Szombat előfizetés 2017

A franciák és a feljelentések

Írta: Göbölyös N. László/elmehunyor.blog.hu - Rovat: Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Laurent Joly francia történész szakmai érdeklődésének középpontjában a 2. világháború egyik legsötétebb jelensége áll: az antiszemita motivációjú feljelentés. Kik a feljelentők? Milyen hatásuk van a feljelentéseknek? Az igazságügyi szervek archívumaiban kutatva arra a meglepő következtetésre jut, hogy kevesebb volt, mint amennyit feltételeztek, a következmények azonban sokkal súlyosabbak voltak.

A francia nemzeti tudományos kutatóközpont (CNRS) kutatási igazgatója, a Vichy a végső megoldásban, a Kollaboránsok, és az Action Française születése című könyvek szerzője új megvilágításba helyezi a múltat, amelynek bevallása nehezen megy – írja a Le Nouvel Observateur, amely interjút közölt a történésszel.

une-lettre-de-denonciation-de-1944-1479278308.jpg

 

-Mekkora volt a feljelentések aránya a náci megszállás alatt?

-Amikor elkezdtem a munkámat ebben a témában, azt hittem, hogy  feljelentések milliói voltak és a legtöbb a zsidók ellen. Gyakran beszéltek 3-5 millió levélről. Megvizsgálva az archívumokat, megállapítottam, hogy a feljelentések elsősorban a fekete piaccal és a fegyverrejtegetéssel voltak kapcsolatosak. Gyakrabban jelentették fel a szomszédot, akinek vadászfegyvere volt, mint a padláson rejtőzködő zsidót. Viszont ez utóbbinak súlyosabb volt a hatása. A nagy razziák után a Gestapo és az SS azt tapasztalta, hogy a francia lakosság inkább filoszemita és diszkrétebben kell végrehajtani a razziákat. 1942 novemberétől a párizsi rendőrprefektúrán belül megalakult egy brigád, amelynek az volt a feladata, hogy letartóztassa azokat a zsidókat, akik nem tartották be a németek rendelkezéseit. A külföldi zsidók elleni razziák ritkábbak lettek és ők elbújtak. Meg kellett őket keresni és itt váltak szükségessé a feljelentések.

-Ilyen feladattal megbízott szervezet több is volt a francia adminisztrációban.

-Volt a CGQJ (Commisariat Général aux Questions Juives – Zsidó-kérdések főfelügyelősége) és a vichy antiszemitizmus-minisztérium, az egész üzem bázisa. Funkcionáriusai foglalkoztak a nem bejelentett zsidók kifosztásának ellenőrzésével. Ennek volt egy fegyveres rendőri részlege, a PQJ (Police des questions juives – zsidókérdések rendőrsége) és a SEC (Section d’enquéte et de contrôle – nyomozó és ellenőrző egység), amely tele volt szélsőjobboldali aktivistákkal, akik a CGQJ számára használták ki a zsidóellenes feljelentéseket és több száz letartóztatás kezdeményezői voltak.

A történész számára szerencse, hogy a CGQJ-nek volt egy nyilvántartása a napi postáról. 35 ezer levelet tudtunk így megnézni. 1200 zsidók elleni feljelentést találtam közöttük. Ez a leveleknek 3,5%-át teszi ki. A naponta érkező 30 levélből egy tartalmazott egy vagy több zsidó elleni feljelentést. Kezdetben minden tizediket vettek megfontolás alá, de az idő múlásával a helyzet súlyosbodott. 1944-ben már csaknem minden ügyben nyomoztak. Sőt, a régebbi leveleket is előszedték. Egy Joseph Antignac nevű megszállott lett a vezető, akit 1949-ben halálra ítéltek, végül azonban amnesztiát kapott.

Voltak azonban más szervezetek is, amelyek a megszállóknak dolgoztak. 1942-ben, amikor a németek látták, hogy a razziák nem hoznak nagy eredményeket, a Gestapo utasította a vichy rendőrfőnököt, hogy hozzon létre egy szervezetet, amely az ő szolgálatukban áll. Így alakult meg a párizsi prefektúra keretén belül egy bűnügyi részleg, amely kezdetben 25, majd 50 felügyelővel dolgozott. Két év alatt 5200 zsidót tartóztattak le Párizs közelében. A többséget deportálták.

-Hányan jöttek vissza?

-Nagyon kevesen. Serge Klarsfeld szerint 74.150 zsidót deportáltak Franciaországból, és 3-4 ezren jöttek vissza.

-Mi lett a feljelentőkkel?

