Izrael nem követett el háborús bűnöket, sőt, túlteljesítette az emberjogi normákat

Írta: Mika Klára - Rovat: Politika

– erre az eredményre jutott a NATO Katonai Tanácsának volt elnöke, a német Klaus Naumann tábornok által vezetett bizottság.

Izraeli katonák Gázában

Izraeli katonák Gázában 2014 nyarán, az Erős Szikla hadművelet napjaiban (Fotó: IDF Spokesperson’s Unit/Flickr)

A volt vezérkari főnökökből, tábornokokból és politikusokból álló nemzetközi katonai csoport múlt pénteken, az ENSZ-nek átadott jelentésében megállapította, hogy Izrael a múlt nyáron a Hamásszal vívott 50 napos háború alatt – a palesztin civil lakosság életének védelmében – messzemenőkig eleget tett a hadviselést szabályozó Genfi egyezmény előírásainak.

A gázai konfliktust vizsgáló Magasrangú Nemzetközi Katonai Csoport 2015. május 18-22 között végzett tényfeltáró küldetést az Izraeli Barátai Kezdeményezés  (Friends of Israel Initiative) elnevezésű, pro-izraeli NGO megbízásából. Tagjait amerikai, ausztrál, brit, holland, kolumbiai, német, olasz és spanyol vezérkari főnökök, magas rangú katonatisztek politikusok és tisztviselők alkották.

A csoport ténymegállapításait az Erős Szikla hadműveletet kivizsgáló ENSZ Emberi Jogi Tanácsának vizsgálóbizottságához juttatta el. Ez a bizottság éppen hétfőn hozta nyilvánosságra jelentését, amelyben egyformán elmarasztalja Izraelt és a Hamaszt. A külföldi katonák azonban egészen más képet festenek a tavalyi harcokról.

Klaus Naumann, (korábban német vezérkari főnök és a NATO katonai bizottságának elnöke) nyilatkozata szerint „hasonló küldetésre Izraelben eddig nem volt példa. Mi voltunk az első magas rangú tisztviselőkből álló nemzetközi csoport, amely látogatást tett az országban. Olyan betekintést kaptunk az izraeli kormány és Védelmi Erők adatbázisához, amit eddig semmilyen hasonló csoportnak nem adtak meg.”

A küldöttség vizsgálódásai eredményeként megállapította, hogy a múlt nyári konfliktus „nem olyan háború volt, amelyet Izrael kezdeményezett”. Izrael a háborút megelőző hónapokban nagyfokú önmérsékletet tanúsított, amikor Gázából rakétatámadások érték – főleg a déli városokban található polgári célpontokat.

„A háború, melyet Izrael kénytelen volt a Hamasz és más gázai szélsőségesek ellen megvívni, a lakosságát és a területét ért szüntelen támadások elleni legitim védekezés volt.” A jelentés szerint „bizonyos esetekben

Izrael a háborús előírásokhoz aggályosan ragaszkodó magatartása

izraeli katonák és civilek életét követelte.” Elismerték, hogy a gázai oldalon „egyes halálos áldozatok hibák és téves ítéletek következményei voltak. „Ugyanakkor nagy részük tragikus és elkerülhetetlen következménye volt egy olyan ellenséggel szembeni védekezésnek, amely szándékosan a civil lakosság köréből indít támadásokat” – olvasható a beszámolóban. A bizottság egyértelműen kijelenti, hogy a Hamasz tehető felelőssé a múlt nyári gázai halálos áldozatok túlnyomó többségéért, mint „agresszor és az emberi pajzs alkalmazója”, s mert „katonai létesítményeket telepítettek lakónegyedekbe”.

Klaus Naumann

Klaus Naumann

A bizottság jelentését alátámasztja megannyi palesztin civil tanúvallomása is, akik a Hamasz megtorlásától tartva nem merték vállalni kilétüket.

„A Hamasz azt akarta, hogy lemészároljanak minket, hogy ezáltal megnyerje a médiaháborút Izrael ellen, mert így be tudják mutatni a halott gyermekeinket a TV-ben és pénzt kapnak Katartól” – így T. korábbi Hamasz minisztériumi tisztviselő.

„A Hamasz a holttesteinket akarta,

hogy ezzel Izraelt befeketítse. A média minden egyes halott gázaiért hatalmas nyomást gyakorolt Izraelre. Ebben az értelemben működött a Hamasz taktikája, egyre nagyobb toleranciát tapasztaltunk a Hamasz iránt, legfőképp Európában” –állítja egy gázai tévés producer.

Egy szintén névtelenséget kérő gázai egészségügyi alkalmazott így írta le a történteket: „Az izraeli hadsereg bombázás előtt figyelmeztetést küld a gázaiaknak, hogy hagyják el az épületet. Az izraeliek vagy telefonálnak, vagy sms üzenetet küldenek.  Néha többször felhívnak, hogy megbizonyosodjanak, hogy mindenki biztonságban van. A Hamasz kemény előírásai ellenben nem engedik, hogy kimeneküljünk. Sok ember azért vesztette el életét, mert a Hamasz milicistái bezárták őket az otthonaikba. A Hamasz  hivatalos Al-Quds TV csatornája figyelmeztetett, hogy a gázainak ne hagyják el az otthonaikat. A Hamasz elzárta az épületek kijáratát, ahol az izraeli hadsereg evakuálásra szólította fel a lakosságot. A Shijaiya körzetben ahol az izraeliektől felhívást kaptunk az evakuálásra, a Hamasz eltorlaszolta a kijáratokat és megparancsolta, hogy térjünk vissza az otthonainkba. Néhányunknak nem volt más választása, mint az izraeliek felé futni és védelmet kérni a családjainknak. A Hamasz tüzet nyitott a menekülőkre, a többieket pedig arra kényszerítették, hogy visszatérjenek a házukba, ahol bombázták őket. Így történt a shijaiyai mészárlás. Több mint százan vesztették életüket.”

