Rendetlenség

Írta: Szántó T. Gábor - 2012-05-01 Rovat: Politika

Dohos lépcsőház falai közt haladunk felfelé az egykori bérlakásba az Akácfa utcában. E környéken, ahol kiürült házakban szórakoztatóipari komplexumok jöttek létre, és élettel tele dübörögnek a romkocsmák, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy minden régi házban a múlt szelleme kísért.

sarahgancher_széder.jpg Sarah Gancher (képünkön) amerikai drámaírónő azonban érzékelhette e szellemek jelenlétét, ezért hat színműből és egy performance-ból álló ciklust tervez, mely a környék, a város és az ország történelméhez kötődik. Kettőt – felolvasó-színházi formában – láthatott is a Negyed6Negyed7 fesztivál közönsége decemberben.

Az egyik, még nem játszott darabban (melyet ma este mutatnak be ugyancsak felolvasó-színházi formában a Sirályban) megidéződik a Klauzál téri tömegsír, mely a játszótér alatt húzódik, de a Fogasházban előadott Széderben, és a Sirályban látott Öt anya című produkcióban is szerepet kapott a történelem, pontosabban az egymásba fonódó személyes történetek, melyek mint mozaikkockák adják ki huszadik századi múltunkat.

A Széder színpadán az Akácfa utcai lakásszínházban – nem meglepő módon – az egyiptomi kivonulásra emlékező vacsora a játék kerete. Naiv amerikai udvarló (Bánki Gergő) vezetné az asszimiláns család első széderét, csakhogy előtte a körüludvarolt lány anyjával a Terror Házát látogatták meg, és szembesültek az anya képével a tettesek falán. Az anya (Csákányi Eszter), aki titkárnőként dolgozott az ávón, döbbenten fogadja a tényt, és tagadná felelősségét. Anyja fotóját lánya tetette ki a falra, derül ki az este folyamán, amikor a Terror Házában dolgozó, s tizenhárom éve nem látott másik lánya (Pálfi Kata) is feltűnik a széderen, mely, tudjuk, szabadulástörténetet beszél el. Ennek szellemében lépésről-lépésre szembesülnek a múlttal: ez hoz, ha nem is teljes szabadulást, de megkönnyebbülést.

Ödipális drámát és huszadik századi magyar zsidó sorsdrámát látunk. A számon kért múlt az anya kikényszerített vallomása nyomán sokkal komplexebbnek tűnik, mint azt a lány – aki antikommunista meggyőződésében Fidesz képviselőválasztási kampánya előtt áll – sejthette volna.

A külső szemszög jót tesz a történelmi tudatnak. Az előadás nem relativizálja, csak árnyalja a diktatúrában való szerepvállalásért viselt felelősséget, sem a purifikátori düh mögött húzódó tisztázatlan személyes indítékokat nem keni el, ellenben megmutatja a komplex emberi pályákat, amit az elmúlt évtizedek rámértek az itt élőkre. A magánéletbe is befurakodó elnyomást, ami életre szóló szégyent hozott az ávónál egykor titkárnősködő asszony életébe, s ami felforgatja az utód életét is – az anya ezért sem akar beszélni róla.

Az utókor, a maga sommás történelempolitikai mércéjével nem képes tisztán láttatni az egyéni erkölcsi felelősség fokozatait – sugallja a darab. Nem marad más eszköz a múlt valódi ábrázolására, mint a művészet, mely lehatol az egyéni indítékokig, tényleges tettekig és azok mozgatórugójáig, nem szólva arról, hogy a történetírás, egyes álláspontok szerint, maga is fikció. Az előadás humorral egyensúlyoz a múlt megelevenedő árnyai közt.

Tragikomikus módon az elcseszett életű, félig vállalkozó, félig sittes rezonőr öcs, (Schruff Milán), és az elcseszett életű amerikai – akinek soha semmi nem sikerül –, válik az előadás legvonzóbb szereplőjévé. Az öcs szembesíti nővérét a jelen sarával, az amerikai pedig a széder szellemével, a tradíció kipróbált eszközével a folytonosság, a múlt elbeszélhetőségének eszközét és a szabadulás lehetőségét hozza a szétszaggatott történelmű Kelet-Európába. Rendet a rendetlenségbe.

Az Öt anya öt nemzedék magyar asszonyainak monológja – A. B. Jehosua Apáról-fiúra címmel, magyarul is megjelent regényéhez hasonlóan, ahol öt monológ kapcsolódik az időben visszafelé nyúlva egymásba – intimebben reflektál a történelem és a személy kapcsolatára. A monológok közül itt az identitását vesztett és azonosságtudatáért küzdő utódé és a második anyáé, az írónőé tűnt a legélőbbnek és a legdrámaibbnak. Utóbbi rendkívül szórakoztatóan szabadulna az újságírói kérdésekről, reflektáljon már identitására. Amitől ő menekül, lánya épp azt keresi – egyensúly nincs, a libikóka tovább billeg.