“A Maccabi Játékok költsége jottányit sem emelkedett” – interjú Heisler Andrással

Írta: Szombat szerkesztősége - Rovat: Politika, Sport

Mint arról hírt adtunk, a Magyar Közlönyből derült ki, hogy a 2019-re tervezett budapesti Maccabi Játékok költség-előirányzata 2.1 milliárdról hirtelen csaknem 30 milliárdra emelkedett. A Mazsihisz óvatosan elhatárolta magát a 30 milliárdtól. Elegendő-e ennyit tenni? – kérdeztük a Mazsihisz elnökét, Heisler Andrást.

 

A miniszterelnökkel folytatott, két hónappal ezelőtti megbeszélésén milyen témák kerültek szóba? A Maccabi játékok megemelt költségéről nem történt említés?

Szóba került a leégett zuglói zsinagóga ügye, a Szeretetkórház fejlesztése és gerontológiai centrummá történő átalakítása, a temetők kérdése, a Maccabi Játékok szervezése, a Mazsihisz és a kormány kapcsolata, meg sok egyéb kérdés. A Maccabi Játékoknak azonban ma sincs megemelt költsége, a miniszterelnöki találkozón ilyen téma nem került és nem is kerülhetett említésre. A 30 milliárdos beruházás jóval túlmutat a Játékokon. Magával a beruházással nem a szervezőket, nem a Maccabit, nem a Mazsihiszt és nem az MTK-t bízták meg, hanem állami fejlesztésről van szó. Az építtető a Nemzeti Sportközpontok (NSK), míg a megvalósulást követően az ingatlan vagyonkezelője az MTK lesz. A beruházás az Európai Maccabi Játékokra ugyan elkészül, akkor vehetik birtokukba a sportolók a világ minden tájáról, azonban az esemény után a kormány tervei szerint a hazai utánpótlássport egyik fellegváraként fogják üzemeltetni. Rögzítem újra: a beruházás nem a Maccabi és a zsidó sport számára készül.

2.1 milliárdról 30 milliárdra emelkedett a Maccabi Játékok körüli beruházások költsége a Magyar Közlöny szerint. A Mazsihisz finoman elhatárolta magát a 30 milliárdos beruházástól, de részese maradt a közös szervezésnek. Elegendő-e egy ilyen gesztus ahelyett, hogy udvariasan, de határozottan nemet mondtak volna? Nem tart attól, hogy a zsidó sportrendezvény emblémája alatt futó óriás-beruházás – miközben más, égető honi ügyekre nem jut pénz – rontja a zsidó közösség megítélését a közvéleményben?

Szeretném újra hangsúlyozni: a Maccabi Játékok költsége jottányit sem emelkedett, értéke ma is 2,1 milliárd forint. A Maccabi Játékok fontos közösségi események, a világ zsidóságának egységét jelenítik meg és erősítik anélkül, hogy a zsidó világ sokszínűségét figyelmen kívül hagynák. Fontosnak tartjuk, hogy Európa egyik legnagyobb zsidó közössége fogadhatja a versenyzőket. Hamis eredményt ad, ha egy sportcélú állami beruházást bárki a Maccabi Játékok nyakába varr. Ez kicsit olyan lenne, mintha valaki elmenne a Duna Arénába egyet úszni, aztán a teljes beruházás ellenértékét követelnék tőle. A Játékok a sportkombinátot egy hétig fogják használni.

Kijelenthetjük, hogy a 30 milliárdos beruházásban a Mazsihisz és a BZSH, annak vezetői, illetve a hozzájuk közel álló személyek cégei nem lesznek a kedvezményezett kivitelezők között?

Igen, teljes bizonyossággal kijelenthetjük. Magát a kérdést azonban nem kívánom minősíteni, pedig lehetne.

Egy sportcentrum mennyiben jelent megoldást a vallásos magyar zsidó közösség bajaira, mint amilyen a hagyomány, a zsidó kultúra, netán a zsidó állam iránti érdektelenség, vagy az olyan intézményi problémákra, mint a rabbiképzés, az intézmény vezetésének utódlási gondjai, vagy a nők egyenjogúságának kérdése a neológ közösségekben? 

Semennyiben. Egy sportcentrum a felsorolt kérdéseket, amelyek tényleg kitüntetetten fontosak, nem oldja meg. Ráadásul a megvalósuló sportközpont nem a magyarországi zsidóságot fogja szolgálni, hanem a magyar tömegsportot. Mi nem titkoltan arra törekszünk, hogy kapjunk benne némi helyet, ahol a zsidó sportegyesületek és közösségünk tagjai majd sportolhatnak. Ha törekvésünk sikeres lesz, akkor ez a közösségi tér is hozzájárulhat a közösségépítéshez. A zsidó vallás elválasztja a különböző entitásokat. Étkezésben a tejest a húsostól, öltözködésben a lent a gyapjútól. Javaslom, válasszuk el mi is a vallásos magyar zsidóság gondjait és a sportolni vágyók álmait.

A napokban lelkesen üdvözölte facebook oldalán a zsidó motorosok Maccabiádára tartó menetét. Tudjuk, hogy Ön is komoly sportoló, vitorlázik, és azt is, hogy közössége, a lágymányosi hitközség elnöke, Horváth József lelkes motoros. De biztos, hogy a zsidó identitásproblémákra a zsidó motorosok a megfelelő reakció, és a magyar kormányfő bősz stadionépítésére az az adekvát válasz, ha a zsidó vezetők is a sportlétesítmények építésében keresik a zsidó identitást?

A zsidó közösség méltán lehet büszke Izrael államára, amely tudjuk, nem hibátlan ország, de megalakulása óta számos nagyszerű eredményt ért el. A motorosok túrája látványos és megindító gesztus. A csapat egy része protestáns hívőként, egyikük lelkipásztorként fejezi ki szolidaritását. Amikor a sokszínű zsidóság irányába történő nyitottságról beszélünk, abba belefér ennek a projektnek a tisztelete is. 6.500 km-t motorozni Európán keresztül, komoly sportteljesítmény. Tegyük még hozzá, hogy a motorokon a nemzeti lobogók mellett ott az izraeli zászló is. De eközben senki nem próbálja helyettesíteni a zsidó tanulás és tanítás  megszervezését, a vallási és társadalmi kérdéseket megtárgyaló szabad beszélgetéseket motorosaink túrájával. Nem is ez a célja. A közösség építésének egyik fontos része lehet azonban a sport, s ennek nincs köze a „bősz stadionépítésekhez”.

Címkék:30 milliárd, költségvetés, Maccabi, Mazsihisz, sportcerntrum, Stadion

[popup][/popup]