada kibocsátott Nostra Aetate (Korunkban) kezdetű nyilatkozatra, leszögezi a katolikus–zsidó párbeszéd fontosságát és részletezi az idevágó teológiai kérdéseket.

Utóbbi dokumentum nyilvánosságra hozatalakor jelen volt David Rosen rabbi, az ortodox rabbinikus nyilatkozat egyik aláírója, az Izraeli Főrabbinátus vallásközi párbeszéd bizottságának tanácsadója.

A két nyilatkozat a magyar közéletben, a magyar médiában kevés visszhangot kapott. A Szombat szerkesztősége ez év elején a magyarországi keresztény egyházak vezetőihez, valamint zsidó és keresztény filozófusokhoz, teológusokhoz fordult, hogy értékeljék a két dokumentumot. Összeállításunkban a beérkezett válaszokat közöljük.

A Magyar Katolikus Egyház, legnagyobb sajnálatunkra, többszöri megkeresésünkre sem adott választ körkérdésünkre.

Kérdéseink az alábbiak voltak:

1. Hogyan értékeli az Ortodox rabbinikus nyilatkozat a kereszténységről című, 2015 decemberében nyilvánosságra hozott dokumentumot?

2. Befolyásolja-e az Ön közösségének álláspontját a zsidó-keresztény párbeszédről, ha a Katolikus Egyház hangsúlyosan megszólal ez ügyben, mint tette 50 éve a II. Vatikáni Zsinat a Nostra Aetate nyilatkozat alkalmával, vagy ezúttal, amikor a félszáz éves évfordulón ismét megszólalt a Vatikán 2015 decemberében, amikor nyilatkozatot bocsátott ki a katolikus-zsidó párbeszédről?

3. Milyen újdonságot hoznak a dokumentumok, mi Ön szerint a jelentőségük?

4. Hangsúlyos eleme a vatikáni nyilatkozatnak a ,,helyettesítő teológia” háttérbe szorulása, hogy tehát Izrael népének választottságát nem szünteti meg az Egyház választottságának felfogása. Az új dokumentum azt is kimondja, hogy az Egyháznak nem célja a zsidók intézményes térítése. Nem először fogalmazódnak meg ezek a gondolatok, de talán minden korábbinál nyíltabban jelennek meg. Hogyan értékeli a jelentőségét ezeknek a teológiai állításoknak az Ön egyházának nézőpontjából?

5. Nyugat-európai, elsősorban német protestáns közösségek intenzív részesei a zsidó közösségekkel folytatott párbeszédnek a vészkorszak óta. Hogy látja, a magyar protestantizmus – és ezen belül az Ön egyháza – mennyiben változott ebben a tekintetben a korábbiakhoz képest?

*

„Kettős harsonaszó”

3 - Wildmann János

Wildmann János

Az elmúlt év végén két dokumentum látott napvilágot a keresztény-zsidó dialógusról. December elején az Egyesült Államokból, Izraelből és több európai országból huszonöt ortodox rabbi egy mindössze két oldalas nyilatkozatot jelentetett meg a „Mennyei atyánk akaratát teljesítve” címmel. Egy héttel később a Vatikán is kiadott egy jóval terjedelmesebb iratot, melynek címe a Rómaiakhoz írt levélből származik: „Isten ugyanis nem bánja meg adományait és hívását” (11,29). A két dokumentum a II. Vatikáni zsinaton elfogadott Nostra aetate (Korunkban) kezdetű nyilatkozat elfogadásának ötvenedik évfordulója alakalmából jelent meg, amely az Egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatával foglalkozik. Ebben a zsinat különösen is elismerően szólt a zsidó vallásról, és új irányt jelölt ki a katolikus és zsidó párbeszéd számára.

