Az izraeli hadsereg támadja a Hezbollah alagútjait

Írta: ujkelet.live - Rovat: Politika

Az izraeli hadsereg szóvivője kedden közölte, hogy elindították akciójukat az Irán támogatta Hezbollah terrorszervezett határokon átnyúló támadóalagútjainak elpusztítására.

Az Északi Pajzs hadművelet bejelentésekor az izraeli hadsereg szóvivője, Jonathan Conricus alezredes azt mondta, hogy “számos alagút” nyúlik be izraeli területre.

“A Hezbollah cselekedeteit az izraeli szuverenitás felháborító és súlyos megsértésének tekintjük,” – mondta.

Izrael már régóta figyelmeztetett arra, hogy a Hezbollah a jövőbeli konfliktusokban határokon átnyúló rajtaütéseket tervez, azzal a konkrét céllal, hogy megtámadja és elfoglalja a határ közelében lévő civil közösségeket.

Az akciót a hajnali órákban indították el. A hadsereg a Metula közösség körüli területet zárt katonai övezetnek nyilvánította, de nem adott külön utasításokat a lakosok számára.

Egy esetleges Hezbollah támadás miatti óvintézkedésként a hadsereg megerősítette csapatai számát északon, de tartalékosokat nem hívtak be.

További légvédelmi rendszerek üzembe helyezéséről Conricus nem kívánt nyilatkozni. A hadsereg becslései szerint a Hezbollah terrorszervezet több mint 100 000 rakétával és aknavető gránáttal rendelkezik.

Israel Defense Forces on Twitter

BREAKING: We have just launched Operation Northern Shield to expose and neutralize cross-border attack tunnels dug by Hezbollah from #Lebanon to #Israel. #NorthernShield https://t.co/HKgnbhn23I

A katonai szóvivő Izrael legfőbb ellenségét, Iránt tette felelőssé, amiért finanszírozza és támogatja a Hezbollah alagút programját.

Conricus a libanoni kormányt pedig azzal vádolta, hogy nem akadályozta meg, hogy a Hezbollah katonai jelenlétet alakítson ki Dél-Libanonban, annak ellenére, hogy ezzel megsértette az ENSZ 1701. számú határozatát, amely lezárta a 2006-os második libanoni háborút.

Conricus szerint az alagutak “még nem állnak készen a bevetésre” és ezért nem jelentenek közvetlen veszélyt.

Az alagutak számát, vagy hogy milyen mélyen hatoltak be Izraelbe a hadsereg csak később fogja ismertetni.

A katonai szóvivő nem kívánta kommentálni, hogyan fogja a hadsereg megsemmisíteni az alagutakat, de annyit elárult, hogy a Hamász alagutaknál alkalmazott technikák és technológiák közül néhányat használni fognak.

Az akciót az Izrael és Libanon közötti “kék vonal” [nemzetközi határ] mentén hajtják végre, izraeli területen belül.

“Időbe telik az összes alagút megsemmisítése, “mondta Conricus.

Az akcióban az Izraeli Védelmi Erők Északi Parancsnoksága, a katonai hírszerzés, a műszaki alakulatok és a honvédelmi minisztérium vesz részt.

Conricus szerint a Hezbollah-alagutak megtalálására irányuló projekt 2014-ben egy hírszerzési és technológiai egységből álló csoport létrehozásával kezdődött, amelynek célja a Hezbollah támadóalagút-programjának felderítése és felfedése volt.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök hétfőn Brüsszelbe utazott egy találkozóra Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel, hogy megvitassák Iránt és a biztonsági kihívásokat Izrael északi határán.

Teljes cikk.

[popup][/popup]