Szombat előfizetés 2017

Somlyó György emlékezete

Írta: Vári György - Rovat: Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Somlyó György emlékezete

A Margit hídon mentem ép­pen át, mikor elért a hír.

Megálltam, lenéztem a Du­nára, figyeltem kicsit, hogy hömpölyög a folyvást meg­haló és újjászülető folyó, hogyan ömlik mindig ugya­núgy az egyre újuló, halálos fiatalság. Somlyó-verssorok jutottak eszembe, Kavafisz- és Valéry-fordítások. A Tengerparti temető a francia lírá­ból, amit a legjobban ismert és szeretett és a furcsa, tudóskodó, „ómódi modern” nagy „alexandriai” különc nagy verse, az Ithaka. A Valéry-versnek a mottója is Somlyó-sor, mintha csak ő írta volna. (Pindarosz írta). „Kedves lélek, ne hal­hatatlan létre áhítozz, hanem arra, hogy a lehetségest elérd”. Azt mondták rá, nem eredeti költő, nincs egyéni hangja, „csak” fordító. Épp ellenkezőleg. Az igazán nagy, szenvedélyes közvetítők azzal, hogy a magyar nyelvben adnak hangot a világirodalomnak, mindig beír­ják életüket a nyelv emlékezetébe.

Nem félt a haláltól, haragudott rá, gyű­lölte. Képtelen volt elfogadni egy ilyen értelmetlen ostobaságot, fölöslegesnek, céltalannak tartotta és szembeszállt vele. Úgy, mint egy kisgyerek, nem volt haj­landó tudomásul venni. Úgy döntött, hogy öregség és halál nincs, nincs és kész. Nem talált benne sem szépet, sem vigasztalót. Nem hitte Ronsard utolsó szonettjeinek, hogy (szintén az ő fordítá­sában) „Boldog, ki sosem élt, boldo­gabb. kit letűnve / a semmi visszavár / legboldogabb, kit üdve / új angyalként dicsőn Krisztus mellé szerez; / s romló porhüvelyét, mely rothadásra készül, / otthagyva végzet és szeszély játékszeré­ül, / testétől válva, már csak tiszta eszme lesz.” Ezzel szemben az igaz, hogy „Szőlőt, kertet, lakot oda kell hagyni már”, az igaz, ahogy kezdődik a vers, ezek a kezdősorok ihlették Radnóti Miklós nagy versét külön­ben (Il faut laisser). És erre válaszolnak talán Valéry Somlyó-féle sorai: „Sötét­arany, sanyarú kis öröklét, / ki a halált anyamellé porol­nád / szörny babérral ékes vigasztalónk, / ó a kegyes csalás, a szép hazugság! Van-e, ki még nem ismert és nem unt rád, örök vigyor, kongó koponyacsont.” Nem hitt a túl- vagy az eljövendő vi­lágban, nem hitt és főképp nem érdekel­te. Azt hiszem, a zsidósággal nem fogla­kozott. De alkatától mi sem állt távolabb az öngyűlöletnél. Sokat veszekedett egy másik nagy költővel, Vas Istvánnal a „zsidókérdés” dolgában. Egyszer Vas azt mondta neki, hogy azért ő végső so­ron mégiscsak jobban szereti a zsidókat, mint bárki mást. Erre azt felelte – aligha némi személyes él nélkül – barátjának hogy ő a zsidókat kizárólag az antisze­mitáknál szereti sokkal jobban. Megírta az egyik legfontosabb magyar holokausztregényt, a Rámpát, egy tudatfolyamregényt, ami saját túléléséről beszél és arról, akinek köszönhette: Raoul Wallenbergről. Irodalmi figurát csinál személyéből, így őrzi meg az emléke­zetnek. A német fordítást véletlenül épp én adhattam Stockholmban Wallenberg kilencvenen túli nővérének.

