A változások szükségessége

Írta: Dr. Raj Ferenc rabbi - Rovat: Politika

“Örökkévaló, segíts bennünket, hogy megváltozhassunk: kőszívűből érző emberré, ellenségeskedőből szeretettel közeledővé, kicsinyességben elveszettből célra törekedővé, irigykedőből megelégedetté, figyelmetlenből fegyelmezetté, félőből hívővé (…) közelíts bennünket embertársainkhoz, mert nincs élet elkülönülésben. Ez az én imám is – magamért, közösségünkért és Magyarországért is.”

 

 

Csak pár nap választ el bennünket Jom Kippurtól, engesztelőnaptól. Imáink megtérésre szólítanak bennünket. Isten üzenete világos és optimista. Ezékiel próféta tolmácsolja számunkra az Örökkévaló szavait: „Mert én nem kívánom a halandó halálát, szól az Úr Isten, csak hogy megtérjenek és éljenek”. (18:31) Változásra van szükség a mi életünkben is.

Raj Ferenc_rabbi.JPG

 Dr. Raj Ferenc

Kedves kollégám és barátom, Jack Riemer floridai rabbi egy gyönyörű és frappáns jelenkori imában foglalta össze ezeknek a sorsdöntő napoknak lelki szükségleteit. Érdekes és érdemes megjegyezni, hogy ez volt az az ima, amit Bill Clinton amerikai elnök is teljességében idézett 1998. szeptember 11-én, elnökségének és családi életének legzivatarosabb napjai közepette. Tizenhárom év telt el azóta, de Riemer rabbi imája sem frissességéből, sem fontosságából nem veszített:

Most van a változásnak az ideje. A zöld levelek pirosba, majd narancsszínbe hajlanak. A madarak déli útjukra készülődnek. A többi állat gyűjtögetni kezdi téli táplálékát. A levelek, a madarak és más állatok életében a változás ösztönszerűen jön. Számunkra azonban nem könnyű a változás és a változtatás.

szent_istván_park_ősz.jpg

A változás saját akaratunkból kell, hogy következzen. Ez azt jelenti, hogy le kell vetnünk régi szokásainkat. Azt jelenti, hogy elismerjük: tévedtünk – ami sohasem könnyű. Azt is jelenti, hogy veszítünk tekintélyünkből. Hogy mindent elölről kell kezdenünk – és ez mindig fájdalmas. Azt is jelenti, hogy tudnunk kell bocsánatot kérni. Továbbá, hogy felismerjük: képesek vagyunk a megváltozásra. Mindezeket rendkívül nehéz megtenni. De ha nem tesszük, akkor örökre a tegnap hibáinak kelepcéjébe esünk…

Örökkévaló, segíts bennünket, hogy megváltozhassunk: kőszívűből érző emberré, ellenségeskedőből szeretettel közeledővé, kicsinyességben elveszettből célra törekedővé, irigykedőből megelégedetté, figyelmetlenből fegyelmezetté, félőből hívővé.

Változtass meg bennünket, Örökkévaló és vezess minket vissza Hozzád. Újítsd meg életünket, mint a kezdet kezdetén; közelíts bennünket embertársainkhoz, mert nincs élet elkülönülésben.

Ez az én imám is – magamért, közösségünkért és Magyarországért is.


Dr. Raj Ferenc, a Bét Orim Reform Zsidó Hitközség alapító rabbija,
a kaliforniai Berkeley Beth El Közösségének emeritus rabbija

 

[popup][/popup]