A Nostra aetate nyilatkozatban a katolikus egyház ünnepélyesen megerősítette, hogy hitének és kiválasztottságának kezdetei a pátriárkákig, Mózesig és a prófétákig nyúlnak vissza. A keresztények ezért hitük révén Ábrahám gyermekei, az Egyház pedig a zsidóknak adott kinyilatkoztatás által „annak a nemes olajfának gyökeréből táplálkozik, melyre ráoltattak a nemzetek olajágai” (4/2). A zsinat ajánlja és támogatja a két vallás kölcsönös megismerését és nagyrabecsülését, „melyet főleg a Szentírás tanulmányozásával, s teológiai és testvéri párbeszédekkel lehet elérni” (4/5).

Az ötven éve elfogadott dokumentum jelentősége mindenekelőtt abban áll, hogy az Egyház elutasította közel két évezredes antijudaista teológiai szemléletet, és lemondott arról az igényéről is, hogy egyedül ő értelmezi helyesen a kinyilatkoztatást. „Jóllehet a zsidó hatóságok követőikkel együtt Krisztus halálát követelték”, az ő szenvedése és halála „sem az akkor élő zsidóknak, sem a mai zsidóknak nem számítható be megkülönböztetés nélkül”. Az sem következik a Szentírásból, „hogy Isten a zsidókat elvetette magától vagy átkozottak volnának” (4/6). A zsinaton azt még nem sikerült elérni, hogy az egyház bocsánatot kérjen a zsidókat megbélyegző tanításért és törvényekért, hozzájárulva ezzel társadalmi peremre szorításukhoz, de a püspökök legalább sajnálatukat fejezték ki „a gyűlölet, az üldözések és az antiszemita megnyilvánulások miatt, bármikor és bárki részéről érték a zsidókat” (4/7).

A dokumentum utolsó cikkelye arra figyelmeztet, hogy „Nem hívhatjuk segítségül Istent, mindenek Atyját, ha nem tekintünk testvérnek bizonyos embereket, akik pedig Isten képmására vannak teremtve”. Elfogadhatatlan az olyan elmélet és gyakorlat, „mely ember és ember, nép és nép között diszkriminál az emberi méltóság és a belőle fakadó jogok tekintetében” (5).

A Nostra aetate nyilatkozatot a következő évtizedekben több figyelemre méltó hivatalos egyházi megnyilvánulás is követte. Mindenekelőtt II. János Pál pápa 1980-as németországi látogatása során tett szavai érdemelnek figyelmet, melyek szerint Isten sohasem bontotta fel a régi szövetséget. Az egyházfőt sok támadás érte ezen kijelentése miatt, de ő kitartott álláspontja mellett. Ő volt továbbá az, aki a pápák közül elsőként 1986-ban látogatást tett a római nagy zsinagógában. Utóda XVI. Benedek 2010-ben követte példáját, idén januárban pedig Ferenc pápa, aki egyenesen az ószövetség visszavonhatatlanságáról beszélt, és „idősebb testvéreknek” nevezte a zsidókat.

A katolikus részről a zsidóság felé újra és újra megnyilvánuló tisztelet és közeledés vezetett most oda, hogy zsidó vallási szervezetek vezetői közös nyilatkozatban jelezték: elfogadják a féljük nyújtott békejobbot, és a keresztényekkel együtt törekednek a Mennyei Atya akaratának megvalósítására, és közösen keresnek választ korunk erkölcsi kihívásaira. Az a tény, hogy ortodox rabbik és vatikáni illetékesek gyakorlatilag egyszerre kötelezik el magukat a keresztény-zsidó dialógus mellet, „kettős harsonaszó”, nyilatkozta Hermann Henrix, a Keresztény Egység Elősegítésének Pápai Tanácsán belül felállított Zsidókkal való Kapcsolatokért Felelős Bizottság egykori konzultora. Ez a közös elhatározás minden bizonnyal új fejezetet nyit a katolikus és zsidó párbeszédben.

