In Memoriam Perec Markis – A Sztálin által kivégeztetett jiddis írókra emlékezünk

Írta: Perec Markis / Szántó T. Gábor - Rovat: Kiemelt, Kultúra-Művészetek, Politika

1952. augusztus 12-ről 13-ra virradó éjszaka jiddis írókat és költőket végeztetett ki Sztálin a moszkvai Lubjanka börtönben. Egyikük, Perec Markis verseit közöljük az alábbiakban.

Markis

A Kaliasztre szerkesztő gárdája Varsóban, 1922-ben. Jobbról a harmadik Perec Markis.

A Zsidó Antifasiszta Bizottság a II. világháború idején jött létre, hogy nemzetközi támogatást szerezzen a náci Németország fenyegetésével szemben Szovjet-Oroszországnak. A háború után, a hidegháború idején, Izrael megalakulását és nyugati szövetségi rendszerének kialakulását követően anticionista kampány indult a Szovjetunióban, s a Zsidó Antifasiszta Bizottságot háttérbe szorították, eljelentéktelenítették. A sajtóban, közbeszédben, többek között gyökértelen kozmopolitáknak bélyegezték a zsidókat, majd 1952-ben hamis vádakkal: ellenforradalmi bűncselekményekkel, kémkedéssel, szabotázzsal vádolták meg a korábbi Zsidó Antifasiszta Bizottság tagjait is. A május 8-án indult perben kínzásokkal hamis vallomásokat csikartak ki számos zsidó íróból, költőből és más zsidó értelmiségiből, majd augusztus 12-ről 13-ra virradóra tizenhármukat kivégezték, másokat börtönbe vetettek.

Egyik kivégzett társuk, Perec Markis 1895-ben született az ukrajnai Polonnojéban. Távoli ősei Spanyolországból származtak. Héderbe járt, az I. világháborúban behívták a cári hadseregbe. Üdvözölte az orosz forradalmat, melytől esztétikai fordulatot is remélt. A ’20-as években a kijevi jiddis írók csoportjához tartozott, színdarabokat és regényeket is írt, közben Varsóban az expresszionista Kaliasztre jiddis magazin szerkesztőjeként tevékenykedett, majd számos nyugat-európai városban élt. Lázas képzelet, expresszív stílus, az „én” korlátlan kifejezésének szabadsága jellemzi. Palesztinai látogatása után, 1926-ban tért vissza a Szovjetunióba. Ünnepelt szovjet zsidó íróként írt a zsidó nemzeti hanyatlásról és újjászületésről. 1939-ben Lenin díjat kapott és a II. világháború idején aktív szerepet játszott a Zsidó Antifasiszta Bizottságban. Az anticionista kampány során őt is letartóztatták, és tizenkét másik jiddis íróval, költővel, értelmiségivel együtt 1952. augusztus 12-ről 13-ra virradó éjszaka kivégezték.

Szárad a szélben az ázott deszkapalánk,

a föld feketéllik, puhán besüpped a talpam alatt.

Mit kéne kérnem ma még tőled,

szétázott föld, szétzilált kócos szél?

Mintha ma láttalak volna

e földön először…

És én, egy gyermek,

teljesen csak én birtokollak.

 

Vörös tehenek dagonyáznak a völgy sarában,

hátsójuk fényesre nyalva, tele a tőgyük.

Szívembe befészkel

meleg és csendes kora reggelek

ifjúi öröme,

száradt tavalyi szénaszag,

zabolátlan lovak tajtékos vágtatása.

 

Átölelném az összes tehenet,

leheverednék velük a földre,

henteregnék és együtt nyögnék velük.

Jiddis művészek egy csoportja a Szovjetunióban, 1937-ben. Jobbról a második Perec Markis.

Jiddis művészek egy csoportja a Szovjetunióban, 1937-ben. Jobbról a második Perec Markis.

Járkálni céltalan, szűkös számomra a nap

ágyamon forgolódni kevés az éj.

Szemem szomjával szemben mily világfény sugárzik,

égő szívem előtt mily világhegy sötét?

