Szombat előfizetés 2017

Orosz ajkú skandinávok

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

„Ez az én hazám, itt akarok élni, ne vegyétek el népem szabadságát” – énekli Tallin óvárosának főterén egy hatalmas gyerekkórus: száz meg száz szőke gyerek, élükön egy észt nemzeti viseletbe öltözött karnaggyal. A megakoncert végén a karnagy – aki mintha egy Andersen meséből lépett volna elő – az angol királynőhöz lép, és mélyen meghajol. 

Tallinnovarosa1.JPG

Tallini óváros

A baltikumi látogatáson tartózkodó brit uralkodó jelenléte bíztatás a kicsiny Észtországnak: „a nagy testvér óvja szabadságotokat”. A fogadtatás ennek megfelelő.

A zsidó közösségi ház halljában két-három nyugdíjas nézi tévén a látványos rendezvényt, és oroszul fűznek hozzá megjegyzéseket. Körülöttük jönnek-mennek a többiek: vetnek egy pillantást a képernyőre, szólnak egy-két elismerő szót, de a lelkesedés nem érinti meg őket. Az észtországi zsidók kétharmada nem „őshonos”, egymás közt szinte mindig oroszul beszélnek. Lojális állampolgárok, de a helyi nemzeti érzelmek távol állnak tőlük.

Az orosz nyelv dominanciája miatt az észt anyanyelvűek így kissé margóra szorulnak a közösségben. De nemcsak azért, mert kevesebben vannak. A Chabad Lubavics (valamint más vallásos zsidó mozgalmak) komoly infrastruktúrával rendelkeznek a volt Szovjetunió területén, rengeteg könyvet adtak ki orosz nyelven. A zsidó hagyomány, történelem, szépirodalom jelentős része oroszul férhető hozzá. Észtül mindebből alig olvasható valami.

Orosz nyelven folyik az oktatás a zsidó iskolában is, ám a minisztérium már felhívta a figyelmüket arra, hogy szíveskedjenek észt nyelvre átváltani. (Az iskola állami intézmény.) Határidő egyelőre nincs, a felszólításnak fokozatosan kívánnak eleget tenni. Az észtet egyelőre idegen nyelvként tanulják a diákok, az angollal és a héberrel együtt. Emiatt több, az észt nyelv helyzetével elégedetlen szülő már kivette gyerekét az iskolából.

Genius loci

Észtországban – Litvániával ellentétben – nincsenek mély gyökerei a zsidóságnak. A cári Oroszországban ez a zsidók számára tiltott terület volt. A függetlenség kikiáltásakor, 1918-ban mindössze négyezren éltek itt. 1941-ben, a Szovjetunióra támadó nácik csak egy hónap múlva értek Tallinnba, így a négyezer zsidóból háromezer el tudott menekülni. A közösség nem volt olyan nagy, ennél fogva a holokauszt sem érintette a helyi zsidóságot olyan mélyen, mint Litvániában. A szovjet korszakban Észtország vonzó hely volt a zsidók számára, még a Baltikumon belül is itt volt a legnagyobb szabadság. Ez volt a „nyugat”, itt lehetett a legnagyobb eséllyel kivándorlási engedélyt kapni.

Tallinnban a közösség egyetlen épületet kapott vissza a már lezárult kárpótlás során: egykori iskoláját, amelyből közösségi házat varázsoltak. Ifjúsági központ, idősek klubja, zsinagóga, iroda, iskola, konyha – mind elfér a tágas épületben. „Nekünk hála Istennek nem jár semmiféle kárpótlás”, mondja mély meggyőződéssel az egyik helyi vezető.

A házat egészen másként rendezték be, mint Vilniusban. Ott a függőleges tagolás, az emeleten elhelyezkedő irodák hierarchikus viszonyt sejtettek; itt az elrendezés horizontális: az összes iroda a földszinten van – kivéve a lubavicsi rabbiét. A „vilniusi Síp utcával” ellentétben itt inkább „tallinni Bálint házról” beszélhetnénk.

Észtországi utamat szervezve, egy Juka nevű személlyel leveleztem, akiről csak sejtettem, hogy nő lehet. Mint kiderült, Juka szikrázóan kék szemű, szőke orosz lány (akinek eredeti neve Julija volt, csak itt Tallinnban „észtesítették”), az elnök titkárnője, aki a gyakorlati ügyeket kézben tartja. Általában: a kulcspozíciókban inkább nők ülnek. A jelenlegi elnök is nő, Cilja Laud főállásban minisztériumi osztályvezető, az észtországi kisebbségi oktatás felelőse. Nő volt az előző elnök is. Irodája mellett a másik szobában, az ifjúsági programokat három fiatal lány szervezi. Mintha a női emancipáció terén élenjáró skandináv országok szelleme lebegne a tallinni zsidó közösségi házban. Úgy tetszik, a protestáns Észtország mentalitása nagyon megfelel az orosz ajkú helyi zsidóknak.

