Szombat előfizetés 2017

A szabadság stratégiája

Írta: Seres László - Rovat: Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Normális esetben egy amerikai közbülső kongresszusi választáson elért demokrata győzelem pár nap alatt végigfutna a világmédián, a balos véleményformálók örülnének, a konzervatívok a szocializmus eljöveteléről bloggolnának, mindenki elemezgetné, hogy akkor most az elnök mit tehet és mit nem, aztán az ügy szépen lekerülne napirendről.

 szabadság_stratégia.jpg

Normális esetben a gazdaságpolitikáról, Kyotóról, az abortuszról, a klónozásról és az őssejtkutatás amerikai perspektíváiról lenne szó. Normális esetben – ha nem folyna éppen a IV. világháború. De folyik.

És mivel szeptember 11-ével az iszlamista politikai klérus, a rijádi, bagdadi, nedzsefi, kabuli, iszlámábádi, londoni, párizsi, brüsszeli muszlim intellektuális terroristák nyíltan hadat üzentek Amerikának és a szabad világnak, megszűnt a normálisnak tekinthető perspektíva, a helyi események helyi értéken való kezelése. Egy amerikai választási eredmény természetesen mindig is közvetlen hatással volt a világ folyására, a terrorizmus elleni világháborút tekintve azonban most ismét helyzet van. A Bush háborúját Bush miatt ellenző demokraták nem túl fölényesen ugyan, de többséget szereztek a képviselőházban és a szenátusban, pár napra rá pedig közölték, hogy lassan ideje visszajönni Irakból. Carl Levin szenátor kijelentette, „az iraki amerikai katonai jelenlét nem tarthat a végtelenségig”, ezenkívül kifejezte azt a reményét, hogy 4-6 hónapon belül megkezdődhet az amerikai csapatok kivonása.

Remek hír – mondhatnánk. Minek ez a háború, elvégre Amerika maga teremtett magának terrorista kihívást, kellett neki 2003-ban lerohanni Irakot. És ki ne menekülne egy kezdődő Vietnamból? Ki nem látja, mekkora csőd az az ország, meg az egész Szabadságexport hadművelet? Például én.

Európa a mai napig azt hiszi, hogy Amerika valami privát imperialista obszesszióból kifolyólag járőrözik a bagdadi zöld zónától Kirkukig. Holott azt teszi, amit a világ legszabadabb országaként számos okból magára maradt szuperhatalomként tennie kell: megvédi magát, megvédi értékeit, és bár Európa mindent megtesz a kellemetlen tény elkendőzéséért, de ezek bizony európai értékek is. Még a szabadság és a demokrácia exportja is az (volt). Amerika minket is véd Bagdadban meg a szunnita háromszögben. Ha Amerika most elkezd kiszállni Irakból, akkor az előálló következményekre a legenyhébb kifejezés az, hogy beláthatatlanok: az országban eddig is lappangó polgárháborús helyzet nyíltan eszkalálódik, síita és szunnita civilek esnek egymásnak a fent említett, a közös Nyugat-gyűlölet ellenére egymással is rivalizáló iszlamista vezetők utasítására, az eseményekbe az eddig nyugodt kurdok is beszállhatnak, és ez még nem a vége.

E lap olvasói pontosan tudják, mennyire egymásra épülnek a Közel-Kelet konfliktusai. Irak kontra Irán, Szíria és Irán kontra Izrael, Hezbollah kontra Libanon, de együtt kontra Izrael, eleve mindenki kontra Izrael. Nem véletlenül óvott Ehud Olmert a Washington Postban megjelent interjúban az „elhamarkodott csapatkivonástól”, hiszen „ha az Egyesült Államok elhamarkodottan kivonja csapatait Irakból, még mielőtt Irakban megerősödik a kormány, amely meg tudja akadályozni az ország polgárháborúba süllyedését, annak hatása lehet a szomszédos mérsékelt arab államokra is” – nem is akárhogyan.

