Szombat előfizetés 2017

„Erkölcsi elkötelezettségből foglalkozom a vészkorszakkal”

Írta: Csőke Zoltán - Rovat: Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Erkölcsi elkötelezettségből foglalkozom a vészkorszakkal”

Szita Szabolccsal beszélget Csőke Zoltán

Szita Szabolcs 1945-ben született Sopronban. A Holocaust Dokumen­tációs Központ és Emlékgyűjte­mény Közalapítvány (HDKE) jo­gelődjeként 1990-ben létrejött Ma­gyar Auschwitz Alapítvány egyik alapítója, jelenleg a HDKE vezető történésze. A Nemzetközi Ausch­witz Bizottság és a Nemzetközi Mauthausen Komité vezetőségi tagja. Fontosabb munkái: Holocaust az Alpok előtt (1983); Halálerőd. A munkaszolgálat és a hadimunka történetéhez (1989); Munkaszolgá­lat Magyarország nyugati határán. A birodalmi védőállás építése (1990); Magyarok az SS ausztriai lágerbiro­dalmában (2000); A Gestapo Ma­gyarországon (2002); Együttélés, üldöztetés, holokauszt (2001); Aki egy embert megment – a világot menti meg (2005).

Miért kezdett történészként a vészkorszakkal foglalkozni?

– A hetvenes évek végén Balf kör­nyékén egy mélyszántáskor csontok kerültek elő a földből. Hamarosan kiderült, hogy azoknak a zsidó mun­kaszolgálatosoknak a maradványait háborgatták meg, akiket 1944 telén erődítő kényszermunkán dolgoztat­tak, a legtöbbször ugyanis egyszerű­en a falu szélén vagy gödrökben föl­delték el őket. Amikor elkezdtem a kutatást, falakba ütköztem, a legtöb­ben igyekeztek lebeszélni arról, hogy ezzel a témával foglalkozzam. Ez a hozzáállás, vagyis bizonyos dolgok tabuvá nyilvánítása, nagyon is jellemző volt a Kádár-korszakra. Kutatásaimat a Holocaust az Alpok előtt című kismonográfiában össze­geztem 1983-ban, ami akkora ér­deklődést váltott ki, hogy jelentkez­ni kezdtek olyanok, akik megszen­vedték, saját szemükkel látták a tör­ténteket. Ez kötelezett el véglegesen a vészkorszak témája mellett. Először inkább a tudományos kíván­csiság hajtott, később viszont egy­fajta erkölcsi elkötelezettség azok mellett, akikkel ilyen méltatlanul el­bántak.

Az utóbbi évtizedekben Magyar- országon is a közbeszéd részévé vált a holokauszt, ennek ellenére a szembenézésre, a történtekért vi­selt felelősség vállalására mégsem került sor teljes mértékben. Mi a véleménye erről? Hol tartunk a múlt feldolgozásában?

– A társadalmi szembenézés még valóban odébb van, ám azt mégsem mondhatjuk, hogy nem történt előre­haladás. Azok a látványos bocsánat­kérések, amelyek a politika részéről elhangzottak, természetesen nem elégségesek, az egyházaknak pedig példát kellene mutatniuk azzal, hogy több együttérzést tanúsítanak. Az ál­dozatokra való emlékezésnek közös­ségi eseményként kellene működnie, ám egyes helyeken még az is kérdés, hogy eljön-e a polgármester, vagy sem. Mondok egy pozitív példát. A nyáron Ózdon jártam, ahol 1946-ban még pogrom is volt. Ennek ellenére hatvan évvel később képesek voltak kimondani, hogy valaha éltek ott zsi­dók, hogy létezett egy másik kultúra, hogy valakik hiányoznak – hiszen elsősorban a hiányról kellene beszél­ni. Miért hiányoznak? Mert származá­suk alapján megbélyegezték, elhurcol ták és megölték őket. A történtekért csak azok tudnak felelősséget érezni, akik hajlandók elismerni azt, hogy ami a zsidósággal történt, az emberte­len, nemzeti hagyományainkhoz mél­tatlan és erkölcstelen volt. Sokan saj­nos ma sem hajlandók a magyar törté­nelem részének tekinteni mindezt, in­kább úgy tesznek, mintha másokkal történt volna meg.

A néhány éve bevezetett iskolai emléknapok hozhatnak változást?

Igen. A fő kérdés azonban az, hogy miként lehet az emléknapokat több tar­talommal, együttérzéssel megtölteni. Egyben elkerülni, hogy azonos vagy hasonló program ismétlődjön évről év­re. Az is fontos, hogy a diákok számá­ra befogadhatok, átélhetők legyenek a történtek, a megemlékezéseket ezért célszerű lenne a helyi zsidósághoz, a település eseményeihez kötni.

A Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Köz- alapítvány (HDKE) létrehozását évekig tartó, időnként személyes­kedő viták előzték meg. Nem ártott ez az intézmény tekintélyének?

