A globális migráció és a Bizonytalanság Kora

Írta: Ágh Attila - Rovat: Politika

A Szombat az alábbi kérdéssel fordult a magyar közírókhoz, kutatókhoz, véleményformálókhoz: A migráció – áldás vagy átok?

A migráció világjelenséggé nőtte ki magát és egyben a legerősebben megosztó kérdéssé vált a mai Európában. A bevándorlók segítését egyesek az emberjogi elkötelezettség, a humanista értékrend próbakövének tekintik, mások viszont  – mint a magyar kormány – a vészharangot kongatják, mondván, hogy a túlnyomórészt iszlám kultúrájú migránsok milliói nem tisztelik, hanem aláássák az évszázadok alatt kialakult európai együttélési normákat és értékrendet.

Ön miként vélekedik a migrációról? Áldás vagy átok? Lehet-e a fenti dimenziók mentén értelmezni a jelenséget? És ha nem, hogyan értelmezzük, milyen alapelvek szerint viszonyuljunk hozzá?

Van-e mindennek külön jelentősége a zsidó közösségek számára?

*

Ágh Attila politológus válaszol:

Az elmúlt években látványosan összeomlott az amerikai hegemónia a globális világrendszerben és belépett a Bizonytalanság Kora. Kaotikus kavargás tapasztalható a nemzetközi színtéren, mert a régi játékszabályok már nem érvényesek és – bár az Új Világrend már formálódik – az újak még nem alakultak ki. A hazai vitákban a kormány propagandagépezete miatt azonban a világpolitika nagy kérdései félresiklottak, mert a kormány a globális migrációs válságból teremtett magának legitimációs eszközt a demokrácia felszámolásához. Így aztán kevés szó esik arról, hogy negyedszázadonként a világrendszer egész szerkezete megváltozik, és egy új világrend lép be. Pedig legutóbb is, a nyolcvanas évek végén, a bipoláris világrend összeomlása döntően befolyásolta a magyar fejlődést is. Ezért a migrációról szóló hazai vita, mondhatni, valójában egyfajta légüres térben folyik, mert nem veszi figyelembe azokat a globális változásokat, amelyek a 2010-es években játszódtak le és újólag alapvetően megváltoztatták a világrendszer szerkezetét. A kilencvenes években kezdődő – manapság már Régi Világrendnek nevezhető – korszakban egyfajta homogenizálás futott végig a világrendszeren a demokratizálódás és liberalizálódás jegyében, amelynek részleges eredményei ellenére egyre inkább a látványos kudarca mutatkozott meg világszerte a 2010-es években. Új Világrend van kialakulóban, mivel a vágtató vagy hiper-globalizáció elmélyítette a fejlettségi szakadékot a világban, és az újkeletű ellentmondásokat felerősítették a klímaváltozás negatív hatásai. Ezzel a biztonságpolitika, mint geopolitika – a „hibrid” háborúk formájában is – látványosan visszatért a világpolitika színpadára. A kialakuló Új Világrend értelmezési keretében kell a globális migráció problémáját megvitatni, mégpedig a Bizonytalanság Kora, mint a két világrendszer közötti zavaros átmenet figyelembe vételével.

A Bizonytalanság Korát az jellemzi, hogy egyrészt visszatért a biztonságpolitika a maga brutális formájában, a tradicionális értelmében, mint a katonai biztonság kérdése, másrészt radikálisan más arculatot vett fel, mint a biztonság fogalmának szinte hihetetlen és teljességgel áttekinthetetlen kiszélesedése, egészen a kiberbiztonság területéig. Ugyanakkor a harmadik világ néhány államának összeomlása, és annak a nyomában a politikai űr és a társadalmi káosz már a Régi Világrend utolsó évtizedét végigkísérte. Az amerikai hegemónia vergődése a demokrácia ügyetlen és arrogáns exportjának hatásaként komoly sebhelyeket hagyott a világtérképen, főleg az arab világban, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Ez a helyzet a globális klímaválság egyéb káros hatásaitól felerősítve globális migrációs válságot robbantott ki. A globális migráció tehát jelentős mértékben az amerikai hegemónia kudarcát is jelzi. Az amerikai külpolitika szereplése a Trump kormányzat idején a multilaterális megoldások elutasításával a későbbiekben is nagyban hozzájárult a migrációs válság mélyüléséhez és elterjedéséhez. A hazai közvélemény a globális migrációnak csupán az „Európa ostromát” illető vonatkozásaival foglalkozik, ám az Egyesült Államoknak éppen ebben a tekintetben van a legsúlyosabb adóssága a Közel-Kelet destabilizálásával és az átalakuló világrendszerben a perlekedő potyautas szerepébe való visszavonulással, akár a klímaváltozás kérdésében is.

