Szombat előfizetés 2017

„Itt a zsinagóga” – kiabálták a horogkereszttel vonulók

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Alan Zimmerman, a Charlottesville-i Beth Israel gyülekezet elnöke arról, mit éltek át a neonáci tüntetés idején.

A Ku kux Klan híveinek felvonulása – ellentüntetők tömegében

„Szombat reggel a zsinagóga előtt álltam egy fegyveres biztonsági őr mellett, akit mi béreltünk, miután a rendőrség megtagadta, hogy védelmet nyújtson a reggeli ima idejére. Nem az épület védelmét kértük, hanem az ott imádkozó negyven ember épségét igyekeztünk biztosítani.

„Az utca másik oldalán három, félautomata lőfegyverrel felszerelt terepszínű egyenruhás nézett velünk farkasszemet vagy fél órán keresztül. Nem tudom, mit tehettünk volna, ha elindulnak felénk. Lehet, hogy a fegyveres őr riasztotta őket vissza. Lehet, hogy jelenlétük csupán véletlen egybeesés volt, és én vagyok paranoiás.

„A nácik több alkalommal is elvonultak az épület előtt ’Itt a zsinagóga!’ felkiáltással, amit ’Sieg Heil’ és egyéb antiszemita jelszavak kísértek. Többen horogkeresztes zászlót és egyéb náci jelképeket vittek.

„Egy fehér pólós fickó fel s alá járkált előttünk, ami ugyancsak gyanút keltett: vajon terepszemlét tart, vagy erőt gyűjt a támadáshoz? Nem tudtuk. Később kiderült, hogy az autós merénylet elkövetője ugyanolyan pólót viselt, ez a fehér szélsőségesek egyenruhája. Hátborzongató volt.

„Amikor a szertartás véget ért, azt javasoltam gyülekezetünk tagjainak, hogy a hátsó kijáraton távozzanak haza, mégpedig csoportosan.

„Nemsokára tudomásunkra jutott, hogy neonáci internetes portálokon a zsinagóga felgyújtására bujtogattak. Az egyik rabbival arról tanácskoztunk, talán jobb lenne visszamenni a templomba, de hát mit tehetnénk ott? Nem történt semmi, de mi megtettük a szükséges lépéseket, kimentettük a tórákat, köztük egy holokausztot túlélt tekercset. A támadások ugyanis mostanra már a lehetséges forgatókönyvek közé tartoznak.

„A nap végén kénytelenek voltunk lemondani egy havdala szertartást a gyülekezet egyik tagjának otthonában. Facebook eseményként hirdették meg, és náci elemek is tudomást szerezhettek róla. Itt is a rendőrség segítségét kértük, de csak azt a tanácsot kaptuk, hogy az eseményt mondjuk inkább le.

„A helyi rendőrségnek hallatlan próbatétellel kellett megküzdeni aznap, ezt mi is jól tudjuk, ők viszont azt tudják, hogy a zsidóság a szélsőséges csoportok célkeresztjében van. A hivatalos szervek persze megértően bólogatnak, de – annak ellenére, hogy a polgármester zsidó – csak magunkra hagyatkozhattunk. Az, hogy szombaton Charlottesville zsidó közösségét nem érte szerencsétlenség, nem politikusainkon, a rendőrségen, még csak nem is rajtunk múlott, hanem a gondviselésen. Most már előre nézünk, hiszen közeledik Ros Hasáná és Jom Kipur…”

Zimmerman hozzáteszi: „Szombat reggel a zsinagóga előtt egy törékeny ősz hajú nénike odalépett hozzám azzal, hogy ő ugyan római katolikus, de szeretne csatlakozni az őrködőkhöz. Egyszer csak megkérdezte: ’miért gyűlölnek benneteket?’ Nem volt feleletem kérdésére, amit – immár több ezer éve – mi is felteszünk magunknak.”

*

Szombaton az Egyesítsd a jobboldalt (Unite the Right) hívei és a baloldali ellentüntetők közötti súlyos Charlottesville-i összecsapások csúcspontján a náci szimpatizáns James Alex Fields jr. gépkocsijával belehajtott az ellentüntetőkbe, halálra gázolva a 32 éves Heather Heyert, és 19 személyt megsebesítve. Virginia államban szükségállapotot hirdettek ki, és a tüntetőket hazaparancsolták.

Az Arutz Sheva cikkét Bassa László fordította.

Címkék:Charlottesville, horogkereszt, zsinagóga

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A jobboldali Likud korlátozza a belépést a pártba a tömegesen jelentkező baloldali izraeliek miatt

A kormányzó jobboldali Likud párt korlátozásokat vezetett be a pártba lépésre az utóbbi hónapokban tömegesen jelentkező baloldaliak miatt Izraelben -...

Izrael nagy mennyiségben exportálna orvosi marihuánát

Az orvosi marihuána nagyüzemi termesztésére és jelentős exportjára készülnek Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet...

Close