– A közösség halad az önfenntartás felé – magyarázza Stefan Oskar, a Joint Párizsban élő európai főnöke, aki átutazóban van itt. – Öt éve még a költségek 90 százalékát adta a Joint, ma már csak 70 százalékát. Az emberek hajlandóak a zsebükbe nyúlni és fizetni a közösség számára.

Liberalizmus

A közösségi iskola diákjainak csak a fele zsidó. „Miért ne vennénk föl nem zsidó gyereket, ha szeretne ide járni?” – kérdi Lev Kempa, a zsidó hagyomány tanára. Valószínűleg nem is igen van más választásuk, mert a tanulók létszáma csökken: tíz éve még 260 volt, most már csak 190. A zsidók között nincsen nagycsaládos.

Lev Kempa mélyen hagyománytisztelő, mélyen liberális és mélységes szerelem fűzi az orosz irodalomhoz. (Észtül nem is beszél.) Izraelben élő orosz nyelvű költők verseit ajánlja figyelmembe. Szerinte a nem zsidó növendékek semmivel sem érdeklődnek kevésbé a tradíció iránt – sőt gyakran épp fordított a helyzet: a vegyes családokban a nem zsidók inkább asszimilálódnak a zsidókhoz, mint fordítva. Az is előfordul, hogy otthon egyszerre gyújtják meg a hanukai és az ádventi gyertyákat. Kempa ezt bátorítja, mint a multikulturalizmus minden fajtáját. Ezt is meg kell becsülni -mondja -, hiszen a fiatalok között alig vannak vallásosak.

Ezt péntek este magam is megtapasztalom: az emeleten berendezett zsinagógában a rabbi mellett hatan köszöntik a szombatot: öt tizenéves fiú, meg egy harminc körüli, egyenruhás férfi, az észt határőrség hadnagya. (Türelmesen megvárják, amíg interjút adok ahelyi orosz nyelvű rádiónak a magyar zsidókról, akik itt rettentő egzotikusnak tűnnek.) Miután minjen nincs, egy kis énekléssel, egy-két ima recitálásával és beszélgetéssel telik az idő. A ház többi helyiségében eközben egyéb programok zajlanak: jiddis klub, táncház. Vannak, akik még dolgoznak. Pluralizmus van: a szombatfogadás csak egy program a sok közül.

Világi zsidók, ortodox rabbi

 

 TallinSmuelKotrabbi.jpg

Középen Smuél Kot rabbi

Az „istentisztelet” végeztével a rabbi meghív vacsorára. Míg a metsző szélben loholunk a lakása felé, kicsit panaszkodik: korábban Argentínában volt sliach (persze megtanult spanyolul) ahol a helybéliek temperamentuma nagyon megfelelt neki. Ott aztán lehetett táncolni és énekelni! Észtországban ez keserves: énekelni még csak-csak hajlandók, kissé vonakodva, de a táncra alig lehet az ittenieket rávenni. Nehezen tud megbarátkozni a tartózkodó északi mentalitással. (A fiatalok ezt kissé másképp mesélik: ők eleinte szívesen táncoltak volna, de mikor látták, hogy a rabbi szétválasztja fiúkat és a lányokat, inkább eloldalogtak és emeleti klubjukban táncoltak kedvük szerint.)

Smuél Kot lubavicsi rabbi egy új ház hetedik emeletén él családjával, tágas lakásában. A nem egészen harminc éves fiatalember, és még fiatalabb felesége öt gyereket nevel. Valószínűleg ők az egyetlen tórahű életet élő zsidó család egész Észtországban.

Nem baj – megteremtik hozzá az infrastruktúrát. A tágas közösségi házhoz hozzátoldanak egy kissé futurisztikus stílusú, csupa üveg, új épületszárnyat. Itt lesz az új zsinagóga (igaz, hogy már van egy), a mikve, a kóser étterem. Ezekre egyelőre nincs igazán szüksége a teljesen szekuláris közösségnek, de a rabbi a jövőnek dolgozik. S egyidejűleg erősíti saját pozícióit: a közösségi házban csak befogadták, míg az új épületben a maga ura lesz. Itt működik majd a (három éve alapított) zsidó tudományok szabadegyeteme is.

– Sokszor tanakodtunk, vajon ne hívjunk-e másik rabbit? – mondja Marina Asztanovszkaja, a Joint baltikumi koordinátora, aki emancipált nő: fiús frizura, nadrágkosztüm, határozott, bár barátságos fellépés jellemzik. Személye valósággal a lubavicsi életmód antitézise.

– De minden alkalommal ugyanoda jutottunk – folytatja – egy másik rabbi jelenléte csak konfliktust gerjesztene. Így inkább próbálunk egymáshoz alkalmazkodni.