Az amerikai demokraták természetesen nem fognak azonnal kivonulni Irakból, de valószínűleg nem is sejtik, mekkora morális kárt okozhatnak nyilatkozataik, amelyeket a terroristák pontosan akként dekódolnak, amik: gyáva, a reálisan létező erőszaknak behódoló defetista állásfoglalások, amelyek lényege az óvodások alapfilozófiája: ha behunyom a szemem, nem látsz engem. Ha Amerika enged a nemzetközi nyomásnak, azt az üzenetet küldi a terroristák – így az Izraelt komolyan megsemmisíteni akaró iráni vezetés – felé, hogy Izraelnek annyi, a terror, a fenyegetés hosszú távon kifizetődik, de csináljátok nyugodtan, mi lassan visszatérünk a splendid isolation örök gyermekkorába.

A nyugati civilizációnk egészét fenyegető, de facto világháborús helyzetben, amikor minden szónak, minden hangsúlynak kiemelt jelentősége van, az amerikai demokraták közlik: azt tervezik, hogy csökkentik a katonai bíróságok hatáskörét, ezenkívül eltörölnék a „kényszer alatt” szerzett vallomások érvényességét. A kínzás persze nem szép dolog, de az életfontosságú információkat brutális eszközökkel is ki kell csikarni azokból, akik simán megölnének pár ezer embert a levegőben, csak jussanak el a szűzekkel árukapcsolt paradicsomba. Ha eleve azt üzenjük a jövő bin Ladenjeinek, hogy komoly kollaterális kár nem érheti őket amerikai részről, akkor lassan tényleg ideje bezárni a boltot. Főleg, ha az toronyházakban van.

Az amerikaiak most – részben, teljesen érthetetlen módon Tony Blair javaslatára, de ezt akarja majd nyilván a James Baker-féle iraktalanítási bizottság is – halálkomolyan azt mérlegelik, hogy Iránt és Szíriát is beveszik a tárgyalásokba az iraki helyzet rendezésére. Blair már konkrétan „partneri viszonyt” említett. Nem tudom, miért nem kap ez az obszcenitásában felülmúlhatatlan hír nagyobb publicitást, de ehhez képest az 1938-as müncheni alku az elvszerű, korrekt diplomácia mintaképe. Iránnal, Szíriával (de ugyanígy: Észak-Koreával, Kubával) tárgyalni kizárólag valami dealt jelenthet. Jutalmat egy olyan cselekedetért, ami normális esetben magától értetődő feltétele a továbblépésnek. De persze nincs normális eset.

Irak elesett? A 2003 óta látható katonai és politikai kudarcok elsöpörték az amerikai neokonok szabadság- és demokráciaexport projektjét is? Távolról sem. Az amik hibát hibára halmoztak, de a szabadság- és demokráciaexport Amerika – és vele együtt: az egész szabad világ – legkomolyabb politikai stratégiája. Nem az évtizedekkel ezelőtti megalkuvó „reálpolitika”, hanem éppen a (katasztrofális hibák tömege ellenére) elvszerű, nem megalkuvó, az elnyomottaknak lehetőségeket, választásokat, demokratikus modelleket felkínáló külpolitika az egyetlen reális opció. Ez komoly: nincs más esélyünk.

Ha lemondunk arról, hogy katonai eszközökkel is harcoljunk a terror ellen, emellett lemondunk arról, hogy az elnyomottakat akár saját önző érdekünkből is felszabadítsuk, mondván, szegények sajna még nem érettek a változásra, akkor saját hitelességünket, saját demokráciánkat, saját szabadságunkat ássuk alá. 

 

Címkék:2007-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Idegenek

  Peut-etre a cause des ombres sur son visage, il avait l'air de rire. (Camus)

Elveszett és megvan

November végén különös csoport repülőgépe ért földet a tel-avivi Ben Gurion reptéren. A B'nei Menase, azaz Manassze fiai közel háromezer...

Close