-Sajnos a többségük ismeretlen volt. A felszabaduláskor megpróbálták felelősségre vonni azokat, akiket azonosítani tudtak. Az aljasság hierarchiájának csúcsán ott volt a kollaboráns, aki fegyvert fogott a nácik oldalán, a második sorban volt a feljelentő. A Seine-i bíróság elé 1600 ember került feljelentés vádjával. Ezek közül 240-en zsidók feljelentése miatt. Egy részüket felmentették, kb 150-et ítéltek el. Tudni kell azonban, hogy a prefektúra archívumát megsemmisítették, így a kutató munka nagyon nehéz.

A háború kezdetén csak 30 ezer német katona volt a megszállt Franciaországban. A franciák együttműködése és feljelentései nélkül nem tudtak volna működni. Ebben a 30 ezerben kevés rendőr volt. A legnagyobb létszám is csak egytizede volt a francia rendőrségnek. A náciknak abszolút szükségük volt a franciákra.  Alois Brunner, a drancy láger vezetője kezdetben 150 frankot fizetett a feljelentőnek, később emelte ezt az összeget. 1944 volt a legrettenetesebb éve a zsidók számára. A SEC számos felügyelője átment a Milíciába, ahol dupla annyit kerestek. Havi 3 ezer frank szép összeg volt. A Milícia vonzotta a deklasszált elemeket, mindenféle szerencsétlen alakot. Tudunk egy olyan esetről, amikor egy zsidó lányt feljelentette leendő apósa, aki ellene volt fia házasságának. A lány Auschwitz-ban pusztult el.

 

 

A teljes cikk itt olvasható.

Címkék:Feljelentés, megszállás, Vichy

  • Csillámfaszláma

    Bemásolok egy posztot a Holokauszt és a családom nevű FB csoportból.