 

Túl rövid az út, hogy ne tudjam, hová tart,

s hogy bezárkózzam, túl lusták s aluszékonyak a szelek;

mit nekem a világ, ha magamat vezetem áldozati oltárhoz,

s az örökkévalóság, ha itt és mostom halálos beteg?

 

Hogy ne kelljen nekem semmi – kevés minden, mit láthatok,

szűk és száraz sarok az egész: mit sem ér.

Mit ér az ifjú leánytest, ha szikrát vet átható vágyam,

a céltalansággal szemben, szikrázó vágyam, mondd, mit ér?

 

 

Üres boltok néma falain,

minek unott ablakai ásítanak piacokra,

szőrös órák függnek, mint borjak fejei,

nyalják az ürességet ide és oda.

 

Egy pillantás ide – a nyelő oldalra,

oda egy pillantás – és kész, lerendeztetett…

Csendben számláltatik a habzó hab buborékja,

igazítják az időt csendben emelkedő kezek.

 

Mint pióca cuppan rájuk házuk: ennyi!

Unalom, ne vesd rám tucatnyi szemed,

hogy megrázz, s egész valóm beleremeg.

 

Nem akarom tudni, időm még mennyi. Gyűlik a múlt.

Nem akarom tudni, hogy még nem történt semmi,

nem akarom tudni, hogy már bealkonyult.

 

Perec Markis letartóztatáskor készült fényképe

Perec Markis letartóztatáskor készült fényképe 1948-ból

 

Tejfehér éj, köcsögében loccsan a hold.

Fekete macskák, ne riasszon titeket dúlt dobogásom.

Királynői trónról kiadni rendeletet: ez hivatásom.

Szináj hegyének visszaüti a Tízparancsolatot.

 

Túlizzott kráter, szomjasan füstöl a szája,

bús leheletét megtölti fekete korom.

– Hé, ti hegyek s piacok, esküre hív titeket dalom,

ömlik a trónból a vér Szináj hegy Tízparancsolatára.

 

Két kismadár köröz a szája körül, ők döntenek.

Nyelvét a magasból összetekerik, mint lángoló tekercset,

s fejére koronát helyeznek: habzó csillagok.

 

Ó, Szináj hegy, az ég fordított táljából nyald a kék sarat,

és szerényen, szerényen, mint egy macska az éjféli ima alatt,

a királynői trón visszaköpi arcodba a Tízparancsolatot.

 

 

Ez jó, ez jó, ha ennyire nem védett,

füst feketéje, szélverte esők szívünk belepik;

anya gyújt gyertyákat, a hétre előre

óvná s áldaná általa gyermekeit.

 

Mit nekem a szombat nyugalma, kanapéi?

Hogy hörpintsem nyomorult ablakokon át?

Egy apa mond kidust* valahol kint az esőre,

panaszba tört törzs, lehajló görbe ág.

 

Cséplés jő, a napok mint őszi kalászok lehevernek,

a szél nem halogatja már az időt a fohászra.

Kósza fejem, nem hagylak cserben, mint a kalászt,

nincs panaszom rád, szél, semmi, akár egy anyára.

 

Mit nekem a szombat, díszes edények, gyertyák?

Az éj magának gyújt fejénél fényeket.

Fekete ingemet gyászlovak stoppolják,

tengercseppek, bújjatok össze: még egy csepp érkezett.

 

Alszik a piac, bodegái mint koponyák.

Akár galambok, lámpák suhannak át álmaikon

– miért nem távozik már a szombat

poros lábaimon?

 

Szeretett szelek jönnek, hogy itt éjszakázzanak,

szárnyuk áldásra tárva

– miért nem gyulladnak meg a gyertyák

köznapi kezemre várva?

 

Senki sem jelenik meg immár álomban?

Senki senki elé immár nem megy ki?

Kóborlásai közben nem találkozott

fénylő szombatommal közületek senki?

 

1922

 

Szántó T. Gábor fordításai

 

* szombati áldás

[popup][/popup]