Bennet szembeszállt Netanjahu ígéretével: nincs két nép, két állam

Írta: Shiri Zsuzsa, MTI - Rovat: Politika

Naftali Bennet, Izrael oktatási minisztere és a kormánykoalícióban részt vevő Bájit Hajehudi (Zsidó Otthon) párt elnöke az izraeli katonai rádióban kedden nyilatkozva elvetette a két népnek két államot ígérő megoldást a palesztin-izraeli konfliktusban.

Naftali Bennet „királycsináló” helyzetbe került FOTÓ EUROPRESS GETTY IMAGES

A miniszter szembeszállt Benjámin Netanjahu miniszterelnök néhány órával korábban, Barack Obama amerikai elnökkel tartott találkozóján elhangzott véleményével, amely szerint a kormányfő a palesztin állam létrehozásában látja a konfliktus rendezésének lehetőségét.

“A palesztin állam léte elhalványodott”- közölte Bennet. – “A palesztin állam kora véget érőben, abszurd egy másik arab országot létrehozni, hogy az iszlám előőrse legyen” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy ebben a kérdésben nem ért egyet Netanjahuval.

“Úgy vélem, hogy a palesztin ügy eltűnőben van, itt az ideje, hogy felkészüljünk az azt követő időkre, és leszögezzük a magunk számára Izrael nemzeti érdekeit” – vélekedett a telepeseket támogató, jobboldali párt vezére.

Felhívott az izraeli törvények alkalmazására a teljes izraeli katonai ellenőrzés alatt álló nagyobb ciszjordániai telepes övezetekben, és kijelentette, hogy Jeruzsálemnek nem kell tartania a szigorú nemzetközi elítéléstől egy ilyen lépés esetén, mert a Nyugat számára a zsidó állam szövetségeseként ez a kedvező.

“Amerika érdekei Izraelben sokkal mélyebbek a palesztin ügynél” – hangoztatta. – “Izrael előnyös helyzetben van a szabad világban a dzsihád elleni kampányban” – tette hozzá.

Bennet nem csak a palesztin állam létrejötte, hanem a palesztinoknak adandó kedvezmények ellen is síkra szállt a rádióban. “Legkevésbé gesztusokat kellene tenni a terrorhullám nyomán” – nyilatkozott. “Miért van az, hogy az amerikai megközelítés szerint mindig ajándékokat kell adni a minket ölő oldalnak?” – tette fel a költői kérdést.

A palesztinoknak kilátásba helyezett bizalomépítő kedvezményeket Jichák Hercog, az ellenzék és a balközép Cionista Tábor nevű párt vezetője is bírálta a rádióban, azonban egészen más okokból. Ő a komolyabb bajok elfedését szolgáló “vastag sminknek” nevezte azokat.

“A történelmi folyamattal való előrejutás terhe nehezedik a vezetőkre, Benjámin Netanjahura és Mahmúd Abbász palesztin elnökre. Ha ennek képtelenek megfelelni, a történelem el fogja ítélni őket” – tette hozzá Hercog.

 

[popup][/popup]