A rabbinikus nyilatkozat súlypontjai

A Magyar Kurír (MK) katolikus hírportál, amely a teljes magyar fordítását közli, Shlomo Riskin rabbit, a dokumentum megszületésének egyik kezdeményezőjét, a Center for Jewish-Christian Understanding and Cooperation (CJCUC) alapítóját, az izraeli rabbinátus tagját, Efrat főrabbiját idézi: „A nyilatkozat igazi jelentősége abban áll, hogy testvéri kapcsolatra törekszik zsidó és keresztény vallási vezetők között, miközben elismeri a keresztény hit pozitív teológiai státuszát. Zsidók és keresztények feladata, hogy az alapvető erkölcsi értékeket közvetítsék a világban” (MK, 2015.12.11.).

Az aláírók megvallják, hogy a zsidók és keresztények közötti évszázados ellenséges viszony a II. Vatikáni zsinat Nostra aetate nyilatkozatával végérvényesen megváltozott, megindítva ezzel a kiengesztelés folyamatát a két vallás között. A zsinati dokumentum és későbbi egyházi megnyilatkozások is „egyértelműen elutasítják az antiszemitizmus minden formáját, megerősítik I-ten és a zsidó nép felbonthatatlan szövetségét, elutasítják az istengyilkosság vádját, és a keresztények és zsidók közötti egyedülálló kapcsolatot hangsúlyozzák” (2). A következőkben név szerint méltatják II. János Pál és XVI. Benedek pápák erőfeszítéseit a zsidókkal való őszinte párbeszédre. Aligha túlbecsülhető az az elismerő és baráti hangnem, amellyel a rabbik azt az „őszinte szeretetet és tiszteletet”, párbeszédre való törekvést nyugtázzák, amellyel a zsidók „megannyi kereszténytől” tapasztalnak. Sőt, a megfogalmazás túlmutat a katolikus egyházon, és azt a reményt fejezi ki, hogy ez a szívélyes és tiszteletteljes dialógus más keresztény egyházakkal is létrejött vagy legalábbis létrejöhet.

Figyelemre méltó a következőkben a kereszténység teológiai méltatása. A nyilatkozók elismerik, „hogy a kereszténység létrejötte nem hiba vagy véletlen műve, hanem isteni akarat eredménye volt és ajándék a nemzeteknek.” Jacob Emden rabbit idézve méltatják Jézus szerepét, és elismerően szólnak az Istenért cselekvő keresztény gyülekezetekről (3). A teológiai méltatás gyakorlati következménye annak megvallása, hogy a zsidók és keresztények nem ellenségek többé, „hanem egyértelműen partnerek az emberiség túléléséhez és jólétéhez szükséges alapvető erkölcsi értékek hirdetésében” (4) Minkét vallás híveinek az a közös küldetésük, hogy tökéletesítsék a világot „a Mindenható egyeduralma alatt” (5).

Az utolsó cikkelyek egyrészt megerősítik, hogy „zsidókat és keresztényeket sokkal több minden köt össze, mint ami elválaszt” (6), másrészt röviden fölhívják a figyelmet a két vallás közötti különbözőségekre (7). Ez a kettős megközelítés különösen is fontosnak tűnik az egyoldalúságok és túlzások elkerülése, valamint a közös munkálkodás reális esélyeinek megítélése szempontjából. Az együttműködésben ugyanis kétségtelenül feszültségek és konfliktusok is rejlenek, Hermann Henrix szerint mindenekelőtt politikai jellegűek. A katolikus egyház ugyanis nem fogadja el azt a teológiai megközelítést, miszerint Isten kiválasztott népe közvetlenül Izrael állam mai alakultában manifesztálódna.