Valószínűleg ártott, de a vitákat sajnos nem lehetett elkerülni. 2005. december 7-én volt tizenöt éve. hogy Magyar Auschwitz Alapítvány – Ho­locaust Dokumentációs Központ né­ven működtetni kezdtük a jogelőd in­tézményt. Egyesek már akkor azt mondták, hogy ezt zsidóknak kellene létrehozniuk, mások pedig azt, hogy csak olyanok vegyenek benne részt, akik megjárták Auschwitzot. Renge­teg vélemény csapott össze, miközben mi azt próbáltuk elmagyarázni, hogy ennek nem zsidó intézménynek kelle­ne lennie, hanem a társadalom lelkiis­meretének. Vitákra természetesen szükség van, ugyanakkor jó lenne, ha ezek a viták tényszerűek, jóindulatúak lennének. Jól tükrözi közállapotain­kat, hogy ki milyen alapon rúg bele ebbe az intézménybe.

Mi lehet annak az oka, hogy a Terror Háza esetében nem voltak jelentős nézeteltérések, míg a HDKE megnyitása előtt hosszú évekig vitáztak a történészek?

– Nem szeretem ellentétpárba állíta­ni a két intézményt, az viszont kétség­telen, hogy a Terror Háza esetében vé­gigvittek egy koncepciót. Ott nem volt különösebb vita, a későbbi akadékos­kodásokat pedig vagy meghallgatták, vagy nem. Itt ezt nem lehetett megten­ni, hiszen a vészkorszak története annyira bonyolult, ellentmondásokkal terhelt, tragikus és fájdalmas. Azt mondhatom, hogy mi egyfajta választ adunk egy nagyon összetett kérdésre.

– Vitathatatlan, hogy a szembe­nézésnek társadalmi üggyé kell válnia. Nem mond ennek ellen, hogy egy zsinagógában talált ott­honra az emlékgyűjtemény?

Az üres zsinagóga, ahol nincsenek hívők, nincs Tóra, vagyis amiben nincs hitélet, a hiányt jelképezi. Ha bejönnek ide az emberek, és megem­lékeznek azokról, akik egykor itt vol­tak, akiket a halálba hurcoltak, akkor van funkciója ennek az épületnek. Ez nem szokatlan megoldás, hiszen a szlovákiai Nyitrán, vagy az ausztriai Sankt Pöltenben is zsinagógát hasz­nálnak emlékhelynek. Felfogásom szerint az a lényeg, hogy mit tudunk kegyelettel megjeleníteni, mindezzel kifejezni. Ennek az épületnek egyéb­ként valószínűleg a pusztulás lett vol­na a sorsa, vegyük tehát úgy, hogy megmentettünk egy zsinagógát.

Múzeum vagy emlékgyűjte­mény?

– Múzeum semmiféleképpen, ez egyszerűen egy emlékgyűjtemény. Nem múzeumként alapították, ilyen váltás a célok között sem szerepel.

Nekünk emlékőrzési funkciónk van, ami azt jelenti, hogy az ártatlanul el­pusztított emberekhez tartozó emlé­keknek, a nemzet gyászának kell in­nen kisugároznia. Auschwitz vagy Mauthausen múzeum, mert ott őrződik mindaz, ami történt. Ezt imi­tálnunk azonban nem érdemes.

A HDKE átadásakor hatvanezer áldozat nevét vésték az emlékfal­ra. Hol tart jelenleg a kutatás?

– A százezredik név körül, bár mos­tanában kicsit lassabban haladunk. Nem tudom megmondani, hogy a vé­gén mennyi lesz, de remélem, hogy tí­zezreket tudunk még hozzátenni a je­lenlegi névsorhoz. Komoly mulasztást kell bepótolni, hiszen időközben eltelt hatvan év, és egyre kevesebben van­nak olyanok, akik még emlékezhetnek egykori szomszédjaikra.

Miből dolgoznak?

Gettólisták, többféle összeírás ma­radt fenn, köztük olyanok, amelyeket a vagyon miatt vezettek. Léteznek egy-egy településről származó izraeli baráti körök, amelyeknek tagjai össze­jönnek, és emlékezetből írják össze a neveket. A magyar levéltárosok is se­gítőkészek. Dachau, Buchenwald és Mauthausen magyar áldozatainak ne­veit megszereztük, de ezeken kívül még rengeteg tábor volt Theresienstadttól Flossenbürgig. És akkor még nem is beszéltünk az altáborok száza­iról. A névsorokat német archívumok bán lehetne megtalálni. A legtöbb he­lyen van adatbank, azt viszont nem­igen vállalják, hogy kigyűjtsék a ma­gyar neveket. Talán lehetne szponzo­rokat vagy önkénteseket szerezni, ahogy ez a Yad Vashem Intézet eseté­ben működik. Sajnos sem az ötvene­dik, sem a hatvanadik évfordulóra nem sikerült megvalósítanom, hogy hívjuk meg a volt SS-táborok doku­mentációját őrző archívumok vezetőit, érdemes volna ugyanis gesztusokat tenni. Fájlalom, hogy még mindig nem tudunk pontosat azokról sem, akiket nem gázhalálra, hanem munká­ra szelektáltak ki Auschwitzban.

