Harcok Gázában – véget ért egy menet

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

A következő csak idő kérdése

Palesztin gyerekek Suhaib Salem Reuters

Palesztin gyerekek ünneplik a “győzelmet”, vagyis az Izraellel kötött tűzszünetet (Fotók: Suhaib Salem, Reuters)

“A hadsereg győzött, Izrael veszített” – ez a gázai harcok mérlege, a megkérdezett izraeliek többségének véleménye szerint. 61 százalék értett egyet a fenti kitétellel és csak 31 százalék ellenezte azt. A közvélemény csalódott, mert nem sikerült felszámolni a Hamasz katonai infrastruktúráját. Csapást mértek rá, de nem megsemmisítő csapást, így várható, hogy pótolja veszteségeit és felkészül a következő fordulóra – ugyanúgy, mint két évvel ezelőtt.

A legutóbbi, 2012-es harcok vége óta lehetett tudni, hogy a következő összecsapás a Gázát uraló Hamasz és az Izraeli Hadsereg között nem sokáig várat magára. A Hamasz gyorsan pótolta az izraeliek által megsemmisített fegyverkészletét, és komplex alagútrendszert épített ki Izrael irányába – a civil lakosság elleni támadás céljából.

Csak az alagutak hálózata dollár-tízmilliókba került (az ENSZ humanitárius segélyből állt rendelkezésre az építőanyag), nem beszélve az egyéb katonai infrastruktúráról és fegyverzetről. A gázai övezetben, ahol a lakosság nagy része segélyekből él és szükséget szenved, az éves költségvetés idén 900 millió dollár.

A Hamasznak, 2007-es hatalomátvétele után, esze ágában sem volt afféle „arab Szingapúrrá” alakítani Gázát – amiben néhányan naivan reménykedtek, és amihez a nemzetközi közösség és Izrael minden segítséget megadott volna. Szállodák, éttermek, autóutak, vasútvonalak, bevásárlóközpontok helyett terrorista alagutakat, rakétakilövőket építettek. Mindezt sűrűn lakott területeken – a civil lakosságot használva pajzsként a katonai infrastruktúra védelmére. Rakétaállások az ENSZ-iskolában, terroralagutak lejárata a lakóházakban, parancsnoki bunker a kórházakban. Civil lakosságot védelmező bunkerek egyáltalán nincsenek.

27GAZA5-master675-v2

Ünnepi lövöldözés

 

Amikor – pár évente – kitörnek a harcok és az izraeli haderő röpcédulán, telefonon, hangosbeszélőn a katonai célpontok elhagyására hívja fel a palesztinokat, a Hamasz ezzel ellentétes parancsokat ad, néha pedig a legdurvább eszközökkel, ha kell, fegyverrel akadályozza meg a „civil pajzs” elmenekülését. A polgári halottakat ezután teátrális jelenetekben mutogatják a nyugati médiának.

A szerencsétlen palesztin lakosság tehát életében civil pajzs, halálában első osztályú propagandaeszköz a Hamasz kezében. Ebben a cinikus játékban pedig a nyugati média készséges partner: az általuk közzétett felvételeken javarészt palesztin civileket és izraeli katonákat látni: palesztin fegyvereseknek gyakorlatilag nyoma sincs a képeken. Hiába szólnak a szöveges tudósítások fegyveres harcokról, Hamasz rakétákról, stb. – a képek és filmek, a leghatékonyabb médiumok mást üzennek: a palesztinok áldozatok, az izraeliek (a zsidók) gyilkosok.

Egy-egy felvétel halott palesztin csöppségekről, a fájdalmukban zokogó asszonyokról – ami világosan idézi a betlehemi gyerekgyilkosságról és a Jézust sirató Máriáról készült középkori festményeket – az archaikus zsidógyűlölet tudattalan mélységeit piszkálja föl a nyugati közönségben. Minden ilyen felvétel szabályos méregadag a nézők millióinak.

Csoda-e, ha naponta hallunk híreket arról, hogy a palesztin-párti tüntetések Európa-szerte elfajulnak, és a feldühödött tüntetők zsinagógákat támadnak meg?

Izraelben ma ismét sűrűn idézik a Golda Meirnek tulajdonított mondást: amíg az arabok/palesztinok jobban gyűlölik a zsidókat/Izraelt, mint amennyire a saját gyerekeiket szeretik, nem lesz béke a Közel-Keleten.

Az öngyilkos robbantónak öltöztetett kisgyerekek mutogatása világos üzenet: az iszlámisták készek gyerekeiket feláldozni a zsidók („disznók és majmok fiai”) elleni harc oltárán.

A féktelen gyűlölet marad, csak a harc eszközei változnak. Izrael – mint korábban, úgy most is – berobbantja a terroralagutakat, megsemmisíti a rakéták és a katonai infrastruktúra nagy részét. A Hamaszt azonban nem tudja átprogramozni: amint a hadsereg kiteszi a lábát, az megújult erővel keresi majd a lehetőséget, hogy árthat Izraelnek.

 

Címkék:2014-09

[popup][/popup]