A vatikáni dokumentum jelentősége

A katolikus irat közvetlenül nem tekinthető az egyházi tanítóhivatal hivatalos állásfoglalásának, noha egy hivatalos egyházi szerv, a Keresztény Egység Elősegítésének Pápai Tanácsának Zsidókkal való Kapcsolatokért Felelős Bizottság fogalmazta meg – minden bizonnyal szorosan együttműködve zsidó vallási szervezetek képviselőivel. Legalábbis erre utal, hogy az okmány bemutatásakor a vatikáni illetékesek mellett két rabbi is jelen volt, David Rosen az American Jewish Committee részéről, valamint Edward Kessler az angol Woolf Institute alapító igazgatója. Két héttel a dokumentum bemutatása előtt Rosen rabbi egy bécsi rendezvényen az Egyház „kopernikuszi fordulatának” nevezte a Nostrae aetate zsinati nyilatkozatot, amely a „megvetés teológiájának” végérvényes elutasítását jelentette (Kathpress, 2015.12.06. 16. old).

E sorok megírásakor a december elején megjelent vatikáni irat hivatalos magyar fordítása még nem állt rendelkezésemre, de az idegen nyelvű változatokból és beszámolókból az tűnik ki, hogy a dokumentum mindenekelőtt megerősíti a katolikus egyház elköteleződését a teológiai jellegű keresztény-zsidó párbeszéd folytatása mellett, sőt ezt egyenesen a két vallás képviselői kötelességének tartja. A kereszténység és zsidóság ugyanis visszavonhatatlanul egymásra vannak utalva. Egymás vallási és szellemi örökségének megismerése annak előfeltétele, hogy híveik közösen lépjenek fel az igazságosság, béke, a teremtett világ megőrzése és világban való megbékélés, valamint az emberi ínség enyhítése érdekében is. Közösen kell szembeszállni a zsidókat érő rasszista diszkriminációk és antiszemita megnyilvánulások ellen is. A keresztényeknek pedig tudni kell, hogy az újszövetség nem a régi megszüntetését, hanem beteljesítését jelenti. Bizonyára teológiai viták témája lesz az a kijelentés, hogy bár két vallásról, de nem két külön üdvútról van szó. A zsidók ugyanis nincsenek kizárva az üdvösségből azért, mert nem hisznek Jézus Krisztusban, mint a Messiásban, hanem ők továbbra is szerepelnek Isten üdvözítő tervében. Hogy ezt hogyan kell értelmezni, ha Jézus Krisztuson kívül nincs üdvösség, arra az irat nem ad választ.

A párbeszéd folytatása melletti elköteleződésen túl a vatikáni dokumentumban néhány hangsúlyeltolódás is megfigyelhető. Mindenekelőtt a korábbiaknál nyitottabb és elismerőbb hangnem, amelyben a zsidó vallás jelentőségéről szól, másrészt az a bátorság, ahogyan vállalja a kényes teológiai kérdéseket, mint például az imént említett üdvút esetében. Ezeknél is fontosabb azonban a keresztény zsidómisszió elutasítása, vagyis hogy a katolikus egyház intézményes szinten nem törekedhet a zsidók megtérítésére. Ha ezt tenné, akkor érvényét vesztené az iménti megállapítás, hogy a zsidók saját vallásuk okán szerepelnek az isteni üdvtervben. Ehhez hasonló megfogalmazás katolikus részről korábban még sohasem történt.

Biztosra vehető, hogy mind a rabbinikus nyilatkozat, mind a vatikáni dokumentum sok vitát fog kiváltani. A „kettős harsonaszó” azonban elhangzott. A jövő mutatja majd meg, hogy mekkora lesz a hívóereje.

Címkék:2016-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Amikor a fogorvosokból terroristák lesznek

A hírt, miszerint a nemrég elfogott palesztin terroristák fogorvosok,sokan találták viccesnek. Ezt nem vártuk volna. Afféle, a postás megharapta a kutyát –...

A rendőri erőszak ellen tiltakoznak, közben helyenként a rendőrökre lőnek

 Miközben országszerte megemlékezéseket tartanak a Dallasban történt lövöldözés miatt, több szövetségi államban tüntettek szombaton a rendőri túlkapások ellen, többeket letartóztattak, mert...

Close