Önt általában úgy szokták em­legetni, mint a HDKE vezető törté­nészét. Pontosan mi a feladata?

Elsősorban a tudományos munka koordinálása és számos területen a szakmaiság biztosítása. Nem csupán arról van szó, hogy gyűjtögetünk, meg rakosgatjuk a papírokat, rendkívül hangsúlyosak az informatikai szem­pontok is. A legfontosabb, hogy ment­sük a menthetőt, hiszen még mindig vannak irathagyatékok, különféle ma­gángyűjtemények. Amit egy zsidó né­ni vagy egy bácsi az utolsó percig őriz, azt utódja gyakran gondolkodás nélkül kidobja. Emiatt rendszeresen megismételjük felhívásunkat, hogy várjuk az üldöztetést bizonyító emlé­keket. Sokaknak még megvan a zsold- könyve, a tábori levelezőlapjai, több­féle igazolványa. A fotókkal együtt ezeket összegyűjtjük, amit a regisztrá­lás, majd a feldolgozás követ. Azt is el kell döntenünk, hogy az adott dolog raktárba kerül vagy kiállításra, esetleg fölhasználható-e oktatási célra.

A Népszabadság november 19-i számában hosszú cikkben számolt be az Orosz Állami Katonai Levél­tárban végzett kutatásairól. Egye­bek mellett itt őrzik a Vörös Hadse­reg által a második világháború so­rán zsákmányolt magyar vonatko­zású iratokat. Mennyiben árnyal­hatják eddigi tudásunkat az ott tá­rolt dokumentumok?

– A 45 000 belügyi nyilvántartó kar­totékból kirajzolódik a Horthy-rend- szer természete, hogy mitől félt, s hogy kik foglalkoztatták a belügyi ap­parátust. Ezen kívül sikerült tanulmá­nyoznom az SS és a Gestapo zsákmá­nyolt iratait, elolvastam eredetiben többek között Heinrich Himmler és Rudolf Höss parancsait is. Amikor a nemzetiszocializmusról beszélünk, legtöbbször a rémtettek jönnek elő, ami teljesen természetes. Arról vi­szont keveset tudunk, hogy a nácik gondolkodásában mekkora szerepe volt az ellenségképnek. Mondok egy példát. Amikor a szövetségesek már egész Németországot szétbombázták, mit gondol, mi jött parancsba? Az, hogy fokozni kell az állomány világ­nézeti nevelését. Ez engem nagyon megdöbbentett, ahogy az is, hogy a németek zsidó tudóscsoportokat is dolgoztattak a végsőkig, azzal a céllal, hogy a könyveket elemezve bizonyíté­kokat keressenek a zsidó világössze­esküvésre. Sztálin és Lenin mindig egyértelműen meghatározta, hogy me­lyik konkrét csoport ellen kell harcol­ni. A zsidó viszont jóval nehezebben meghatározható, hiszen mit jelent az, hogy világzsidóság, zsidómétely, zsi­dófertőzés, vagy éppen az, hogy zsi­dóparazita? Az is lehet, hogy ennek a szobának a berendezése is zsidós.

Régóta vezetője annak a prog­ramnak, amelynek keretében kö­zépiskolai tanárok utazhatnak ki Izraelbe, hogy ott a vészkorszak oktatásának különböző módszerei­vel ismerkedjenek meg. Miről is van szó pontosan?

– Ezt a rangos programot az Oktatá­si Minisztérium hirdeti meg, egyéb­ként több ország is érintett az ügyben. Az utazás a magyar állam költségén történik, a vendéglátó viszont Izrael. A két hétig tartó foglalkozások harma­da előadásokból áll, a többi pedagógi­ai, módszertani fölkészítés és kollegi­ális tapasztalatcsere. Már túl vagyunk a kilencedik tanfolyamon, eddig két­százhuszonöt tanár tanult kint s leg­utóbb ötszörös volt a túljelentkezés. Hamarosan új távoktatási forma indul, a terveink szerint akkreditáltatni fog­juk. Az erre jelentkezők tizenkét na­ponta kapják majd a feladatlapokat a Yad Vashem Intézettől. Februárban indul a kísérleti félév, jövő ősztől pe­dig az „igazi”. A tekintélyes jeruzsálemi intézet ezt velünk, magyarokkal próbálja ki először, mert úgy értékel­ték, hogy a magyar tanárcsoportok felkészültsége kiemelkedő.

Címkék:2006-04

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Szeretet, szolgálat

BESZTERCZEY JUDIT Szeretet, szolgálat A Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (Mazs), melyet a Joint alapított a rendszerváltás után, immár 15...

A támogatás nem tart örökké

„A támogatás nem tart örökké” Interjú Taly Shaullal, a Joint Magyarországi Irodája igazgató-helyettesével, a Mazs vezetőjével Milyen feltételek tették lehetővé...

Close