Az utolsó időkben egyszer felhívta a fiát, hogy vásárolni szeretne menni. Per­sze, hangzott a felelet, azonnal megyek érted az autóval. Rögtön jelzett, nem, nem így gondolta. Magától, autó nélkül, hosszan sétálgatva szeretne menni, sé­tálni, nézelődni, figyelni szeretne. Nem kellett beszerezni semmit. Nem vásárol­ni akart, élni. Húsz évesen. Ahogy egye­dül lehet. Az Ember ugyanis húszéves. Gyerekes dac? Páratlan heroizmus? Hú­szévesen élni le egy egész, hosszú életet.

Mindig a pillanatban, épp most, mo­demnek lenni mindenestül. (Rimbaud) Fiatalon halt meg. 85 éves múlt, de fia­talon, olyan kétségbeesetten, ahogyan csak fiatalok halhatnak meg.

Spanyol zsidó volt, marránus, titok­zatos és vonzó. Ködfátyol lengte be alakját, csak sötét szemének mély tüze világított át e fátylon, s az izzás távoli ősökről beszélt. „Szemem régi, tüzes fénye az ő szemében ragyog” – írta egy­kor, 84 éve fáradtan, elégedetten és szo­rongva édesapja, az elátkozott költő, Karinthy és Kosztolányi híres, nagy ba­rátja, Somlyó Zoltán kétéves gyerme­kéről. Egyszer meséltem a fiának, hogy mennyire csúnyának láttatták velem a zsidókat, magamat is gyerekként az in­teriorizált sztereotípiák. Nem értette. A zsidóval kapcsolatos sztereotípia az, hogy vonzó. Vonzó és titokzatos, mint az apja. Granada, nem Újlipótváros. Tá­vol tengerek, selymek és könyvek.

„Ha majd elindulsz Ithaka felé, / vá­laszd hozzá a leghosszabb utat, / mely csupa kaland és felfedezés…Válaszd hozzá a leghosszabb utat/ legyen minél több nyári hajnalod, / mikor – mily há­lás örömmel! – először / szállhatsz ki sosem látott kikötőkben. / Állj meg a föníciai pultok előtt, / válogass a jó por­tékák között, / ébent, gyöngyházat, bo­rostyánt, korallt, / és mindennemű édes illatot / minél többet az édes illatokból. / Járj be minél több egyiptomi várost, / s tanulj tudósaiktól szüntelen”. (Konsztantinosz Kavafisz: Ithaka)

Rengeteg helyen járt, sok barátot, szá­mos szerelmet és végül hosszú, hosszú életet adott neki az, akiben nem hitt. Somlyó György, író, költő, műfordító, esszéista 85 évesen, hosszú szenvedés után, váratlanul elhunyt. Ha így élsz, elégedetlenül, boldogtalanul halsz meg. De milyen ostoba képtelenség volna bol­dogan meghalni? Somlyó György, Gyu­ri bácsi halott. Legyen áldott az emléke. Fonassék be oda, ahová mindig is tarto­zott, ahová tartozni fog immár mind­örökké. Fonassék be az élet kötelékébe.

„Nem, nem!… Tovább! A folytonos jelenben! / E töprengő formát vesd szét te, testem! / Mellem, csak idd a születő szelet!/ A tengerről áramló friss lehellet / új lelket ad… hatalma sós elemnek! Beléd bukom, s új létre serkenek.” (Pa­ul Valéry: A tengerparti temető)

Vári György

Címkék:2006-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

„Talán jobb lett volna, ha beszélünk róla”

„Talán jobb lett volna, ha beszélünk róla” Fenákel Judittal beszélget Várnai Pál Író, újságíró. A szegedi tanár­képzőben, majd a József...

Morzsái az eltörött világkalácsnak

Török Petra Morzsái az eltörött világkalácsnak A Lesznai Anna-évfordulóról 2005-ben ünnepeltük Lesznai Anna születésének 120. évfordulóját, s eb­ben az évben...

Close