Amit nem csak a polcra teszünk
Amit nem csak a polcra teszünk
Fiatal és sikeres. Rabbinikus tanulmányait félbeszakítva 1998-ban alapította Ulpius-ház nevű kiadóját, amit a könyvszakma – újfajta kiadói szemléletének, gyakran vitát kavaró kiadványainak, irodalmi pályázataiknak köszönhetően – 2002-ben az év kiadójává választott. Mára a tíz legnagyobb kiadó egyike, évente közel nyolcvan új kötettel jelentkezik, egyéni arculatú könyveit, ha máshonnan nem, hát Chaim Potok kapcsán mindenki ismeri. Pályájáról, lektűrről és „magas irodalomról” kérdeztük az Ulpius-ház igazgatóját.
Évekig folytatott tanulmányokat a Rabbiképzőben. Vallásos környezetben nevelkedett, vagy mint generációjából oly sokan, ön is a „visszatérők” közé tartozott?
A családom mindkét ágon hagyományőrző volt, nem kifejezetten vallásosak, de azért az alapokat, a brit milától kezdve a bar micvón át a nagyünnepekig mindig megtartottuk, így ez a közeg természetes volt számomra. A zsidó gimnáziumban, az akkori Anna Frankban érettségiztem, majd Deutsch Róbert főrabbi biztatására kerültem a Rabbiképzőbe. Látta rajtam az érdeklődést a zsidó kultúra, a vallás iránt.
Mégsem rabbi lett.
– Eredetileg sem azzal a céllal ke rültem oda, csupán érdekelt a zsidóság. Úgy gondoltam, elkezdek tanulni, aztán meglátom, miképpen alakul az életem. Igaz, volt egy időszak, amikor úgy éreztem, rabbi leszek, de végül rá jöttem, hogy ez a hivatás nem nekem való, és visszatértem a kezdeti gondolatomhoz.
– Ez már akkor is a könyvkiadás volt?
Nem, ez eszembe se jutott, teljesen véletlenül sodródtam bele. A rabbiképzős időszak alatt újságszerkesztéssel, -kiadással töltöttem a szabadidőmet, és ekkor támadt az ötletem, hogy kiadok egy péntek esti fonetikus imakönyvet, amit egy ismerősöm cégén keresztül és segítségével sikerült is megvalósítanom. Ezt további könyvek követték, végül felvetődött egy könyvkiadó terve.
Mint más interjúkból kiderül, az Ulpius legendásan kevés pénzzel indult. Mi hozta meg az áttörést?
Nehéz egy pontot meghatározni, egyszer csak észrevettem, hogy főállású kiadó vagyok. Amikor otthagytam a Rabbiképzőt, a Scheiberben kezdtem vallástant oktatni, és mintegy mellékesen törődtem a kiadóval. Később fokozatosan adtam le az osztályaimat, majd azon kaptam magam, hogy kizárólag a könyvekkel foglalkozom. Először egy-egy régen kiadott klasszikus következett, mint Mark Twain vagy Akutagava művei, utána pedig a Tarantino-könyvek. Ettől kezdve azonban egyre inkább kortárs irodalmat kezdtünk publikálni.
Sokan kritizálták az Ulpiust, hogy kiadói profiljának a „magas irodalom” mellett – eltérően a hazai gyakorlattól – ugyanolyan meghatározó részét képezi a szórakoztató irodalom. Működtethető ma e nélkül egy sikeres könyvkiadó?
Nyugaton azt látom, hogy a legkomolyabb kiadók is egyszerre adnak ki – magyar szóhasználattal élve – „magas” és szórakoztató irodalmat. Én ez utóbbiakat is ugyanolyan büszkén vállalhatónak tartom, a „magas” kontra „lektűr” megkülönböztetést pedig inkább magyar értelmiségi álproblémának érzem. Számomra csak az a kérdés, hogy a saját műfaján belül milyen minőségű az adott alkotás: jó-e vagy sem.
Az utóbbi időben mégis úgy érzékelhető, hogy ez az arány a „magas irodalom” javára változott, gondolok itt Appelfeld, Rushdie, Fuentes műveire.
– Nekem elsősorban olyan izgalmas, vitákat kavaró, érdekes könyvek kiadása a célom – bármely kategóriában melyeket nem csak a polcra tesznek ki az emberek, hanem el is olvasnak. Ebbe olykor több úgynevezett „magas irodalom” fér bele, máskor több úgynevezett „lektűr”. Nem e szempont alapján válogatok.