Hamasz harcosok az egyik alagútban

Hamasz harcosok az egyik alagútban

A jelentés háborús bűntettként ítéli el a Hamasz által szándékosan az izraeli lakosságra irányított rakétákat; az alagútépítéseket, melynek célja izraeli állampolgárok elrablása és megölése; a gázai iskolák, mecsetek és kórházak közelében végzett hadi tevékenységét; az ENSZ létesítmények fegyverraktárként való használatát; s végül a már említett emberi pajzsok bevetését.

Az ENSZ épületéből indított rakétatámadásokat palesztin oldalról is megerősítették. Múlt év decemberében Bassem Eid palesztin emberjogi aktivista nyílt levelében szólította fel a Nobel-békedíjjal kitüntetett Malala Yousafzait, hogy a díjjal járó pénzösszeget, melyet a gázai gyermekek megsegítésére ajánlott fel, személyesen adja át a rászorulóknak és ne az UNRWA (az ENSZ palesztin menekülteket segélyező hivatala) közreműködésével próbálja meg eljuttatni, mivel így a pénz a Hamasz kezére kerül.

Az UNRWA által fizetett alkalmazottak 90%-a ugyanis a Hamasz támogatója.

„Bizonyosan vannak vitatható izraeli jogi álláspontok, mégis úgy találtuk, hogy a célmeghatározást illetőleg az izraeli vezetés szemléletmódja megfelel a törvényeknek, s az sok esetben példaértékű” –hangsúlyozza a szemle zárómondata.

Megannyi muszlim közéleti személyiség a Hamaszt okolja az elhúzódó konfliktusért, csak pár nevet említve: Wafa Sultan, Nonie Darwish, Walid Soebat, Ayaan Hirsi Ali és Mosab Hassan Yousef mind egybehangzóan állítják, hogy a Hamasszal értelmetlen a megegyezés keresése, mert nincs az a határvonal, amin belül egy zsidó államot elismernének.

Dr. Tawfik Hamid egykori iszlám szélsőséges, aki korábban az al-Gama’s al-Islamiyya terrorista csoport tagja volt Dr. Ayman al-Zawahiri-vel (az Al-Kaida későbbi másodparancsnokával) egyetemben, majd 25 évvel ezelőtt felismerve a radikális iszlám veszélyét, így jellemzi a helyzetet:

„Nincs kétségem afelől, hogy a palesztinok szenvednek, s ezt nem is tagadom. De mi a szenvedésük kiváltója? Nem Izrael, hanem a Hamasz. Ha a Hamasz holnap feláll és kijelenti, hogy ‘elfogadjuk Izrael Állam létezését, többé nem hajtunk végre terrorcselekedeteket ellene és betartjuk az eddigi megállapodásokat, amelyek mellett elköteleztük magunkat’, akkor véget érne a palesztinok szenvedése. Ki hibáztatható a helyzetért? Nem mondom, hogy nem szenvednek. Mindenki tudja, hogy szenvednek. De mi okozza a szenvedésüket? Izrael? Millió izraeli arab él Izraelben a zsidókkal együtt, s ők nem szenvednek úgy, mint azok az arabok, akiket arabok kormányoznak. Nem tagadhatjuk a palesztinok szenvedését, de ha nyíltak és őszinték akarunk lenni, akkor be kell látnunk, hogy a palesztinok szenvedésének  kiváltó oka a vezetésük és a vezetőik által hozott rossz döntések. Abban a pillanatban, amikor a vezetőik felhagynak a zsidók iránt tanúsított öntelt és barbár hozzáállásukkal, a dolgok meg fogak változni s megszűnik a palesztinok szenvedése. Úgy vélem a helyzet kulcsa a palesztinok kezében van. El kell dönteniük, hogy véget vetnek a szenvedésüknek azáltal, hogy békejobbot nyújtanak az izraelieknek. Emlékszik Szadat elnökre? Szadat elnök vissza akarta kapni a Sinai félszigetet. Békét ajánlott az izraelieknek és ezáltal elérte a célját. De a palesztinok nem tették ezt meg. A Hamasz lemészárolná az összes zsidót, s ezt a meggyőződését nyíltan hirdeti.
Arra kérem őket, hogy hagyjanak fel ezzel és békével forduljanak az izraeliekhez. Hacsak egyszer őszintén megteszik, meglátják, meg lesz az eredménye. Kétszer jártam Izraelben s elmondhatom: a zsidók nem utálják az arabokat. Mi okozzuk a problémát és nekünk kell változtatnunk.” (Lásd az alábbi videót.)

Ez a vélemény összecseng az elhíresült izraeli mondással: Ha az arabok leteszik a fegyvert, nem lesz háború, ha a zsidók teszik le a fegyvert, nem lesz Izrael.

 

Címkék:ENSZ vizsgálóbizottság, Erős szikla, Hamasz, Izrael, Klaus Naumann

[popup][/popup]