Szombat előfizetés 2017

Mi jön a rakéták után? Megint rakéták?

Írta: Konrád György - Rovat: Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

KONRÁD GYÖRGY

Mi jön a rakéták után?

Megint rakéták?

Fél órája nyomorék törpé­ket láttam egészséges fi­atal újságírók hátán, ha más nincs, ők viszik a tehetetleneket egy autó­hoz, ahol majd kiteszik őket, olyan helyen, ahol nincs nagy bombave­szély. Saját erejükből nem tudtak el­menekülni, viszik őket, mondhatni, a semmibe. Dél-libanoni falvakból vi­szik őket, ahol az iszlamista fegyve­resek rakétakilövőket telepítettek, és ahonnan időközönként átlőnek izrae­li településekre.

Punktuális háborús tettekkel szem­besülnek leginkább az izraeliek, to­vábbá az amerikaiak és végül az euró­paiak is. A béke eddig a szemben álló felek viszonylagos ésszerűségének volt köszönhető, tudható volt, hogy ki az erősebb, és a gyengébb nem ment neki, kerülte az öngyilkosságot. Bizo­nyos határig. Az elrettentés, a fenye­getés, a félelem egyensúlya a máso­dik világháború után hosszú békét kölcsönzött Európának.

A XX. század második felében a nukleáris közös holokauszt rémképe tartotta vissza a keleti és a nyugati katonai tömbök vezetőit a harci cse­lekményektől, a másik tömb háborús kihívásától, és semelyik fél sem han­goztatta, hogy nem akar megbékülni a másikkal, s hogy ellenkezőleg: ép­pen a megszüntetésére, az elpusztítá­sára törekszik.

A zsidók államának a Közel-Keleten most ez­zel a fenyegetéssel és eséllyel kell szembenéz­nie. A látóhatáron nem is olyan távol felmerül egy második holokauszt veszélye, amelyből valóság lehetne, ha ez azo­kon állna, akik ezt kí­vánnák, és ha az izraeli­ek olyan galambok len­nének, akik vállalják a védtelen ál­dozat önarcképét.

Mi indítaná a libanoni lakosok egyik – siita-muzulmán – kisebbsé­gét, hogy szomszédaira rakétákat lődözzenek, és hogy a fő céljuk az ezrével telepített rakéták kilövése le­gyen? Miért akarná a szomszéd meg­semmisíteni a szomszédot? Szegény emberek miért nem érdekeltek a köl­csönös gyarapodásban?

Miért ne fognák fel a libanoni síi­ták, hogy ez nem megy, hogy ez esz­telen vállalkozás, mert a visszacsapás rendkívül kemény lesz. Csak az viheti őket erre az önveszélyes útra, ha önként vagy kényszerből elvakít­ják magukat. A dél-libanoni civilek a Hezbollahnak engedelmeskednek, mert félnek az engedetlenségért járó megtorlástól, a Hezbollah pedig az iráni vezetéstől fél, ahogy annak ide­jén a szovjet tömb részei féltek Moszkvától.

Csúcskorszakában mind a náciz­mus, mind a kommunizmus megkö­vetelte polgáraitól az önmegsemmi­sítő, feltétlen odaadást, de a vezetés ide-oda ingadozott az ésszerű és az eszelős parancsok között, a pragma­tikus és a dogmatikus álláspont kö­zött. Hitlernek és Sztálinnak nem volt drága a németek és az oroszok élete, nem kímélték a lakosságukat, és nem tudjuk, hogyan ítélték volna meg a harmadik – az iszlamista – to­talitarizmus szokásos gyakorlatát, hogy a civil lakosságot pajzsként, propagandaeszközként túszfogságba ejtik.

Egy friss közvélemény-kutatás szerint öt német közül négy úgy gon­dolja, hogy Izraelnek nincsen joga visszaütni. Szomorú, ha lövik őket, de nincs joguk visszalőni. Nem he­lyes ugyan, hogy az iszlamista fegy­veres szervezetek Izrael megsemmi­sítését akarják, de mert élvezik a többség bizalmát, ez a nép akarata, márpedig a néppel szemben erőszak­nak helye nincs.