A kiadó honlapján azt olvashatjuk, hogy a célközönséget a harmincas éveiben járó női olvasótábor jelenti. Ez fontosabb szempont?
Nem létezik konkrét célközönség, bár tény, hogy manapság inkább a nők olvasnak, így a törzsközönséget valóban ők alkotják. Ennek ellenére az Ulpius olvasótábora meglehetősen összetett: vannak nagyon fiatal olvasóink, főleg bizonyos szerzőink, például Gerlóczy Márton rajongói. Vannak kiadványaink, melyeket kifejezetten az értelmiségi réteg keres, de természetesen van egy nagyon erős „zsidó irányvonalunk”, ami a zsidó vagy a zsidóság iránt érdeklődő olvasókat célozza meg. Ezenkívül vannak a szélesebb közönségnek szánt művek, mint egyik legsikeresebb magyar szerzőnk. Méhes György regényei, melyeket egyaránt olvasnak fiatalok, idősek, nők és férfiak.
Az említett „zsidó irányvonal” eleve benne volt a koncepcióban, vagy ebben az esetben is a várható siker számít?
– Nem tudom, és nem is akarom megtagadni a gyökereimet, indíttatásomat, tehát nekem mindig szívügyem volt a zsidó témájú könyvek kiadása. Olyan szerzők megismertetésére törekedtem, akik itthon kevésbé ismertek, külföldön azonban régóta klasszikusok, mint Chaim Potok. Persze ezen belül is próbálunk olyan műveket találni, melyek mai, átélhető konfliktusokat dolgoznak fel, vagy erőteljesen érződik bennük a női tematika – ilyen volt A rabbi lánya -, esetleg provokatívabbak, mint a Buja zsidók vagy Rich Cohen írásai. A klasszikusok terén ugyanakkor valamiféle „hiánypótlást” szeretnénk megvalósítani: a közeljövőben például újra kiadjuk Az igazak ivadékát, amit az egyik legcsodálatosabb zsidó témájú regénynek tartok. A legbüszkébb kezdetektől a Potok-sorozatra vagyok, amit áprilistól kezdve folyamatosan újranyomunk, méghozzá az első és legkedveltebb formátumban, novemberben pedig egy eddig magyarul még nem olvasható Potok- könyv is napvilágot lát.
Különös színfoltot jelentenek a képregények is, várható a jövőben több hasonló kiadvány?
Nem lesz külön képregényvonulatunk, viszont kedveljük ezt a műfajt, és ha rábukkanunk egy-egy szokatlanabb darabra, akkor megjelentetjük. Eddig két ilyen volt: a Maus, ami meglehetősen nagy visszhangot keltett, és az Összeesküvés, ami irodalmilag. képileg nem annyira izgalmas, ellenben a témája – a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei – még annyira feldolgozatlan itthon és oly kevéssé ismert, hogy fontosnak tartottuk kiadni.
Az utóbbi idősben sokat olvashattunk az Ulpius íróiskolájáról, és arról, hogy számos fiatal szerzőt átcsábítottak magukhoz. Mikor érik be ennek a gyümölcse?
Mindkettő abból a gondolatból született, hogy minél több fiatal olvasót nyerjünk meg a kiadónak, illetve magának az olvasásnak. Ez hosszú távú munka, nagyon sok íróval kerültünk kapcsolatba; egyelőre nem tudjuk, mikorra készülnek el, így még azt sem igazán mérhettük fel, kik azok, akikre tartósan számíthatunk. Némelyiküknek már jelent meg könyve, másoké éppen előkészületben van, de Gerlóczy vagy Karafiáth Orsolya esetében úgy érezzük, már meggyökereztek az irodalmi életben. Nagyon ígéretes tehetség a nemrég új könyvet kiadó Tisza Kata, akinek a családi háttere borzasztó érdekes, egyfelől a Tisza grófok, másfelől egy erdélyi zsidó család leszármazottja, amitől igazán különössé válik az írásművészete. A több mint tíz újonnan szerződtetett fiatal író között öt-hat akad, akiknek kiadhatjuk a műveit. Reményeink szerint ennek az új generációnak jó bemutatkozási lehetőség, egyben nagy siker lesz Főbűnösök című kötetünk, amiben hét fiatal író fogja egy-egy novellában feldolgozni a hét főbűn valamelyikét.
Ha jól tudom, önnek is voltak irodalmi próbálkozásai. Végleg felhagyott velük, vagy csak szünetelteti?
Az csak ifjúkori őrület volt. Én valójában nem értek az irodalomhoz, nekem más feladatom van.
Csáki Márton
Címkék:2006-06