Szombat előfizetés 2017

Iszlámul a világ – Interjú Tóth Istvánnal, a Magyar Iszlám Közösség alelnökével (1. rész)

Írta: Mika Klára - Rovat: Cikkek, Interjú, Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Tóth Istvánnal az 1988-ban megalapított Magyar Iszlám Közösség alelnökével a Róbert Károly körúti imahelyen találkoztam. A kietlen és zajos külvárosi környékbe ékelődött, minden pompát nélkülöző épületen csak egy kihelyezett táblából következtethetünk arra, hogy itt egy vallásos közösség élettere található. A helyiség belülről is rendkívül puritán, berendezése egyszerű, de lakályos, keletiesen egzotikus részletekkel és családias hangulatot áraszt.

mik

Nagyon sok ember hajlamos összemosni az iszlámot és a terrorizmust. Úgy gondolom, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a legtöbb ember fejében káosz van az iszlámot illetően.

Tóth István: Igen, iszonyú káosz van a fejekben. A héten járt itt egy úriember egy másik újságtól, nagyon kiakasztott, amikor már ötödszörre kérdezte meg, hogy de mit gondolok én arról, hogy mi vezérli a terroristát, mire gondol tette közben. A kérdésének az éle az volt, hogy én, mint terrorista mit gondolok. Azt feleltem, hogy én nem tudok a terroristák nevében nyilatkozni.

MIK4 -Tóth István

Tóth István, a Magyar Iszlám Közösség alelnöke

Mi az, ami megfogott az iszlámban?

A szigorú egyistenhit. Bár ez a zsidóknál is megvan. De én valaha keresztény gyökerekkel rendelkeztem. A családom nem volt vallásos, de meg lettem keresztelve reformátusként. Nekem Jézus – béke legyen vele – mindig is tisztelendő személy volt, még ha nem is voltam igazán hívő. S ugye a zsidó vallás őt nem fogadja el prófétának. Mi muszlimok elfogadjuk az összes prófétát Ádámtól kezdve Mózesen keresztül egészen Mohamedig, béke legyen vele.

Melyik irányzatot választottad?

A szunnita irányzathoz tartozó hanafi iskolát. A legtöbb magyarországi muszlim szunnita. Úgy 15 ember lehet, aki magyarnak született és síita.

Mi a helyzet az iszlámból kitértekkel, a hitehagyottakkal? Azt rebesgetik, hogy őket akár meg is lehet ölni, ha kimondják rá a fatwát, a halálos ítéletet.

Nem, a fatwa az nem egy kötelező érvényű parancs, hanem egy tanács, ezt jelenti maga a szó is. Nem kell megölni, viszont van egy ilyen lehetőség is, ha egy muszlim kitér az iszlámból és az iszlám ellen fordul. De nem úgy fordul ellene, hogy csinál 1-2 gúnyrajzot, vagy kritizálja, jár a szája, hanem fegyveresen, tehát tevőlegesen fordul az iszlám ellen,

A szalafisták a nyilvánosság előtt is hangoztatják, hogy aki megsérti Mohamed prófétát, azt meg kell ölni. 

A szalafisták valóban ezt hangoztatják. Az iszlámban tilos a blaszfémia, az istenkáromlás, a próféták káromlása. De hozzáteszem, hogy az iszlámban ugyanúgy tilos egy keresztényt vagy egy zsidót a hite, vagy a nézetei miatt támadni. Tehát egy iszlám országban egy Charlie Hebdo jellegű merénylet nem fordulhatna elő; ez az iszlámnak az alapállása. A saríára nem úgy kell tekinteni, mint a BTK-ra. Utat, ösvényt jelent, ami kiterjed az élet teljes területére. Ugyanakkor nem egy kőbe vésett törvénykönyv, amit egyik napról a másikra be lehetne vezetni. A saríának az értelmezése szerteágazó. Létre lehetne hozni akár Európában is egy saría alapú jogrendszert, ami harmonizálna az európai törvénykezéssel és jogrenddel. Viszont akkor Franciaországban például nem lehetne semmilyen vallási jelképet betiltani.

Európában viszont nincs halálbüntetés. Szaúd-Arábiában és Iránban nyilvános lefejezések, kivégzések vannak. 

Meg kell, hogy mondjam, hogy én halálbüntetés párti vagyok. Vannak olyan bűncselekmények, amelyeknél én is jogosnak tartom a halálbüntetés kiszabását. Például a nemi erőszak, a fegyveres rablás, az életellenes bűncselekmények esetében. Igaz jó, hogy van most már ténylegesen életfogytiglani ítélet, de miért etessük még akár 40-50 évig azt az embert, aki ilyen bűntettet követett el?

A Facebookon megosztottál egy cikket a kölni csoportos erőszak elkövetőkkel kapcsolatban. A kölni tettesek többsége muszlim bevándorló volt, de cselekedeteikben nem követik az iszlám előírásait, – írtad – hiszen alkoholt fogyasztottak, amit szigorúan tilt a vallás.