Amiből következik, hogy nem si­kertelen az Iszlám Dzsihád propa­gandája, embertestekkel körülvenni a rakétákat, és felmutatni a megölteket, a romokat, a gyászolókat, a jajgatókat, a valódi fájdalom képeit, mindez képes Izrael ellen fordítani az érzékeny nézőt, akinek a politika csak szó, a holttest azonban valóság. Szavak és eszmék fűtik ezt az új ex­panziót is, ideológia helyett most új­ra a vallás a gyilkolás indítéka, és a megtámadott Nyugat remek helyette­sítő céltáblát nyert Izraelben.

Európa kitaszította magából a zsi­dókat a második világháború táján, és egy részüknek azt ajánlotta, hogy menjenek haza a Szentföldre, min­denesetre el innen.

És most látják a jó európaiak, hogy a zsidók fiai, unokái nem hagyják magukat a Közel-Keletről is kitaszí­tani, és olyannyira megrökönyödnek ezen, hogy minden esetben az arabok pártján és az izraeliek ellen foglalnak állást. A meggyilkolt zsidóknak em­lékmű jár, de az élők ne lőjenek vis­sza, és tartózkodjanak a győze­lemtől, a hivatásos áldozat meghatá­rozása szerint sohasem győzhet.

Ebben az esetben, ha ötmillió, a Biblia nyelvén beszélő és a Biblia történeteit észben tartó zsidó úgy íté­li meg a helyzetet, hogy a létéről van szó, ennek a döntésnek komor reali­tása van. A túlnyomórészt egyetértő és a kormány viselkedését helyeslő izraeli zsidók megértették, hogy nem engedhetik meg maguknak a szelíd rezignációt.

Izrael egybombás ország, egyetlen nukleáris bomba el tudja pusztítani. Vezetőinek kötelessége gondoskodni róla, hogy ne legyen olcsó mulatság zsidót ölni.

Nagyra tartják az egyesek életét, sok fegyveres ellenállással gyanúsít­ható palesztin foglyot engednek sza­badon cserében egy izraeli fiúért. Semmit sem kívánnak forróbban, mint azt, hogy a muzulmán környe­zet is becsülje ennyire az emberéle­tet, a sajátját és a hozzátartozókét.

A rakéták – nem biztos, hogy ren­delkezésre álló – verhetetlen katonai erőfölénnyel egy-egy területsávról eltávolíthatók. Kérdés, hogy lesz-e valaha is szuverén, demokratikus jogállam a Libanoni Köztársaság, amely értelemszerűen nem lövöldöz csak úgy a szomszédjára. Kérdés, hogy milyen messzemenően lehetsé­ges tartós tűzszünetet elérni, és hogy melyik ország kész feláldozni a ka­tonáit ésszerűen ellenőrizhetetlen terrorvidéken, ahol a polgártársak kölcsönös, tömeges mészárlása (lásd Irakban a siita-szunnita polgárhábo­rút) papi jóváhagyással történhet. Valószínű, hogy csak a leginkább érdekelt felek hajlandók ilyen áldo­zatra.

Az iszlám világon belüli ellentétek leginkább az Izrael-ellenességgel hi­dalhatok ideiglenesen át. Ha nincs kit együtt gyűlölni, akkor egymásnak esnek, és nincsen új kalifátus, nin­csen iszlám világköztársaság. A kö­zös ellenségkép nem indokolja-igazolja az elmaradottságot, de a rajon­gó egyszerűsítés csatornájába terel­heti át az indulatokat.

Az iszlám antijudaizmus és a ke­resztény antiszemitizmus érintkezik.

Lehet, hogy a radikális iszlámiz­musnak Izrael léte elfogadhatatlan. De miért legyenek a muzulmán or­szágok gondolkodó emberei a radi­kális iszlámizmus szellemi foglyai? És miért legyenek a keresztény or­szágok gondolkodó emberei a radi­kális iszlámizmus szellemi foglyai? Semmilyen erkölcs nem kötelez a zsidóellenesség megértésére.

Címkék:2006-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A nem is olyan rejtélyes Irán

HELLER ÁGNES A nem is olyan rejtélyes Irán Irán egy ország, melyet az emberek többsége nem ért. Több­nyire egy kalap...

Vannak-e zsidók Lengyelországban?

SZEGŐ PÉTER Vannak-e zsidók Lengyelországban? I. rész 1938-ban mintegy hatvanezer zsidó élt Krakkóban. Ma a 758 ezres város zsidó lakossága...

Close