Szombat előfizetés 2017

Irán: 8756 zsidó maradt…

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223
Isfahan_synagogue

Az iszfaháni zsinagóga

az országban, a legutóbbi népszámlálás adatai szerint. Ez egytizede az 1979 előtti népességnek. 1979-ben döntötte meg az iszlám forradalom a sah nyugat-barát rendszerét. Az új iszlámista rezsim azonnal megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, és fő ellenségnek kiáltotta ki a zsidó államot. Ekkor indult el a nagyobb arányú exodus, s az azóta eltelt három évtized alatt az évezredes múltú iráni zsidság 90 százaléka csöndben elhagyta az országot. Nagy részük ma Amerikában él. Komoly iráni zsidó közösségek vannak New Yorkban és Los Angelesben.

Az iráni zsidókra legutóbb egy gyilkosság irányította rá a figyelmet. A Times of Israel beszámolója szerint december végén egy Daniel Mahgerefteh nevű teheráni zsidót tettek el láb alól, mert egy forradalmi gárdista lányával tartott fenn kapcsolatot.

Tavaly egy 57 éves iszfaháni zsidó asszony lett gyilkosság áldozata, akinek családja ingatlanügyi viszályban állt szomszédaival: utóbbiak mecsetjük számára szeretnék megszerezni a zsidó család ingatlanát.

Címkék:iráni zsidók

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A turulozásért Horthy alatt börtön járt volna

Interjú Ungváry Krisztiánnal

Die Welt: „Gyűlölet uralja az életet Magyarországon”

Close