Fontos-e Gyulán a zsidóság emlékezete?

A békési fürdővárosban tartott minapi kerekasztal-beszélgetés nyomán újra indult a vita: legyen-e emlékszobája az itt élt zsidóságnak? Az erről szóló párbeszéd a rendszerváltás után indult meg, de azóta többször elakadt. Az egykori gyulai zsidóság részéről az ügyet felkaroló Diósi Lajos egyetemi tanár hangsúlyozta: Gyulán él ugyan néhány zsidó ember, de zsidó közösség nincs.
 

 

Békés vármegye egykori székhelyén 1910-ben élt a legtöbb zsidó: a népszámlálás tanúsága szerint számuk 921 volt, négy százaléka a teljes lakosságnak. A Holokauszt előtti utolsó népszámláláskor, 1941-ben lélekszámuk 510 volt, az összlakosság 2 százaléka – derül ki a Kereskényiné Cseh Edit szerkesztésében 1994-ben megjelent, A gyulai zsidóság és a vészkorszak című könyvből, amelyet a Békés Megyei Levéltár adott ki. A második világháború után újjáalakult gyulai Zsidó Tanács akkori közlése szerint 420, míg más, főként levéltári kutatások szerint 344 zsidó pusztult el a vészkorszakban. Az eltérést magyarázhatja, hogy a szülővárosukba vissza nem térteket is az áldozatokhoz sorolták.

 

A valamikor gyulai zsinagóga épülete, ma zeneiskola

Diósi Lajos a nemrégiben tartott gyulai kerekasztal-beszélgetésen megjegyezte, hogy az idősebb és a fiatal generációk tagjai közül senki nem élte túl a haláltáborokat. Csak a középnemzedék egy része maradt meg, ami részben magyarázat arra, hogy nincs zsidó közösség Gyulán évtizedek óta. Diósi – húsz évvel a rendszerváltás után – elérkezettnek látta az időt annak eldöntésére, hogy legyen-e Gyulán emlékszobája az egykori zsidóságnak, avagy nem. Ennek helyéül a volt zsinagóga (ma zeneiskola) mellett immár két és fél évtizede üresen álló és ma szomorú állapotban lévő rabbiház felelne meg a leginkább.

A kerekasztal-beszélgetést vezető Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója, valamint a meghívottként jelen lévő Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Levéltár muzeológusa jelezte, ezt a gyulaiaknak is akarni kell, a helyi értelmiség számára is eldöntendő kérdés az emlékszoba létrehozása. A beszélgetés során kiderült, olyan kevés tárgyi emlék maradt a helyi zsidóság után, hogy esély sincs egy múzeum felállítására. Toronyi Zsuzsanna ugyanakkor német példákkal illusztrálta, hogy ott a nemzeti emlékezet egyik fontos pillére az a mintegy nyolcvan emlékhely, amely a kiirtott zsidóság hajdani életét eleveníti fel.

Béres István gyulai főépítész a volt rabbiház szerkezeti állapotát jónak, így felújíthatónak nevezte. Az ingatlan az előző századfordulón a fejlődő város egyik legmodernebb épületének számított, ahol nem csak a mosókonyha, hanem a mosdó és WC is az épületen belül volt megtalálható. Krasznahorkai Géza gyulai könyvtárigazgató is fontosnak nevezte a zsidó emlékhelyről szóló diskurzust, amelyet a gyulai értelmiségnek kell lefolytatnia önmagával.

A vitához hozzászóló Perjési Klára polgármester jelezte, többször volt az egykori rabbiház felújításának terve a helyi képviselő-testület előtt, ám egyik esetben sem született róla döntés, noha a MAZSIHISZ nagyon kedvező feltételek mellett, 20 millió kölcsönnel járult volna hozzá a munkálatokhoz.

Gyula történelméhez szorosan hozzá tartozik az egykori zsidóság, amely – fogalmazzunk tapintatosan – önhibáján kívül nem tagja a mai városi közösségnek. Emléke, már csak ezért is megőrzendő – összegezhető az eszmecsere üzenete.