Magyarországon a bűnözök 99%-a született keresztény, ha így nézzük a dolgot. A kölni elkövetőkre nem lehet úgy tekinteni, mint akik az iszlámot képviselték. Egyrészt az erőszak is tilos az iszlámban, akár nők, akár férfiak ellen. Olyan dolgokat műveltek, ami ellentétes az iszlámmal. Egyébként nagy részük már évek óta Németországban élt, s bűnözésből tartotta fenn magát.

Párizsban azt tapasztaltam, hogy ott is sokféle muszlim közösség él, akikkel közülük baj van azok főleg az algériaiak és a marokkóiak. Köztudott, hogy drogot árulnak, a Saint-Denis negyedet, ahol legtöbbjük lakik, csak crack szupermarketnek hívják. Emellett csajoznak, isznak, elnyugatiasodott életet élnek. 

Ugyanúgy, mint a Charlie Hebdo merényletet végrehajtó testvérpár. Róluk azt lehet tudni, hogy algériai szüleik voltak, akik korán meghaltak és utána egy francia nevelőintézetben nevelkedtek. Ami a Charlie Hebdo-val történt az gyakorlatilag a szekuláris francia állam hibája, ők nevelték fel a Kouachi fivéreket, akik bűnözök lettek. A börtönben találkoztak valami „sufni-sejkkel”, aki betérítette és rávette őket, hogy az iszlám nevében olyan merényletet hajtsanak végre, ami ellentétes az iszlámmal.

MIKA Koránban található említés arról, hogy aki Allah nevéért harcol, az a mennyországba kerül. Mit mond pontosan az iszlám a mártírokról?

Mártír az, aki a hit védelmében hal meg, illetve a hitéért ölik meg. Ha valaki magára kötöz tíz kiló dinamitot és felrobbantja magát, az nem mártír, hanem öngyilkos. Az öngyilkosok a pokolra jutnak.

Azok a palesztin merénylők is öngyilkosok akkor, akik megkéselnek egy járókelőt az utcán?

Aki ártatlan emberre támad az utcán az nem mártír, hanem gyilkos.

Mahmud Abbasz múlt év októberében a Palesztin Autonómia TV csatornáján azt hangoztatta, hogy aki megvédi a szent helyeket  és azok védelméért hal meg, az elnyeri másvilági jutalmát a mennyországban a 72 szűzzel. Mennyire fekete-fehér ez?

Ha mártírként hal meg igen, akkor valóban ez a jutalma, de azt erősen hangsúlyozom, hogy nem az a mártír, aki megöl egy embert és utána lelövik. Az más kategória. Nem az a mártír, aki felrobbantja magát és vele együtt meghal megannyi ember. Mártír az, aki a hitet védi. Aki valóban mártír az tényleg elszámoltatás nélkül kerül a paradicsomba – de majd a feltámadás és az ítélet napján, nem most azonnal.

Az interjú második része itt olvasható.  

*

A Magyar Iszlám Közösség brüsszeli terrortámadásokat elítélő nyilatkozata.

Címkék:2016-05, ISIS, Iszlám, Magyar Iszlám Közösség, Ruff Tibor, Tóth István, vallás

  • Eni Hintya

    Na ezt lenne érdemes osztogatni, mert hiteles forrásból származnak az infok, nem pedig az ellenőrizetlen hülyeségeket.

  • rrrebelll

    Tóth István azért említhetné azokat a Hadithokat amik egyáltalán nem értenek egyet a az ő véleményével különösen a Hanafi irányzat. Talán a ha Szufi irányzatot választotta volna akkor lenne értelme a válaszának. Így csak ködösítés.

  • Fényt az éjszakába

    “Mártír az, aki a hitet védi”

    Szép gumiszabály. Aki felrobbantja, leszúrja a hitetleneket ezért megölik az mártír.
    Csak értelmezés kérdése.

  • Pingback: Iszlámul a világ – Interjú Tóth Istvánnal, a Magyar Iszlám Közösség alelnökével | SzántóGráf()

  • HablatyÁrpád_Közpénznyelő

    Meg vagyok döbbenve. Hogy hihet valaki olyan istenben, aki 72 szüzet ajándékoz egy férfinek a mennyországban…? Ilyen szexista, korlátolt isten a muzulmánok allahja?!?! ez egyszerűen elborzasztó. egy szexista, proli isten? mi ez, valami vicc? a szex jó dolog itt a földön, de az az isten, akinek a mennybeli jutalmazási tudományában ez a csúcs, hát nagyon korlátolt! Az meg külön botrány, hogy egy Jókain, Arany Jánoson, Petőfin, József Attilán nevelkedett “európai civilizáltságú” muszlim ilyet simán bekajál?!?! Az iszlámban doktrinálisan is elrettentő a sötétség.

  • BZS

    Nekem Jézus és az édesanyja példája is elég.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Bartók Béla életét és munkásságát bemutató kiállítás

Bartók Béla életét és munkásságát bemutató kiállítás a Metró Galériában, a kiállítást 2016. március 23-án nyitják meg.

Utcán fejezik le a nőket, darun lógatják a holttesteket

Szaúd-Arábia leplezetlenül címmel készítettek dokumentumfilmet brit filmesek. A dokumentumfilmben, borzalmas részleteket mutatnak be, például azt, hogy napokra az utcán hagyják...

Close