„Avoda, avoda…” – avagy az izraeli választások egy „látogató” szemével
Fárasztó munkanap után, félszemmel lesem a tévét vacsora közben. Élő közvetítés a Kneszetből, az izraeli parlamentből. Egyesével tesznek esküt az új kormány tagjai. Az ember azt várná, hogy a képviselők csendben hallgatják végig mindegyiket. De Izraelben vagyunk, így meg sem lep, hogy szinte teljes a káosz. A felesküdött kormánytagot megrohanják a gratulálók, ügyet sem vetve a pulpitusnál várakozó, soron következő politikusra. Ez a néhány, kusza, nehezen értelmezhető pillanat remekül jellemzi a választási kampányt, illetve a koalíciós tárgyalások hosszú heteit.
Huszonkét hónapja élek a Szentföldön. Lassan két éve igyekszem lerombolni mindazt a „kék-fehér” Izrael képet, amelyet odahaza a diaszpórában belém neveltek. Azaz pontosabban azért küzdök, hogy valami megmaradjon a távolban, gyermekfejjel megfogalmazott idilli elképzelésekből. Azt már a politikai csatározások elején be kellett látnom, hogy a parlamenti választások erősen az illúziórombolás kategóriájába tartoznak.
Naftali Bennett és Jáir Lapid az új kormány eskütételénél
Valamikor a 90-es évek derekán Közép-Kelet Európa legnagyobb zsidó ifjúsági táborában egy egész napon át modelleztük az ereci választásokat. Reggel előadásokat hallgattunk a pártokról, majd csatlakoznunk kellett egy-egy politikai tömörülés kampánystábjához. Szórólapokat készítettünk, transzparenseket, végül toborzókörútra indultunk az esti választások előtt, s hangosan kiabáltuk, hogy „Avoda, avoda…”. Kamaszfejjel jó játéknak tűnt az egész.
Idekint ennél sokkal komolyabb a helyzet. Nap, mint nap látva az egyetemi diáktársaim megélhetési gondjait, a családfenntartás jelentette kihívásokat, a tel-avivi lakhatási költségeket, a kampusz környékén „cödakát” kéregetők el nem fogyó sorát, a vallásos-szekuláris ellentét okozta súrlódásokat, az afrikai menekültek problémáját, látom, hogy nem kis fába vágja az a fejszéjét, aki ezt az országot szeretné vezetni. S akkor még szót sem ejtettem a biztonsági kérdésekről, a béketárgyalásokról, amelyek Ramat Ganból nézve sokkal kilátástalanabbnak tűnnek, mint ahogy ezekről a dolgokról Budapesten gondolkodtam, a CNN-en nézve egy-egy újabb robbantást, terrorakciót, izraeli megelőző vagy válaszcsapást.
Illegális afrikai bevándorlók ügyintézésre várnak
Sok izraelitől hallottam a novemberi, gázai Felhőoszlop hadművelet alatt: „Á, már megint a választások előtt tör felszínre az állandóan itt parázsló feszültség…” Őszintén szólva nem tudom. A választások másnapján, egy tudományos konferenciára tartva Észak-Izraelbe az alábbi gondolatokat vetettem blogba: „…A járművön élénk vita alakult ki az előző nap során zajlott parlamenti választásokról. Egyrészt nem nagyon értettem a körülöttem zajló, néha hangos szóváltássá fajuló beszélgetést, másrészt azok mellett, akik minimum három évüket adták a haza szolgálatáért, nem nagyon éreztem ildomosnak bárminemű politikai állásfoglalás kinyilatkoztatását a részemről…”
Az álláspontom a koalíciós tárgyalások alatt sem változott. „Látogatóként” egy dolgot várok az új kormánytól: többet ne kelljen sziréna szóra, óvóhelyre rohanni sehol az országban. Ha e téren előre tudnak lépni, elégedett leszek velük.
(A szerző posztdoktori ösztöndíjasként kutat egy izraeli egyetemen, a kinti hétköznapokról Posztdok Napló címen ír blogot.)
