Gyászbeszédek Simon Peresz ravatalánál – és egy síron túli üzenet

Írta: MTI, Shiri Zsuzsa / Szombat - Rovat: Kegyelet, Külpolitika, Politika

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a szerdán elhunyt Simon Peresz volt államelnök temetésén elmondott gyászbeszédében az izraeli jobb- és baloldal közös céljáról és a katonai erő segítségével megteremthető béke fontosságáról beszélt.

peresz-temetes

A gyászmenet

Peresz temetésére – az izraeli állami méltóságok mellett – az egész világból hetven politikai vezető sereglett Jeruzsálembe. Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviselte. Jelen volt Barack Obama amerikai és Mahmúd Abbász palesztin elnök is.

Elsőként Reuven Rivlin jelenlegi államfő szólalt meg remegő hangon. Egy korszak lezárásának nevezte Peresz halálát, és megemlékezésében bocsánatot kért politikustársai nevében a politikai csatározások hevében olykor elhangzott személyes sértésekért.

Utána Netanjahu szólalt fel, aki bevonulásakor kezet fogott és néhány szót váltott az első sor egyik legelőkelőbb helyére – Orbán Viktor mellé – ültetett Mahmúd Abbász palesztin elnökkel.

Netanjahu Izrael egyik alapító atyjának nevezte a kilencvenhárom évesen elhunyt Pereszt, s optimizmusának, békevágyának és Izrael iránti szeretetének jeleként értékelte, hogy Izrael és az egész világ gyászolja, és ennyien jöttek az egész világból, hogy végső búcsút vegyenek tőle.

Hangoztatta, hogy Peresz életének volt célja, s reményt lehet meríteni örökségéből. Peresz nemzedékekre próbálta biztosítani Izrael védelmét, miközben békét próbált kötni is – vélte a kormányfő, s hangsúlyozta, hogy politikai riválisok voltak ugyan, de barátok lettek az évekkel.

Netanjahu felidézte egy késő éjszakába húzódó beszélgetésüket, amelyben Peresz kifejtette, hogy csakis a béke garantálhatja a biztonságot Izrael számára, míg ő úgy vélte, hogy csakis a biztonság garantálása után következhet a békekötés.

rivlin-obama-netanjahu

Rivlin, Izrael köztársasági elnöke, Obama amerikai elnök és Netanjahu izraeli miniszterelnök Simon Peresz temetésén.

A temetésen – újragondolva régebbi véleményét – kifejtette, hogy mindkettejüknek igaza volt, s mindkettejük célja az ország jövőjének biztosítása volt. A katonai erő csak eszköz, mellyel megteremthető a valódi cél, a béke. Az igazság nem csak az egyik politikai oldalon van”- mondta Netanjahu.

Barack Obama amerikai elnök a szerdán elhunyt Simon Peresz volt izraeli államelnök temetésén elmondott gyászbeszédében a közös amerikai és izraeli értékekről beszélt, valamint annak fontosságáról, hogy a következő nemzedék békét kössön a palesztinokkal.

Az egész világból egybegyűlt vezető politikusok és méltóságok, valamint Izrael vezetői előtt Obama kijelentette, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök jelenléte is a béke szükségességére figyelmeztet, s emlékeztetett rá, hogy Peresz mindig a palesztinok egyenlő jogaira, nemzeti önmeghatározásuk szükségességére hívta fel a figyelmet.

peres-temetes

A sírnál

“Most Izrael következő nemzedékének és barátainak a kezében a békekötés munkája” – tette hozzá az amerikai elnök a többi gyászbeszédnél jóval több politikai kijelentést tartalmazó búcsúztatásába.

*

A szerdán elhunyt Simon Peresz, Izrael kilencedik államelnöke megakadályozta Irán nukleáris létesítményeinek izraeli bombázását államfői hivatala idején – állította pénteken, egy Peresszel két évvel ezelőtt folytatott beszélgetés alapján a The Jerusalem Post című, angol nyelvű izraeli újság a honlapján.

“Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Ehud Barak védelmi miniszter Irán megtámadásának terveit szorgalmazták, de megállítottam Netanjahut Irán bombázásában”- mondta Peresz Steve Linde, az újság főszerkesztője, és David Brinn szerkesztő jelenlétében 2014 augusztusának végén.

Peresz nem bocsátkozott további részletekbe, de elmondta, hogy felhívta Netanjahu figyelmét a tervbe vett légitámadás katasztrofális következményeire.

Amikor megkérdezték tőle az újságírók, hogy megírhatják-e az elmondottakat, azt felelte, hogy ezt az értesülést csak a halála után hozhatják nyilvánosságra.

A The Jerusalem Post hírét alátámasztja az Al-Monitor című közel-keleti magazin tavalyi cikke, amelyben egy “bennfentes” izraeli újságíró, Ben Kaszpi szintén azt állította, hogy 2009 és 2011 nyarán Netanjahu és Barak Irán elleni légicsapásokat sürgetett, amit Gabi Askenázi akkori vezérkari főnök, valamint Meir Dagan, az izraeli külföldi titkosszolgálat, a Moszad egykori vezetője is ellenzett. Az Irán elleni akció leállításához Kaszpi szerint is Simon Peresz segítségét kérték, aki csatlakozott hozzájuk az atomlétesítmények ellen tervezett bombázás leállításában.

[popup][/popup]