Az Iszlám Dzsihad fenyegetőzik, mert felrobbantották az alagútját

Írta: MTI/Szombat - Rovat: Politika

Az izraeli hadsereg hétfőn felrobbantott egy, a Gázai övezetből Izrael területére átnyúló, félkész támadó alagutat.

Az Al Kudsz Brigádok harcosa egy támadó alagútban. (Fotó: AFP /MAHMUD HAMS)

Az övezet határvidékén hétfő délután többfelé is látni lehetett a robbantások okozta füstöt, és hallani lehetett zajukat. A környéken élők arról számoltak be, hogy megremegtek a házak falai, és rakétatámadástól tartottak.

Az enklávé mellett felállították a rövid hatótávolságú rakéták ellen használatos vaskupolarendszer légvédelmi egységeit a még befejezetlen alagút izraeli szakaszának felrobbantása előtt.

Ronen Manelis, az izraeli hadsereg szóvivője bejelentette, hogy az épülő föld alatti járat az enklávéban található Han Junisz felől a határ közelében lévő Kiszufim kibuc felé tartott.

“Olyan technológiát használtunk, amely lehetővé tette az alagút megtalálását” – mondta a szóvivő. “Felkészültünk minden forgatókönyvre, de nem áll szándékunkban kiélezni a helyzetet” – tette hozzá.

Bosszúálllást emlegető gyászolók viszik az alagútrobbantásban meghalt Marwan Alagha holttestét.(Fotó: AFP/ SAID KHATIB)

A felszámolt járat nem jelentett veszélyt a helyi lakosságra, mert egyelőre két kilométerre volt a legközelebbi településtől. Az alagút olyan helyen épült, ahol még nem hozták létre a Gázai övezet határán készülő föld alatti védelmi rendszert, és ahol erre a közeljövőben még nem kerül sor.

Izrael a 2014 nyarán kitört, Erős szikla fedőnevű, 50 napos hadművelet után több méter magas és több tucat méter mélyen a föld alá nyúló, érzékelőkkel felszerelt biztonsági betonfal építésébe kezdett a Gázai övezet köré, amelynek költségét nagyjából kétmilliárd sékelre (mintegy százötven milliárd forintra) becsülik.

A Gázai övezetet uraló, radikális iszlamista Hamász szervezet tíz évvel ezelőtti hatalomátvétele óta a gázai erőforrások jelentős részét az övezet alatt húzódó alagútrendszer kiépítésére fordította, amelynek egy része Egyiptomba tartó csempészalagút, másik része pedig Izrael területére átnyúló támadó járat.

„A cionista terrorkormánynak meg kell értenie, hogy nem habozunk megvédeni népünket és országunkat” – közölte Twitteren az Iszlám Dzsihad nevű terrorszervezet szóvivője, akis szerint a szervezet „minden lehetőséget mérlegel, beleértve azt is, hogy válaszolnak az agresszióra.” Haragjuk okaz az, hogy a szervezet két magas rangú parancsnoka is az alagútban tartózkodott, amikor azt az izraeliek semlegesítették. A két személy Arafat Abu Murshad, az Iszlám Dzsihad parancsnoka Gáza középső részén, valamint helyettese, Hassan Abu Hassanein. Rajtuk kívül öt további palesztin harcos szerepel a „Gázai Egészségügyi Minisztérium” által közreadott veszteséglistán, köztük három az Iszlám Dzsihad, kettő a Hamasz állományában működött. A sebesültek száma 11.

Címkék:Gáza, Hamasz, Iszlám Dzsihad, terroralagút

[popup][/popup]