Milyen műzsidónak lenni?

Till Attila eddig is számos zsidó rendezvényen vállalt feladatot. Az elmúlt évben a Bálint Ház A rabbi, a pap, meg többiek című programjának volt állandó műsorvezetője. Arról kérdeztük, hogy érezte magát ebben a közegben és milyen a kapcsolata a zsidósággal.

A családomon kívül két fontos terület van az életemben. Az egyik a televízió, a másik a film. Az Összeesküvők most ért véget, a Megasztár februárban kezdődik, már az előkészületeknél tartunk, szerkesztőségi megbeszélésekre járunk.

A Propagandát kihagytad.

Igen, persze a Propagandát is készítjük. Elég nagy meló, de legalább megy! A koncepció szerint egy ismert és egy kevésbé ismert embert mutatunk be párhuzamosan, akik valamiben igazán különlegesek. Megpróbáljuk a lehető legközelebbről bemutatni korunk hőseit, így ha valakinek a vidéki otthonában kell forgatni, akkor ott forgatunk, ha a munkahelyét tartja fontosnak, akkor kimegyünk a munkahelyére, vagy elmegyünk vele sportolni, vásárolni. Ez valóban elég sok időt vesz el.

A Bálint Ház tavalyi programjában A rabbi, a pap meg a többiek az egyik legsikeresebb műsor volt, amely idén Fekete-fehér, igen-nem címmel folytatódik. Mindkét program állandó arca, Darvas István rabbi mellett te voltál és vagy. Mi motivál, hogy egy zsidó kultúrház állandó szereplője legyél?

Hogy őszinte legyek, a történet nagyon egyszerű volt. Az első felkérés a médiáról szólt és elég jól sikerült. Utána azt fontolgattuk Gábor Mónival, a műsor szervezőjével, hogy mi lenne, ha ebből a beszélgetésből rendszer lenne. A Bálint Ház örült az ötletnek és én is, mert nagyon szeretek beszélgetni. Másrészt Darvas rabbi szerintem izgalmas ember, nagyon inspiráló személyiség. Ezen kívül más titkos erő nem volt a történet mögött.

Mit lehet azzal kezdeni, hogy te nem vagy zsidó, de a gyerekeid azok?

Valóban nem vagyok zsidó, de a feleségem az, így a gyerekeim is azok, és a zsidóságunkról már én is többes szám első személyben beszélek. Ráadásul az életem úgy alakult, hogy a barátaim és a szerelmeim is inkább zsidók voltak. Továbbá nagyon sok hasonló gondolkodású, érzésű ember van körülöttem, akik zsidók. Aztán hogy kinek mi szükséges ahhoz, hogy jól érezze magát a világban – vallásosság, származás stb. –, az már egyénfüggő. Az én állapotomat az egyik Bálint házi beszélgetésen úgy fogalmaztam meg, hogy én műzsidó vagyok. Szerintem ilyen is van.

A gyerekeitek kapnak valamiféle zsidó nevelést?

A mi családunkban senki sem vallásos, és ez sok mindent meghatároz. A feleségem olyan zsidó, aki ugyan nem vallásos, de zsidóként akar élni. Így teljesen természetesen mindig téma a zsidóság, valahogy szóba kerül, ezt pedig a gyerekek hallják. Kell ennél konkrétabb zsidó nevelés? Ez egy életre szóló alapozás. Nyilván a polcon van menóra, meg egyéb relikviák, és néha elpofozzuk őket a Frankel zsinagógába. Gondolkoztunk azon, hogy a Lauderbe járatjuk őket, de nagyon sokan lebeszéltek erről. Most a fiúk egy teljesen hagyományos, de nagyon jó szellemiségű iskolába járnak, ahol Montessori szisztémával oktatnak.

A gyerekek azért tudják, hogy ők zsidók?

Persze hogy tudják, de a feleségemmel leginkább azt az álláspontot képviseljük, hogy majd ők döntik el, mit is szeretnének. Jelen pillanatban még nagyon ingadozik az álláspontjuk, néha büszkék rá, néha pedig azt mondják, hogy nekik ehhez semmi közük. Mi mindenesetre a zsidóság pozitív megélését plántáljuk a gyerekekbe, és azt mondjuk nekik, mennyire szerencsések, hogy zsidók lehetnek.

És ha visszakérdeznek, de apa, miért szerencse ez?

A mások számára kissé bosszantó, ám nagyon egészséges zsidó öntudatot szoktuk példaként hozni, illetve azt, hogy a zsidók eleve okosak (nevet). Deha ezt az egészet egy nagyobb halmazba tesszük, és kicsit komolyabban nézzük, akkor a legfontosabb mégiscsak az, hogy egészséges személyiségként nőjenek fel, és ha majd nem a zsidóságukat akarják megélni, akkor sem én, sem a feleségem nem fog ebbe beleroppanni.

A rabbi meg a pap sorozatban melyik téma volt számodra a legérdekesebb?

Amikor készülünk ezekre a beszélgetésekre, nagyon jó a hangulat, nagyon jókat nevetünk, és nagyon oldottak vagyunk. A legfontosabb az lett volna, hogy ez a jókedv a műsorokban is átjöjjön. Ez aztán hol sikerült, hol nem. A vegyes házasság tematikánál egész biztosan sikerült. Ki kellett nyitni a nagytermet, mert az emeleten már nem fértünk el.

Ismert, kereskedelmi adó műsorvezetőjeként, a civil ügyekben is hiteled van. Nem mondják meg, hogy mihez adhatod az arcod, és mihez nem?

Egy kereskedelmi adó alapvetően nem különbözik más profitorientált cégtől, azon kívül, hogy az ember arca előtérben van. Senki nem mondja, hogy ezt csináld, azt ne csináld. A helyzet inkább az, hogy a legtöbb embernek vagy egyáltalán nincs, vagy nem igazán érdekes a véleménye. Tehát nem a médiaarcok vannak eltiltva a civil szereplésektől, hanem inkább nem érdekli őket az egész. A másik: nem vállalok semmilyen politikai kötődésű szereplést. Ha van olyan közös ügy, amelyet érdemes támogatni, ahhoz szívesen adom magam, de ennél többet nem.

A Csicska című filmed azért súlyos társadalmi, és ezáltal politikai témát jár körül. A csicskáztatást nem kevesen a cigánysággal kapcsolják össze.

Én ezzel nem foglalkozom. Nem gondolom, hogy ezek jó politikai programok lennének, miközben tudom, hogy ezekkel a lózungokkal bizonyos választókat meg lehet hülyíteni. A Csicska számomra másról szól. Engem az ősi hierarchia érdekelt, amely ott jelenik meg, ahová a törvény már nem ér el. Van egy olyan archaikus viszonyrendszer, amelyet sem a demokrácia, sem a szabadság, testvériség, egyenlőség eszme, sem az Európai Unió nem volt képes fölszámolni. Az érdekelt, milyen viszonyba kerül az erős a szegénnyel, a gyengével, ha már nincsenek korlátok. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a rabszolgatartás nem magyar jelenség; ismert Indiától Dél-Amerikáig. A rabszolgaságot bemutató filmek állandó szereplői a filmfesztiváloknak. Mihelyt a Csicska nemzetközi porondon jelenik meg, elveszíti a magyar belpolitikai felhangjait.