Az Új Világrend kialakulásának egyik alapvető és térségünket közvetlenül érintő folyamata Oroszország agresszív visszatérése a világpolitika színpadára. Már a Szovjetunió sem annyira kenyérrel táplálta a lakosságot, hanem a világhatalmi és világforradalmi büszkeséggel. Ide tért vissza a Putyin rezsim is a 2011-2012-es fordulat után, hiszen az orosz gazdaság – ha lehet – még rosszabb helyzetben van, mint a régi szép időkben, és megint óriási forrásokat pazarol el a katonai gépezetre. A régi reflexek nyomán az új Oroszország is megmaradt a „gazdasági törpe” szerepkörében, és ezt újra a „nehéz droggal” kompenzálta a lakosság számára a nagyhatalmi szerepkörbe való visszalépéssel a világpolitikában. A világhatalmi mákony újabb alkalmazása ideig-óráig ugyan feledtetheti a lakossággal az Európa szegényháza felé menetelést, de meginvitálja az újabb gazdasági összeomlást is. A putyini Oroszország jeleskedett abban, hogy rászabadította a világra a biztonságpolitikát mindkét vonatkozásban, egyrészt a szűkebb, katonapolitikai vonatkozásban az Ukrajna elleni agresszióval és a szíriai háborús kalanddal, másrészt a biztonság elvételének, mint destabilizálásnak a legszélesebb értelmében, túlmenve a hibrid háborún a nagyüzemi zavarkeltésig a kibertérben. A káosztermelést nagyiparrá fejlesztették, ebben az egyetlen iparágban tekinthető Oroszország piacvezetőnek a világban. Az orosz világhatalmi önkény következményei jól érzékelhetőek Európában is mindkét vonatkozásban, egyrészt a keleti migrációs hullámban, másrészt a migráció körüli és az EU elleni álbotrányok nagyüzemi gyártásában és terjesztésében.

Az EU a kialakuló Új Világrendben – akár szándékai ellenére is – vezető szerepet játszik. Az Unió, mint kialakulóban lévő föderáció, államszövetség az egyik emelkedő globális hegemón, a másik pedig Kína, ezért manapság ha a közeljövő világában el akarunk igazodni, akkor az EU és Kína tárgyalásait kell figyelni az Új Világrend kiépítésében és az új nemzetközi kapcsolatok kialakításában. Az EU azonban még a múltjának a foglya, hiszen még komoly intézményi deficitje van, amiről elnagyoltan úgy szoktak értekezni, hogy az EU-nak nincs is külpolitikája, mivel ugyan gazdasági óriás, de politikai törpe. Ez a közkeletű mondás azonban már elavult, bár annyi még ténylegesen érvényes belőle, hogy az Uniónak még csak kialakulóban van a világpolitikai intézményrendszere, és éppen a Bizonytalanság Kora, s benne a globális migráció kényszeríti arra, hogy kialakítsa a saját globális szerepét. A globális migráció európai leágazása már eddig is elég látványosan megmutatta, hogy a Schengen „ország” a maga határaival jórészt még csak papíron létezik, legalábbis „alulintézményesített”, mint annyi minden az uniós külpolitikában. Most éppen ennek kiépítésén folyik az összeurópai szervezkedés és civakodás, amelyben a magyar kormány éppenséggel szégyenletes szerepet játszik, mivel minden uniós közös törekvést akadályozni próbál.

Kelet-Közép-Európa a Régi Világrend felbomlása nyomán kettős válságtól szenved, mert az elmélyülő káosz migrációs hullámot váltott ki a közvetlen szomszédságában, Kelet-Európában és a Közel-Keleten. A kelet-európai válság, mint az orosz agresszió a „közel-külföld” visszahódítására vagy legalábbis a dominancia visszanyerésére Ukrajnától Grúziáig már önmagában véve is migrációs hatású, de ez hazánkban sokkal kisebb visszhangot váltott ki, mint a Közel-Keletről és a távolabbi vidékekről származó keleti válság, amire a habonyi hazugsággyár ráépítette a Fidesz rezsim legitimációs mechanizmusát. Ráadásul az EU a rászakadt komplex válság („polycrisis”) következtében mindeddig nem volt képes regionálisan differenciálni a migrációs válság kezelésében annak figyelembevételével, hogy Közép-Európa országai – Ausztriát is beleértve – nem rendelkeznek olyan történelmi tapasztalattal az Európán kívüli migránsok befogadásában, mint Nyugat-Európa országai.

Közben pedig már évtizedek óta folyik Európa teljes keleti felének fokozatos kiürülése, holott a mintegy 20 millió ember Nyugatra vándorlása voltaképpen nagyobb probléma, mint az Európán kívüli migránsok megjelenése. Ha van mély migrációs válság, ami Magyarországot is súlyosan érinti, az a magyarok kivándorlása, immár félmilliós nagyságrendben, mert ezzel az ország jövőbeli dinamikáját veszíthetjük el. A migrációs politika összeurópai vitája kapcsán végül is világosan ki kell mondanunk, hogy valójában nincs is magyar külpolitika, csak a belpolitika ügyetlen és kapkodó meghosszabbítása van helyette, mint az ellenségképpel riogató hazabeszélés.

 

Címkék:2019-01