Az azonnali kérdések órájában az Országgyűlés keddi plenáris ülésén egy szocialista politikus (Kunhalmi Ágnes – A szerk.) azt kérdezte, hogy a miniszterelnök támogatná-e a nyíltan antiszemita Hóman Bálintnak, a Horthy-korszak oktatás- és vallásügyi miniszterének történő szoborállítást. A civil szervezet továbbra is fel akarja állítani a szobrot, amelyre minisztériumi támogatást is kapott – közölte.

Fotó: Földi Imre / MTI

Fotó: Földi Imre / MTI

Orbán Viktor úgy válaszolt: nem támogatható az alkotmány szerint Magyarország szuverenitásának elvesztésekor hatalmon lévő politikai vezetőnek történő szoborállítás.

Azt mondta, Magyarország 1944. március 19-én elveszítette szuverenitását, 1990. május 2-án pedig visszanyerte azt. A megszálló hatalmakkal való kollaborálásnak különböző oka, mélysége, minősége lehet, de a kormány olyan politikusnak nem támogathatja a szoborállítást, aki együttműködött az elnyomókkal – jelentette ki.

Jelezte azt is, hogy ezért nem fog támogatni Horthy Miklósnak történő szoborállítást sem.

Orbán Viktor elmondta, az alkotmány azt is szabadon biztosítja, hogy állampolgárok szervezetek hozzanak létre és ezt a jogukat a miniszterelnök nem veheti el.

Ugyanakkor azt mondta, nem tologatja a felelősséget, de a civil szervezet támogatás iránti kérése nem jutott el a legmagasabb döntéshozókig.

Hozzátette: a kormány működésért a politikai felelőséget ő vállalja, így a civil szervezetnek juttatott támogatásért a felelősséget ő viseli. Elmondta, örül, hogy a civil szervezet úgy döntött, visszaküldi ezt a pénzt. A kormányfő sajnálkozását fejezte ki, hogy ezt a kérdést “pofozkodás és csihi-puhi keretében” kell megtárgyalni a parlamentnek.

Közölte azt is: “a mi érzéseink szerint az antiszemitizmus elleni harcot nagyban kompromittálja, hogy annak az élén rendszeresen egy másik diktatúra utódpártjának a képviselői mennek”. Ez azért probléma – folytatta -, mert ilyenkor reflexszerűen felmondják az emberek azokat a szobrokat, amelyeket a kommunista diktatúrát szolgáló embereknek állítottak, és ahelyett, hogy értelmesen beszélnének az antiszemitizmussal összefüggő kérdésekről, máris eltévedtek.