Szombat előfizetés 2017

A tehetség reneszánsza

Írta: Szirtes Bori - Rovat: Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223


Egyikünk sem hitt komolyan a dologban, mégis megtörtént: az immár évek óta minden augusztus végén megrendezésre kerülő (most már a tizenegyedik alkalomnál tartó) Zsidó Nyári Fesztivál képes volt felfrissülni, újat nyújtani.

Így aztán leszögezhetjük, hogy mindennemű fanyalgási hajlamunk ellenére sem szólalhattak meg bennünk ironikus felhangok az idei „A tehetségek fesztiválja” szlogen hallatán. Pedig a korábbi tapasztalatok langy érdektelenségre és cinikus piszkálódásra predesztinálhatták volna a rendezvénysorozatot, amely a kezdeti újdonság varázsából lassan, de biztosan ívelt a közelmúltban tapasztalt középszerű massza felé: a fesztivál keretein belül helyet kapó koncertek és programok hetven százalékát valószínűleg bárki előre írásba merte volna adni, teljesen kockázatmentesen.
 
Idén azonban a szervezők meglepték a nagyérdeműt, ráadásul nem várt terepen villantva nagyot. Az idei év igazi meglepetéseit ugyanis a komoly- és világzenei, valamint ötcsillagos jazz ínyencségek jelentették. Természetesen vannak dolgok, amelyek nem változtak, hisz mivé lennének a késő nyári napok a Nemzetközi Kántorfesztivál vagy Horgas Eszter kötelező kűrje nélkül? Ám még mielőtt unottan ledobtuk volna a programfüzetet, szemünk olyan kuriózumokon akadhatott meg, mint például a hazánkban eleddig sajnálatosan kevéssé ismert szfaradi kultúra, zene és történelem előtt tisztelgő spanyol reneszánsz est (Alma, vida y corazón) a Rumbach utcai zsinagógában, amelyet egy alkalmilag összeállt hazai négyes adott elő. A repertoáron szereplő prózai és lírai darabok valódi unikumnak számítottak, hisz bizony nem sok alkalmunk adódhat egyébként ízelítőt kapni az 1492-es kiűzetés idején Hispániában élt diaszpóra költészetéből, muzsikájából. Az est alaphangját a zsidók távozását parancsba adó királyi ediktum felolvasása adta meg – aki a reneszánsz életérzés napsugaras oldalára készült, annak át kellett értékelnie magában a dolgokat. Viszont, ha melankolikus múltidézésre hangolódtunk rá, nem kellett csalódnunk; a műsoron szereplő, sokszor egymásba fűzött szerelmi és esküvői dalok, balladák (sőt még egy altató is) ennek a valóban tragikus időszaknak a szellemét invokálták. Sajnos azt, hogy teljesen átadjuk magunkat a historikus-zeneművészeti merengésnek, több dolog is akadályozta, amelyek közül külön most csak két dolgot említsünk: az énekes hölgy (igen képzett) és az énekes úr (félprofi, időről időre kellemetlenül megcsúszó) hangja közötti fájdalmas különbséget, és a prózai részeket, magyar fordításokat felolvasó színművésznő túlspilázott közreműködését.

 

lucidarium.jpg 

Lucidarium Ensemble

Akinek viszont abban a szerencsében volt része, hogy látta és hallotta negyedikén az Olasz Kultúrintézetben a Lucidarium Ensemble koncertjét, annak aztán tényleg nem lehetett oka panaszra. Az itáliai formáció ugyanis gyakorlatban valósította meg az örömzene fogalmát, ízelítőt adva a magyar közönségnek nemcsak a reneszánsz életörömből, hanem a zene- és előadóművészeti profizmusból is. Pedig a tény, hogy az együttes kifejezetten régi zenére specializálódott, valljuk be, nem kifejezetten garancia a nagyközönség által is érthető, élvezhető program megvalósítására. Nekik mégis sikerült, elsősorban azért, mert amit csináltak, azt a legnagyobb hozzáértéssel és érezhetően szeretettel tették, másrészt, mert nem estek bele az öncélúság csapdájába, mertek közönségbarát, fülbemászó repertoárt összeállítani korabeli (15-16. századi) slágerekkel, a mai közismert zsidó dalok hajdani változataival, nem zsenírozta őket, hogy kommunikáljanak a hallgatósággal, mint ahogy az sem, hogy könnyedséget és humort vigyenek a muzsikába. Koncert közben a zenekarvezető, Avery Gosfield csevegő stílusban osztotta meg velünk az elhangzó dalok sztorijait, pletykált a szerzőkről, a hajdani huncutságokra hajló muzsikusokról, kollégája, Francis Biggi bemutatta a laikusok számára nyolcvan százalékban totálisan ismeretlen hangszereket, az énekes, Enrico Fink pedig időről időre megcsillogtatta hangi adottságai mellett színművészi, sőt komikusi képességeit is. Nagyon szerethetőek voltak. Kár a helyszín miatt – az effajta mulatságokhoz intimebb környezet, s persze egy-két remek pohár bor dukált volna…

