Irán 32 alkalommal próbált tiltott katonai technológiához jutni 2016-ban

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Minderről a Fox News számolt be, német titkosszolgálati forrásokra hivatkozva.

Khamenei ajatollah, Irán vallási vezetőjének képmása két rakéta között az éves katonai díszszemlén (Fotó: AP)

Iránt, mint tudjuk az Egyesült Államokkal és hat másik országgal (Plusz: EU) kötött egyezmény tiltja el attól, hogy katonai célra hasznosítható nukleáris technológiát fejlesszen vagy vásároljon. Ezért cserébe feloldották ellene a gazdasági szankciókat és segítséget kap a békés célú atomenergia felhasználás területén.

Egyes német szövetségi államok (Bundesland) hírszerzési beszámolói viszont azt bizonyítják, hogy az iszlám köztársaság csak tavaly szeptember-október táján 32 alkalommal próbált számára tiltott technológiákhoz hozzájutni – írta a Fox News, amely hozzájutott ezekhez a dokumentumokhoz.

Irán szerepet játszik az atom-, biológiai és kémiai tömegpusztító fegyverek terjesztésében – áll a hivatkozott jelentésben, amely arról számol be, hogy a mullahok diktatúrája az Emirátusok, Törökország és Kína égisze alatt alapított cégek segítségével próbálkozott a tilosban halászni. Többnyire a rakétatechnológia terén próbálkoztak, a jelentés szerint, amely nem tudósít arról, hogy mindez vajon sikerrel járt-e.

Donald Trump csütörtökre ígérte állásfoglalását abban a kérdésben, hogy vajon Irán betartja-e a fent hivatkozott egyezmény rá vonatkozó kötelmeit. Az angol nyelven Joint Comprehensive Plan of Action (JCPOA) néven ismert egyezményt 2015-ben írták alá és 2016 januárban lépett hatályba. Az egyezmény a rakétaprogram terén is tartalmaz tiltásokat, ami azonban nem zavarta Iránt további rakétakísérletek végrehajtásában.

Hessen szövetségi állam titkosszolgálati jelentése szerint Irán, Pakisztán, Észak-Korea és Szudán „vendégprofesszorokat” – vagyis illegálisan foglalkoztatott tudósokat – alkalmaz nukleáris és egyéb katonai programjuk folytatására.

S 200 hosszútávú rakéta indítása, a félhivatalos iráni hírügynökség, az ISNA fotóján

Szászország-Anhalt szolgálatainak jelentése szerint Irán „zavartalanul folytatja” rakétaprogramját, amely most már Európát is fenyegeti.

Amikor ezek után a Fox News hivatalosan is érdeklődött a német illetékeseknél, azt a választ kapta, hogy nincs tudomásuk az egyezmény iráni részről történt megsértéséről. Mindazonáltal hozzátették, hogy Irán rakétaprogramja aggodalomra ad okot.

Az elmúlt Hetekben Donald Trump többször jelezte, hogy nem fogja támogatni a JCPOA egyezmény meghosszabbítását. A vonatozó amerikai törvény szerint ugyanis az elnök köteles háromhavonta tájékoztatni a kongresszust arról, hogy az Iszlám köztársaság megtartja-e az egyezmény rá vonatkozó részét. A legközelebbi ilyen alkalom október 15-e.

Címkék:atomprogram, Irán, JCPOA, rakétaprogram

[popup][/popup]