    “Sokat gondolkodtam, megosszam – e a csoporttal ezt a történetet, mert a főszereplők nem magyarok, egy fiatal katolikus francia lány és egy fiatal olasz zsidó fiú hazugságokon, áruláson, meghurcoláson, gyilkosságon átívelő szerelmének története.
    De aztán arra gondoltam, véletlenek márpedig nincsenek. Ezért megosztom veletek.
    Éppen hogy kitört a második világháború, 1939-ben, Nizzában, élt egy Nicolas Lucas nevű pék, akinek a Jóisten valami oknál fogva csak lányokat adott, minden napra egyet, hetet. A kis pékség éppen eltartotta a kilenc tagú családot, mindenki ott dolgozott, a lányok is 16 éves koruktól kivették a részüket a munkából.
    Inasról nem is álmodhatak, ezért a legnehezebb fizikai munkát is gyakran a lányok végezték.
    Aztán 1940-ben Lucas felvett egy olasz fiút segédnek, bár inkább csak egy tizedik éhes száj került az asztalhoz. De az öreg pék nem engedett, azt mondta mindenkinek, ő nem bírja már a lisztes zsákokat, a lányai meg nem cipelhetik helyette. A fiú valójában egy olasz zsidó családból származott, Szicíliából, a fasiszták elől bújkált Franciaországban.
    Telt múlt az idő és a meglehetősen csinos olasz fiúba sorra beleszerettek a környék tehetős és kevésbé tehetős leányai. De Levit, ahogy akkoriban hívták, csak az öreg Lucas, akkor már 16 éves, legkisebb, Marie nevű lánya érdekelte.
    A kis Marie természetesen tudta, hogy apja miért vette fel segédnek a jóképű fiút, aminek hatására maga is bekapcsolódott a francia ellenállási mozgalomba és hamarosan igen aktív tagja lett.
    Azonban a féltékenység nagy úr, a sértett női hiúság pedig bármire ráviszi a csalódott nőt.
    Levi nem csak Marie szívét nyerte el, hanem az egyik gazdag orvos lánya is üldözni kezdte szerelmével. Mikor a fiú közölte vele, hogy a szíve csakis a kis Marieért dobog, a sértett lány bosszút esküdött. A bosszúvágy pedig minél tovább fűti egy ember lelkét, annál többet el is pusztít belőle és végül olyan kegyetlenségekre is ráviszi, amelyet aztán később ő sem bocsát meg magának.
    1943-ban, amikor ismét a németek és a Gestapó volt az úr a város felett, az orvos lánya feljelentette a Gestapónál Nicolast és feleségét, zsidó személyek bújtatásáért, az ellenállásban való részvételért. Nicolast és feleségét kegyetlenül megkínozták, az idős péket olyan súlyosan bántalmazták, hogy soha többé nem állt lábra.
    Marie saját testével védte Levit, amikor azt a németek el akarták hurcolni. A lányt leütötték és a zsidókkal megrakott teherautóra dobták, velük együtt hurcolták Auschwitzba.
    Auschwitzban hamar kiderült, hogy Marie nem zsidó, hanem annál is “rosszabb”, olyan katolikus francia, aki zsidókat segített, harcos ellenálló. A zsidó női foglyok kivetették maguk közül, mert nem is zsidó, a német őrök sokszor kegyetlenebbül bántak vele, mint a zsidókkal. Végül valahogyan, valami furcsa véletlen folytán, Mengele kísérleti alanyai közé került, ahol két magyar zsidó nő vette gondjaiba és segített neki, Braunwald Etelka és Anna, egy ikerpár Budapestről. A lányoknak volt egy kisöccsük, Józsika, akit egy magyar grófné rejtegetett és taníttatott Szeged melletti kúriáján. Ez tartotta a lelket bennük, hogy ha vége egyszer a borzalmaknak, ismét magukhoz ölelhetik őt.
    Végül eljött a tábor felszabadulásának napja, de Marie törékeny teste szinte a halálán volt. Egyetlen dologgal tudták az élők között tartani meggyötört testét a Braunwald nővérek, hogy minden nap elmondták neki, hamarosan láthatja az ő imádott olasz hercegét, feleségül mehet hozzá és életnek boldogan.
    A herceg, ahogy a mesében is lenni szokott, végül megtalálta Mariet egy hevenyészett orvosi barakkban, ahol, az orosz orvos nemtetszése ellenére, már az utolsó kenetet is feladták a lánynak. Talán szerelme viszontlátása, talán az orosz orvos kitartása miatt, talán a nővérek odaadó ápolása volt az ok, nem tudjuk, de Marie végül nagyon lassan, de kezdett erőre kapni. Azonban így is majdnem egy év volt mire a szerelmesek el mertek indulni Franciaországba.
    Az idős pék és felesége még megérhették, hogy viszontlátták legkisebb lányukat, de nem sokkal később mindketten meghaltak.
    Marie viszont ennél is nagyobb pofont kapott szeretett hazájától. Mint a haláltáborokat megjárt emberek legtöbbjének, neki sem volt francia útlevele, vagyis hivatalosan nem volt francia állampolgár. A kollaboráns francia kormány akkurátusan meg is fosztott minden elhurcoltat ettől, nem csak a zsidókat.
    Mikor a prefektúrán szeretett volna igényelni új papírokat, közölte vele a hivatalnok, hogy hiába van a birtokában a származását igazoló papír, hiába tanúsítja több tucat ember, hogy ő egy francia lány, neki is be kell adnia egy kérvényt, hogy visszaadják a francia állampolgárságát előbb. Erre az önérzetes lány már nem volt hajlandó, hiszen ő nem csak szerelméért, hanem Franciaország becsületéért is harcolt. Még aznap elhagyta Franciaországot és este egy olasz faluban feleségül ment imádott Levijéhez, aki egyébként Francisco volt eredetileg, és később Szicíliában telepedtek le.
    A Braunwald nővérek visszatértek Budapestre, ahol találkoztak imádott kisöccsükkel, aki már nem is volt olyan kicsi, első éves műegyetemista volt, hála a grófné nevelésének. Józsika, aki ugye már inkább József volt, a grófné iránti tiszteletből és kedvenc írója, Jókai hatására a nevét Baradlayra magyarosíttatta.
    A két nővérnek, sajnos Mengele gonosz kísérletei miatt, soha nem lett saját családjuk, de amikor Joci, ahogy ők nevezték öccsüket, elvette a csodálatos Nasztaszját, a szovjet balett szépséges balerináját, Etelka rajongó szeretetével vette körül három gyermeküket, igazi második anyukájuk lett.
    Braunwald Anna kalandos úton végül az amerikai Sacramentoba került, ahol a Rákosi rendszer elől elmenekülő, már idősödő, egykori grófné titkárnője, ápolója és legfőbb bizalmasa lett.
    A történetnek azonban még nincs vége.
    Marie és Francisco egyetlen fia, Luciano, több, mint húsz évvel később (milyen remek regényíró is az élet), beleszeretett Baradlay Ritába, Etelka unokahugába és feleségül vette.
    Újabb évtizedek múltán, a 2000-es évek legelején egy olasz származású lány a Kodolányi János főiskola egyik előadásán leült egy számára teljesen ismeretlen, de szerinte nagyon szimpatikus lány mellé, akivel beszélgetni kezdtek. Az olasz lány Marie unokája, a magyar lány a grófné dédunokája volt. Ma is, bár messze sodorta őket az élet egymástól, a legjobb barátnők. (Az egyik én vagyok.)
    Marie és Francisco ma ünneplik a 70. házassági évfordulójukat, azóta sem léptek francia földre.”

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az első ki nem tért zsidó egyetemi tanár

Mit jelentett a kiemelkedő magyar történetíró, korának legnagyobb magyar történésze, az első ki nem tért zsidó egyetemi tanár, Marczali Henrik...

A spanyol baloldal esete a cordobai katedrálissal

Muszlimok követelik, hogy imádkozhassanak egy olyan egykori mecsetben, amelyik 1236 óta katolikus templom.  A córdobai nagymecsetet 1984-ben jegyezték be az...

Close