Palesztin területek: Ketyeg a demográfiai bomba?

Izraellel kapcsolatban igen gyakran hangzanak el apokaliptikus jóslatok. Ezek egyike demográfiai természetű: eszerint az arab lakosság népszaporulata az Izrael által ellenőrzött területeken jóval nagyobb, mint a zsidóké. Ezért, ha nem sikerül belátható időn belül a független palesztin államot létrehozni, akkor – úgymond – Izrael az apartheid Dél-Afrikához hasonló helyzetbe kerülhet…

 

 

Gadó János

 

A statisztikák tanúsága szerint 1993 óta a Jordántól nyugatra (tehát Izraelben és a Nyugati Parton) a két népcsoport arányai nem változtak. A lakosság 67 százaléka zsidó és 33 százaléka arab. Yoram Ettinger demográfus a következő trendekre hívja föl a figyelmet: http://www.ynetnews.com/articles/0,7340,L-3808053,00.html

–    Az Izraeli Statisztikai Hivatal szerint 1995 óta a zsidó lakosság körében a születések száma jelentősen megemelkedett. Míg 1995-ben 80.400 gyerek látott napvilágot, addig 2008-ban 117 ezer – miközben az állam csökkentette a szociális támogatásokat! Az izraeli arab lakosság éves születési száma ugyanezen időszakban évi 39 ezer körül stabilizálódott.

–    A zsidó demográfiai arányok javulását elsősorban nem a (köztudottan sok gyereket vállaló) ultra-ortodox népesség javára írhatjuk. Náluk jelentősebb a nem vallásos népesség mutatóinak javulása. A volt szovjet köztársaságokból bevándorolt zsidók érkezésük idején az orosz demográfiai normákat követték: egy családnak átlagosan egy gyereke volt. Ugyanez a népcsoport ma már átlagosan 2-3 gyereket vállal családonként. Az izraeli fiatal felső-középosztály tagjai (a yuppie-k) pedig erősen eltérnek európai társaiktól: míg az óvilágban 1-2 gyerek a jellemző családonként, Izraelben 3-4.

–    Az izraeli arab lakosságon belül ugyanekkor csökkent a születések száma – ami nem meglepő, tekintve a népesség e csoportjának felemelkedését, integrálódását az izraeli társadalomba, közeledését az izraeli életszínvonalhoz. 1969-ben egy izraeli arab asszony átlagosan hat (!) gyerekkel többet szült, mint egy zsidó. Mára ez a statisztikai különbség 0.7-re csökkent. 

 

Vallásos gyerekek a Siratófalnál

–    A Nyugati Parton egy palesztin családban átlagosan négy gyerek születik és a trend lefelé halad. (Ugyanez a trend érvényesül egyébként minden iszlám országban – Afganisztán és Jemen kivételével. Jordánia: 3; Irán: 1.7; Egyiptom: 2.5; Szíria: 3.5.)

–    A palesztin lakosság növekedését mérsékli a folyamatos kivándorlás és az urbanizáció. 1967-ben a Területeken az arab lakosság 70 százaléka vidéki népességnek számított, míg ma a lakosság 70 százaléka városokban él. A városi életmóddal (Gáza és a menekülttáborok nem tartoznak ide) általában együtt jár a jobb infrastruktúra, az átlagéletkor növekedése és a családtervezés.

–    A palesztin demográfiai mutatók általában kevésbé „meredekek”, mint azt a Palesztin Statisztikai Hivatal adatai állítják. Utóbbiak nem népszámláláson, hanem extrapoláción alapulnak. A valóságosnál nagyobb szaporodási rátával dolgoznak (a Világbank 2006-os jelentése szerint Gázában és a Nyugati Parton a valósnál 32 százalékkal magasabb születési adatokat tüntettek föl), nem számítják le az emigráció népességveszteségét, a kelet-jeruzsálemi arabokat pedig kétszer veszik számításba: egyszer izraeli arabként, egyszer pedig palesztinként. A hivatalos palesztin adatokkal szemben így az izraeli becslések egymillió fővel kevesebbet állapítanak meg. 3.5 millió helyett valójában 2.5 millió palesztin él a Területeken: másfélmillió a Nyugati Parton, egymillió Gázában.

