Izraelnek kémkedett, 30 évet ült

Írta: Shiri Zsuzsa/MTI - Rovat: Külpolitika, Politika

Feltételesen szabadlábra helyezték az amerikai hatóságok Jonathan Pollardot.

Pollard  harminc évet töltött börtönben, mert Izraelnek kémkedett a védelmi minisztériumban – jelentette adását megszakítva az izraeli rádió pénteken a kormányfői hivatalra hivatkozva.

Pollard

AP fotó

A feltételes szabadlábra helyezésről döntő amerikai bizottság úgy határozott, hogy Pollard öt éven át nem hagyhatja majd el az Egyesült Államok területét, és az izraeli tévé szerint több más korlátozást is be kell tartania, például nem böngészhet az interneten és nem nyilatkozhat a médiának.

Az amerikai haditengerészet volt tisztjét 1985 novemberében fogták el, amikor sikertelen kísérletet tett arra, hogy menedéket kérjen az izraeli nagykövetségen. Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, mert Izraelnek kémkedett. Az izraeli kormány több évtizede próbálta elérni, hogy bocsássák őt szabadon, de több szakértő szerint ezzel csak ártott, mert ügyének fontosságát hangsúlyozták. Ő az egyetlen amerikai állampolgár, akit életfogytiglani ítélettel sújtottak azért, mert titkos információkat adott át az Egyesült Államok egyik szövetségesének. Börtönévei során az izraeli kormány több tagja is meglátogatta, és biztosították róla, hogy mindent elkövetnek szabadulásáért.

Pollard ügyvédjei a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint harcba kezdtek szabadulásának feltételei ellen, “törvénytelennek” minősítették azokat, és úgy vélik, hogy a huszonnégy órás nyomon követés, valamint az, hogy Pollard és jövendő munkaadóinak számítógépeit felügyelet alatt tartják, lehetetlenné teszi, hogy állást találjon.

Az ügyvédek szerint nem feltételezhető, hogy Pollard újabb titkos híreket továbbít és újra kémkedik, mert az egykor megismert adatok mára elvesztették időszerűségüket, és egyébként is már alig emlékszik rájuk.

A 60 éves, cukorbeteg és magas vérnyomástól is szenvedő elítéltet júliusban hallgatta meg a feltételes elengedésről döntő testület, majd az igazságügyi tárca is engedélyezte szabadlábra helyezését.

Jonathan_Pollard

Pollard letartóztatása idején

Az izraeli média szerint Pollard ügye rendszeresen napirendre került amerikai-izraeli csúcstalálkozókon, de Jeruzsálem hiába kérte, Pollard csak harminc év után szabadult, ahogy az a hasonló, életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt rabok esetében általános.

A zsidó családból származó és korábban Izraelben is járt Pollard a Pentagon civil tisztviselőjeként titkosszolgálati adatok elemzésével foglalkozott, s közben másfél éven át értékes információkat adott át Izraelnek.

Lebukása után az izraeli kém részletes beismerő vallomást tett és vádalkut kötött, a bíró azonban szokatlanul súlyos büntetésre, életfogytiglanra ítélte a részben szintén zsidó származású akkori amerikai védelmi miniszternek, Caspar Weinbergernek – a kiszivárgott részletek alapján valótlanságokat is tartalmazó – titkos jelentése alapján.

Az izraeli tévé szerint Weinberger azzal vádolta Pollardot, hogy rendkívül súlyos károkat okozott Washingtonnak, többek közt az általa kijuttatott információk a KGB szovjet titkosszolgálat kezére adtak a Szovjetunióban dolgozó negyven amerikai kémet, azonban ezt a vádat semmiféle egyéb bizonyíték nem támasztja alá.

A szabadulásáért lobbizók szerint a Pollard által kiszolgáltatott információ valójában nem okozott kárt az Egyesült Államoknak, ráadásul a konkrét értesülésekhez Izrael már korábban is hozzáférhetett.

Fogva tartásának bő első évtizedében Izrael nem ismerte el, hogy Pollard Jeruzsálem számára kémkedett, és az amerikai zsidó vezetők is elhatárolódtak tőle, nehogy megkérdőjelezzék az Egyesült Államokhoz való hűségüket.

Először Jichák Rabin izraeli kormányfő kért Pollard számára kegyelmet Bill Clinton akkori amerikai elnöktől, de ő elutasította a kérést. Legutóbb az Obama-kormány 2014-ben, az izraeli-palesztin békefolyamat ösztönzése érdekében vette fontolóra Pollard szabadon bocsátását, de az elképzelés hírszerzési körökben ellenkezést váltott ki, ezért elálltak tőle.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök pénteken a Facebook közösségi portálra is feltett videoüzenetében örömét fejezte ki Pollard elengedése után, de viszonylag visszafogottan reagált, és erre utasította kabinetjének tagjait is.

Ebben az is szerepet játszhat, hogy maga Pollard – az izraeli tízes csatorna egyik hírműsora szerint – azt üzente, hogy szabadulásakor ne fogadják és ne köszöntsék izraeli politikusok.

 

[popup][/popup]