Csak azért is kipa!

Írta: Mika Klára - Rovat: Külpolitika, Politika

Egy közösségi média kezdeményezés identitásuk büszke felvállalására szólítja fel a zsidókat és – a zsidókkal való szolidaritásuk kifejezésére – ma, pénteken 10 órakor kipa viselésére buzdítja a franciákat.

 

_87715229_b6dcf9f6-fb28-4663-b414-4213b7ed5f3f

 

‪’‎#TousAvecUneKippa#’ (Mindenki Egy Kipával) mozgalom válasz a hétfői és az elmúlt hónapokban történt Marseilles-i antiszemita merényletekre és a hatóságok reakciójára, akik saját biztonságuk érdekében óva intették a helyi zsidókat attól, hogy közterületen kipában mutatkozzanak.

Zvi Ammar, a Marseille-i izraelita konzisztórium elnöke a “rendkívüli helyzetre” való tekintettel azt javasolta a híveinek, hogy biztonsági okokból átmenetileg ne hordjanak kipát az utcán. Felhívását azonban a legfőbb zsidó vezetők visszautasították. Roger Cukierman, a franciaországi zsidó intézmények reprezentatív tanácsának (CRIF) elnöke és Haim Korsia franciaországi főrabbi azt hangsúlyozta, hogy egy ilyen ajánlás azt jelentené, hogy a zsidók megfutamodnak az Iszlám Állam elől – jelentette az MTI.

 

Haim Korsia

“Egy jottányit sem szabadna engednünk.” Haim Korsia franciaországi főrabbi Forrás: AJC

 

Francois Hollande államfő szintén kiállt a zsidók jogaiért: “Elfogadhatatlan hazánkban, hogy egyes állampolgárok a vallási szokásaik miatt aggódnak, megtámadják őket, majd azt a következtetést vonják le, hogy bujkálniuk kell”

A “Mindenki Egy Kipával” közösségi média felhívás hírességek fotóival kampányol  a zsidók támogatásáért és szólít fel minden franciát a kipa viselésére ma pénteken 10 órakor. Robert De Niro, David Beckham, Bono, Michael Jackson, Lionel Messi, sőt Mona Lisa de még a Babybel sajt is montázs kipát kapott a Twitteren.

 

12565497_1650410945222668_3013801448916849056_n

 

Az alulról szerveződő mozgalom nem hajlandó fejet hajtani és behódolni a terrornak: a kipa levétele egyet jelentene a sárga csillag felvarrásával és annak elfogadásával, hogy a zsidóknak a kényszerítő körülmények hatására nem maradt más választása, mint önként korlátozni saját szabadságjogaikat.

 

_87717939_rabbibel

Babybel mint ‘Rabbibel’

 

Időközben az antiszemita tettét egyértelműen és büszkén vállaló törökországi származású kurd kiskorú támadót – aki egy kipát viselő Marseille-i tanárt próbált egy bozótvágó késsel az Iszlám Állam nevében lefejezni- a párizsi ügyészség terrorizmussal kapcsolatos, vallási hovatartozás miatti súlyos emberölési kísérlet gyanújával helyezte vád alá szerdán. A 35 éves áldozat a hátán és a kezein szenvedett könnyebb sérüléseket, elmondása szerint életét egy Tóra mentette meg.

 

 

 

 

Címkék:antiszemitizmus, coolside, Iszlám Állam, Marseilles-i támadás

[popup][/popup]