palyabea_10_08.jpg

Palya Bea

Hasonlóképp nem panaszkodhattak a hangulatra azok sem, akik a Palya Bea Quintet koncertjére váltottak jegyet. Azt, hogy az ő fellépésük az egész fesztivál egyik slágerprogramjának számított, mi sem bizonyítja jobban, minthogy egyből duplázni kellett, s a pótelőadásként beszúrt szombat késő esti időpontban is száz százalékig megtelt az Uránia mozi nézőtere. Bea, aki folkzenekarok énekesnőjéből nemesült az utóbbi időben sztárrá, hozta azt, amiért tömegek jelennek meg minden fellépésén: az irigylésre méltóan gátlástalan, szuggesztív, zabolátlan, s pont ezek miatt karizmatikus élménycsomagot. Mindent megenged magának a színpadon – miért ne, hisz megteheti, s számos embert tesz boldoggá közben.

 

Bár a népzene hímes mezejét elhagyva immár szólókarrierjét futja, saját maga által írt számokkal, azért a váz, amely magyar, balkáni és cigány tradicionális zenéből kiemelt motívumokból formálódott, ugyanaz. Erre varrt a művésznő modern köntöst, szeszélyesen beleszőve a mintákba az alternatív zene, de még inkább a jazz karakterét, vastagon megfűszerezve személyes hangvételű értelmezésével. Zenészei pedig – Lukács Miklós cimbalmos, Szokolay Dongó Balázs fúvós, Novák Csaba bőgős és Dés András dobos – olyan betonbiztos, kőprofi hátteret biztosítanak számára, amely előtt Palya Bea nyugodtan kibontakozhat – show-ja egocentrikus, de hálistennek nem egoista: bőven szórja kincseit a nagyérdemű elé…

shlomo_bar.jpg 

Shlomo Bar

Már csak a helyszín és a fellépő művészek okán is egészen más jellegű volt a rendezvénysorozat záróprogramja: a hazánkban már többször fellépett izraeli énekes-dobos Shlomo Bar, aki bár veteránnak számít a könnyű- és világzene palettáján, mégis fiatalokat megszégyenítő energiájú koncerttel lepte meg a Dohány utcai zsinagógában összegyűlt közönséget. A varázslathoz a hazai Fellegini KlezmerGipsy formáció asszisztált: Fellegi Balázs, kinek öblös hangjától ismét megrezeghettek az imaház ablakai, a géppuskakezű Balogh Kálmán cimbalmos, a fúvós hangszerek mindenható ura, Ágoston Béla, és a többiek.

 

Igazán unikálissá azonban a meghívott vendégek tették az estet, hisz ezen alkalommal Shlomo Barral nemcsak egy izraeli gitárvirtuóz, Ilan Ben-Ami és a legfiatalabb generációhoz tartozó Polnauer Flóra lépett fel, hanem a marokkói Said Tichiti, lantművész és énekes, továbbá az ütős Hamid Lafontaine is. Így történhetett, hogy a nagyzsinagóga falai között arab dal csendülhetett föl – először, de nagyon reméljük, nem utoljára… 

Mint ahogy azt is reméljük, hogy a Zsidó Nyári Fesztivállal kapcsolatban tapasztalt javuló tendencia megmarad. Meglátjuk – jövőre.
 

Címkék:2008-10

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Néptelen helyzet

Forrás: Népszabadság A szervezők által több ízben beharangozott százezres tömeg helyett 4-5 ezer tüntető sétált végig az Andrássy úton, rohamrendőrök tömegétől...

Focimeccs: jellemző a zsidózás és a pogromhangulat?

Nem szeretjük a szurkolókat. Hangosak, lármásak, fasiszták, magyarán éppen itt lenne az ideje annak, hogy a derék rendőrök jól elagyabugyálják...

Close