A fentiek cáfolják az izraeli ügyekben gyakran hallható apokaliptikus jóslatokat, mely szerint 2015-re (vagy 2020-ra, 2030-ra, stb.) a zsidók kisebbségbe kerülnek a Jordán és a Földközi tenger között és (jobbik esetben) vége az izraeli demokráciának.

A cáfolat másik része politikai jellegű. Noha a demográfiai apokalipszis nem áll a küszöbön, kétségtelen, hogy a palesztin lakosság növekedési rátája az arab világban a legmagasabb. A demográfia itt elsőrangú politikai ügy volt és az is marad. A Jasszer Arafatnak tulajdonított mondás („A palesztinok legjobb fegyvere a palesztin anyák méhe”) ma sem vesztette el érvényességét. Ezt a folyamatot erősítik a palesztinok nagyvonalú nyugati szponzorai is, akik támogatják az óvodákat és az iskolákat, de munkahely-teremtéssel, gazdasági felemelkedéssel már korántsem foglalkoznak olyan lelkesen. Ekképp egyaránt gondoskodnak a palesztin lakosság növekedéséről és jövőbeli kilátástalanságáról.

Ám mindezek a problémák az izraeli demokráciát nem fogják befolyásolni. A palesztin lakosság ugyanis az izraeli politikai rendszeren kívül él. (Leszámítva azokat a tízezreket, akik házasság révén nyertek izraeli állampolgárságot.) Gázában és a Nyugati Parton egyaránt saját intézményeikbe küldenek képviselőket a palesztinok (feltéve, ha tartanak választást), nem a Kneszetbe. Palesztin állam ugyan nincs, de Palesztin Autonómia van (jelenleg kettő is), amelyek közigazgatása az izraelitől teljesen külön áll. Így bármiképp is alakul a palesztin lakosság létszáma, az nem fogja az izraeli demokráciát fenyegetni.

Vannak ugyanakkor olyan területek, ahol a demográfia kényes politikai ügy. Galileában (Észak-Izrael) egyes körzetekben nagyjából fele-fele a zsidó, illetve arab lakosság aránya. Boldogabb vidékeken (Svájc) az ilyen helyzet nem okoz gondot, de Közép-Európában jól tudjuk, hogy amíg ennek kezelésére nem alakult ki a politikai kultúra, a feszültség mindig jelen van. A második Intifáda kitörésekor (2000) Galileában is forrongott az arab lakosság, számos helyen került sor összecsapásokra.

Ennél sokkal súlyosabb a helyzet a Nyugati Parton, ahol a másfélmillió palesztin között mintegy 270 ezer zsidó telepes él. Utóbbiak létszáma az elmúlt tizenkét évben több mint duplájára nőtt, ami az izraeli növekedési rátának több mint háromszorosa! Az alapvetően vallásos és nacionalista hangoltságú telepesek ma már „lépést tartanak” az ottani palesztinokkal demográfiai téren. A két nép együttélése ezen a területen megoldatlan, mint két ellenséges tábor, néznek egymással farkasszemet. Külön probléma Kelet-Jeruzsálem, melyet minden izraeli kormány a főváros részének tekint, és esze ágában sincs azt – nyugati minősítés szerint – „településnek” tekinteni.

A legsúlyosabb a helyzet Gázában, ahol a népszaporulat még a Nyugati Parténál is magasabb. A Hamasz fojtogató hatalmában gazdasági kibontakozásnak (aminek örvendetes jelei a Nyugati Parton világosan láthatók az Intifáda elülte óta) itt nyoma sincs. A lakosság legfontosabb jövedelem-forrását a nyugati segélyek jelentik. A nyomor, a kilátástalanság és így a szélsőséges hangulat bővített újratermeléséről a Hamasz gondoskodik. Az izraeli demokráciára mindennek nem lesz hatása, de a (nem létező) palesztin demokráciára annál inkább. És a szélsőségesek térnyerését végül Izrael fogja megszenvedni.