Izraeli magyarok – Interneten szerveződő közösségi élet

Írta: Shiri Zsuzsa - Rovat: Politika

Az utóbbi néhány évben virágzásnak indult a magyar ajkú izraeliek közösségi önszerveződése.

Különböző köreik és klubjaik az egész országban segítséget nyújtanak az újak beilleszkedéséhez, miközben a vatik-okat (a régi magyarokat) is bekapcsolják a közös ügy, az alija támogatásába.

6 - Gulyásparti Asdodban

Gulyásparti Asdodban

Asdodban a Szochnut (Jewish Agency) égisze alatt két vatik, Simonyi Alex (Kárpátaljáról kivándorolt, magyar zsidó, aki lassan 40 éve él az országban) és Hausz Fischer Panni pátyolgatja az olékat (új bevándorlókat), főleg az ottani Bait Kanada bevándorló központ lakóit. Önkéntesként ők fogadják az összes Magyarországról érkező bevándorlót, az első napokban elkísérik őket elintézni a papírokat, ha gyerekeik vannak, segítenek beiratkozni az iskolába, stb. Kéthavonta nagyobb összejöveteleket tartanak: legutóbb ros hasana alkalmával szerveztek műsort Kántor Anita és Dessewffy Melinda fellépésével. Családias jelleggel összejárnak és önsegítő csapatot szerveztek maguknak „ki miben jó, ki mihez ért” alapon.

6 - Az önkéntesek

A két “vatik”

Észak-Izraelben igen szétszórtan telepedtek le az újak, de ez nem jelenti, hogy ne tartanának igényt a magyar szóra és tapasztalatokra. Megalakították az észak-izraeli családosok közösségét, amely az elmúlt két évben formálódott, zömében a közelmúltban érkezett családokból. Az új olékhoz ma már olyanok is csatlakoztak, akik évtizedek óta itt élnek, közülük többen „echte” izraeli párjukkal. Közös bennük, hogy kisebb-nagyobb gyerekeiknek szeretnének magyar társaságot biztosítani, hogy ezáltal is megőrizzék a nyelvet. A laza közösség rendszertelenül jár össze, egy-egy kirándulás, közös főzés alkalmából. Az összefogás egyik elindítója Nagy Ákos, aki az általa szerkesztett Mispaha blogon keresztül ismerkedett meg mintegy 15 családdal (ez 5o-6o embert jelent) Haifától Afulán át Kirjat Smonáig. A kemény mag a Kineret környéki kibucokban él, ahol az utóbbi években több magyar családot is elhelyezett a Szochnut.

A nagy távolságok miatt nehéz összeszervezni a társaságot, de ahogy Ákos fogalmazott „szerencsére a meghirdetett találkozásokon kívül is működnek a személyes kapcsolatok, a családok külön is összejárnak, már nem kellünk hozzá”. A kapcsolattartás felülete itt is a facebook: a Magyar ajkú izraeliek – Észak-Izrael oldalon szerveződnek a találkozók.

6 - Új olék az asdodi befogadó központban

Hausz Fischer Panni és két új olé az asdodi befogadó központban.

Izrael ma már nemcsak a könyv, hanem az Internet népe is, és külön fejezetet érdemel a

magyar nyelvű izraeli blog-pezsgés.

Majd két tucat magyar blogger posztol több-kevesebb rendszerességgel, eltérő felkészültséggel, a profi újságírótól a lelkes amatőrig, a kezdőtől a veteránig mindenféle témában, a politikától az életmódig, a bevándorló gondjaitól a vallási ügyekig.

  • Naftali Kraus zsidó közéleti és vallási ügyekkel szórakoztatja a nagyérdeműt, utóbbiakat rendkívül karcos stílusban kommentálja.
    http://judaizmus.blogspot.co.il
  • Az Új Keletes Halmos László hír-blogot üzemeltet.
    http://izraeli-hirlevel.blogspot.co.il/
  • 2009 óta jelentkezik posztjaival Lehar, aki sokat foglalkozik az Izraelt érintő biztonságpolitikai kérdésekkel, palesztin-izraeli viszállyal és a közel-keleti helyzettel.
    http://leharblog.wordpress.com
  • Steiner Kristóf főleg a tel-avivi divat-szcéna és a meleg szubkultúra ügyeiben és életmód tanácsokban utazik.
    https://www.facebook.com/whitecityboyblog
  • Éva Mihály Amichay izraeli és magyar ügyekről fejti ki véleményét évek óta.
    http://amichay.hu/
  • A Mishpaha blogban a Kramer-Nagy család izraeli beilleszkedéséről, a kibuci létről, és közéleti kérdésekről tudósít Nagy Ákos. Sok praktikus tapasztalatot oszt meg olvasmányos történetekbe ágyazva.
    http://mishpaha.weebly.com/
  • Frank Péter 1999 óta nyomja rendületlenül a frankpeti.net-et és az izraeli konyhát. Blogja idén a hvg goldenblog versenyében az ego kategóriában bejutott az első tízbe! www.frankpeti.net & http://izraelikonyha.blogspot.hu/
    • A kék-fehér valóság – mindennapok Izraelben egyfajta újságos stand, ahol közel tucatnyi blog követhető egyszerre: „az Izraelre kíváncsi olvasók több szemszögből is megismerhetik az izraeli hétköznapokat, illetve ezen keresztül az ország politikai, gazdasági, szociális, vallási és kulturális életét” – írják a bemutatkozó oldalon. Itt, több személyes hangvételű blog mellett a Besh o droM zenekarból ismert Barcza Gergő és családja életébe is betekintést nyerhetnek a követők. De akad, aki hetiszakasz magyarázatokkal vagy épp ivrit szómagyarázatokkal jelentkezik több-kevesebb rendszerességgel.
      https://www.facebook.com/izraelblog
    • Az észak-izraeliek facebook oldala pedig aktuális témákat vitat meg. https://www.facebook.com/eszakizrael

 

További, megtekintésre ajánlott blogok:

Posztdok napló: http://kispaszti.com/

Zizilend: http://zizilend.blog.hu/

Izraeli konyha blog: http://izraelikonyha.blogspot.hu/

Humus BaPita blog: http://hummusbapita.blogspot.hu/

Macesz blog: http://macesz.blogspot.hu/

Szakaszok: http://szakaszok.blogspot.co.il/

Bab a-Zabra: http://babazabra.blogspot.co.il/

Héber Továbbképző: http://ivrit.blog.hu/

Bohém Izrael http://www.bohemizrael.blogspot.co.il/

 

Fontos: e cikkünkbe többnyire csak azokat a szervezeteket, blogokat vettük  bele, amelyeket még nem mutattuk be a Szombat hasábjain. Számos  komoly szervezetről írtunk korábban, amelyekről itt olvashatnak. Minden újabb kezdeményezés bemutatkozásáról szívesen hallunk.  (A szerk.)

 

Címkék:2013-12

[popup][/popup]