A rabbi nemrég azt ajánlotta: kóser húst hozat az öregek konyhájára, ahol jelenleg „kóser stílusú” ételeket főznek. Nagyon jó – válaszolta Marina -, adjon be egy pályázatot. A rabbi persze nem pályázott: a tórahű életvitelt pályáztatni számára méltatlan dolog. Most az új épületben kóser éttermet fog nyitni, már keresi hozzá a menedzsert.

Öregek a kidduson

Szombat délelőtt a zsinagógában vagy 20-25 (nagyobbrészt idős) ember gyülekezik. Istentisztelet után, a kiduson rövid előadást kell tartanom a magyar zsidókról. A két fő kérdés: hány zsidó van Magyarországon és mekkora az antiszemitizmus? A nyolcvanezres számot örömteli csodálkozással hallják: – Ilyen sok?! – Észtországban 1995-re háromezren maradtak.

Beszélgetünk: egy idős férfi öt perc alatt gyorsan elmeséli az életét. A történet 1941-ben kezdődik: a nácik elfoglalták a falujukat valahol Belorussziában, és őt az egész családjával együtt belelőtték egy árokba. Mindenkije odaveszett, de ő csak megsebesült. Bujkált, gettóba került, megszökött, megint bujkált. A háború után nem csinált karriert, kétkezi munkás lett, küszködött. Harminc éve él Észtországban. Két gyereke született, ők is egyszerű emberek. Valószínűleg minden újonnan érkezőnek elmeséli a történetét, de nem könnyebbül meg: fakó a hangja, megtört a tekintete.

Josef Kats egy zsidó ifjúsági szervezet aktivistája, újságíró, idegenvezető. 1996-ban érettségizett a zsidó gimnáziumban. Elvégezte az egyetemet, nem volt lebírhatatlan gond számára, hogy észt nyelven kellett tanulnia. (Az orosz ajkú zsidók ebben erősen különböznek a lakosság 35 százalékát kitevő orosz kisebbségtől: utóbbiak tiltakoznak, szervezkednek, orosz nyelvű magánegyetem alapításán fáradoznak, míg a zsidóknak nem okoz különösebb gondot az észt nyelv elsajátítása.)

Josef városnéző sétára visz: a szépen felújított óvárosban megmutatja azokat a házakat, amelyeket a kárpótlás során egy hajdani zsidó befektető két unokája kapott vissza. Az óvárosi könyvesboltban megismerkedünk az antiszemita irodalommal, amely – demokráciához illően – észt és orosz nyelven is hozzáférhető. Az észt nyelvű irományok szovjet zsoldban álló zsidó kommunistákról, holokauszttagadásról, szovjeteknek ellenálló, a nácikkal szövetséges észt hősökről szólnak. Az orosz antiszemita irodalom sokrétűbb és gazdagabb: a klasszikus és a modern zsidógyűlölet számos változatban olvasható. Josef egy alkalommal cikket írt a helyi orosz nyelvű lapba: mégiscsak tűrhetetlen, hogy az ilyen irományokat egy polcon árulják Nagyezsda Mandelstam memoárjával! Az írásnak meglett a hatása: a zsidóellenes irodalom ma már külön polcon várja az érdeklődőket.

Mindamellett a zsidó téma nem központi ügy az észt nyilvánosságban – magyarázza Josef. A közvélemény csak akkor elégedetlenkedik, amikor a Simon Wiesenthal központ valamelyik észt nemzeti hősről kimutatja, hogy a nácikkal kollaborált.

A félhivatalos észt álláspontot e kérdésben az egyik legtekintélyesebb politikus, Mart Laart, volt miniszterelnök fogalmazta meg:   „Voltak olyan észtek, akik a német megszállók bíztatására részt vettek zsidó és roma lakosok legyilkolásában. Tettüket nem menti, hogy ezt a németek parancsára tették. Ugyanakkor nem lehet azt mondani, hogy ezért Észtország vagy az észt nép bűnös, mert ezek egyéni cselekedetek voltak.”

Észtország – EU-taghoz illően – megtette a zsidóság felé a szükséges gesztusokat: a Holokauszt emléknapját törvénybe iktatták, az egykori tömeggyilkosságok helyén emléktáblát állítottak. A jeruzsálemi Jad Vasem emlékhelyen a népek igazai között egy észt férfi neve is olvasható: Uku Masing író egy zsidó diákot bújtatott a háború alatt.

A fenti írás riportsorozatunk része, melyet az Európai Unióhoz csatlakozott új tagországok zsidó közösségeiről készítünk. 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Nátán Alterman és Jehuda Ámicháj versei

Nátán Alterman és Jehuda Ámicháj a héber költészet 20. századi klasszikusai. Uri Asaf fordításában közöljük verseiket.  

Zsidó „térfoglalás“ Münchenben

2006 novemberében, Münchenben adták át a nyilvánosságnak a német zsidóság új büszkeségét, a zsinagógából, közösségi központból és múzeumból álló épület-együttest....

Close