Emberarcú fasiszták az ATV-ben

Írta: Szombat - Rovat: Belpolitika, Politika

Nem olyan bonyolult, miért forgatott az ATV a Vona Gábor-portréfilm után, a korábban az iszlámra gerjedő, most zavaros orosz kapcsolatokat is építő, újfasiszta Jobbik egy másik képviselőjéről, Dúró Dóráról és a már a Jobbiknak is kínos, ezért a vezetésből kiebrudalt férjéről, Novák Elődről is helyeske propagandafilmet.

Jogging, tornaterem, játszótér, cuki gyerekek, lőgyakorlat, az újnáci mint hétköznapi ember, mint nemzetéért felelős családapa és családanya.

duro-novak

Viszonylag könnyű kitalálni, mi az oka az új keletű barátságosságnak.

A honi liberális politikai erők felszámolódásával, a baloldal szétmorzsolódásával és a Hit Gyülekezete államilag támogatott egyházzá válásával az egyházhoz közelálló médiumok is hangsúlyosan fordulnak a keresztény-nemzeti-konzervatív értékek felé. Az ATV régi énjéből elsősorban a teológiai alapokon nyugvó, Izrael iránti elkötelezettség maradt meg.

A Jobbik, Európa egyik utolsó konzekvensen antiszemita, demokrácia- és EU-ellenes újfasiszta pártja volt, amely az ugyanezen eszméket zászlajára tűző iráni rezsimet tekintette legfőbb szövetségesének. Ebből az alapállásból igyekszik középre húzni az utóbbi egy-másfél évben, stabil támogatottságú középpártként.

A menekültválság nyomán fellángoló migráns- és iszlámellenesség összehozta a karizmatikus keresztény gyülekezetet és a jobboldalt, és a piac bővítése is csak ebben az irányban látszik lehetségesnek.

A kíméletlen hajsza a nézőkért a provokatív témák és az amorális bulvár felé hajt számos médiumot. Az ATV nemrég az idegenellenességet szító népszavazási kormányhirdetésekkel borzolta nézői idegeit, de a Novák-Dúró tandemmel tudott még kínosabb meglepetést okozni.

Ki tudja – gondolhatják az ATV piacról élő tulajdonosai és szerkesztői -, lehet, hogy a következő választások utáni kisebbik – baljós elképzelések szerint nagyobbik – kormánypárt, vagy inkább (ez a valószínűbb), a legnagyobb ellenzéki párt egykori, mai és talán leendő képviselőit szólaltatták meg.

Az ATV, mi tagadás, kereskedelmi televízió.

Most éppen egykori eszméit, valamint a józan ész és az ép erkölcs normáit árusítja ki.

[popup][/popup]