Ágoston Vilmos: Az Újkor szobra

Manapság,  a magyarországi nemzeti ünnepeken és a hétköznapi sajtóban, egyes tévéműsorokban ismét szalonképessé vált a nyílt antiszemitizmus, nyilvánosan lehet egy szimbolikus, kapedlit viselő bábút felakasztani, majd meggyújtani (2008. márc. 15. Budapest, Blaha Lujza tér), új tömegmozgalmak szónokai (Jobbik, Magyar Gárda, M. Önvédelmi Mozgalom) zsidó- és cigányellenes szónoklatokkal igyekeznek híveket szerezni.

 

 

Ágoston Vilmos

Újonnan létrehozott, vagy megvásárolt tévé-, rádióés sajtóorgánumok uszító, „idegen”- ellenes diszkriminatív műsorok-, cikkek megjelentetésével szeretnének minél nagyobb profitra szert tenni, rendkívül figyelemre méltó a magyarországi Országgyűlés legnagyobb ellenzéki pártja(FIDESZ-MPP) támogatását élvező Wass Albert kultusz.

Wass Albert (1908. Válaszút – 1998. Astor, Flo.,USA), Erdélyből, a hitleri csapatokkal Nyugatra menekült író, a II. világháború idején a magyar hadseregben szolgált, de „híradós tevékenysége” miatt kétvaskereszt kitüntetést kapott a németektől. Ennek viselésére vonatkozó magyarengedély nem található a korabeli iratokban. A romániai Népbíróság 1946-ban,távollétében halálra ítélte, amelynek jogosságát mai napig vitatják hívei. Legutóbb előkerült egy, 1940. október 5-én, Czege községben keltezettcsendőrségi irat, amelyben két román férfi és két zsidó lány internálását kérte Wass Albert, mint „tanú”. A csendőrségi tanúvallomásból az is kiderül, hogy a két zsidó lány, akit két másik román férfival már korábban elfogtak, és kémgyanússáguk miatt átadtak Czegén a honvéd gyalogezred „K” (kémelhárító) szervének, a község határában „szökést kíséreltek meg és lőfegyver használat folytán életüket vesztették”. Ők, Wass Albert tanúvallomása szerint, kémkedtek ellene és feljelentették az írót a czegei román csendőrőrsön, amikor 1939-ben amagyar írók „titkolt megbeszélés címén 16 fős értekezletet tartottak”. Tehát nem véletlenül lett „kémgyanús” a négy személy és az írónak személyes indoka is volt az ellenük szóló tanúvallomásra. Ezekről a későbbiekben Wass Albert igyekezett megfeledkezni. Bár az író később azt állította, hogy ő nem volt otthon a gyilkosságok idején, mégsem egészen érthető, miként vonják le a fentitanúvallomásból azt a következtetést kultuszának teremtői, hogy Wass ártatlanvolt ebben az ügyben.

A vitatható eseményekkel ellentétben bizonyítható, hogy Wass Albert regényeit és verseit nem irodalmi értékük miatt kedvelik, hanem érzelmi és ideológiai tényirodalomként olvassák. Jellemző, hogy korábbiregényét, a Farkasverem című,1934-ben megjelent könyvét, amelyre 1940-ben Baumgarten díjat kapott, nem népszerűsítik annyira, mint a vészkorszak idején és az emigrációban írtírásait.

Az „Így lett belőlem „antiszemita”[1] című írásában, Wass Albert elmeséli, hogy egy „zsidó gyerek”, Havas Emil elhatározta, hogy „nem gürcöl” tovább a kolozsvári Ellenzék című lapnál, ahova Wass is bejáratos volt, hanem kimegy Amerikába és ott lesz újságíró. „Még aznap délután átment a New York nevezetűkávéházba, ahol a román egyetemi hallgatóknak külön törzsasztaluk volt, és szembe köpte az ifjúsági elnököt. A felmérgesedett diákok jól elverték, és másnap már harsogta a nagy hírt a világ minden rádiója: zsidóverés Romániában, ölik a zsidókat Kolozsvárt. Két napra rá ott volt a repülőjegy a Havas Emil zsebében és repült New Yorkba, ahol állás várt rá a New York Times-nál.”

 

Wass Albert

Ebben az elfogult felvezetésben: a provokátor a zsidó gyerek. Azért verik meg, mert provokálja a románokat. Ennek ellenére a „zsidó” propaganda azonnal felnagyítja, kifordítja a történetet, „ölik a zsidókat Kolozsvárt” gúnyolódik a szerző. Ma már több történész is leírta, hogy a „zsidóverésekért” az antiszemiták mindig a zsidókat tették felelőssé. A továbbiakban kiderül a cikkből, hogy a helyzet egyre romlott Romániában (azt elfelejti, hogy közben a magyar hadsereg is bevonult) és végül rájuk „szakadt a második világháború”. „Aztán a németek megkezdték összefogdosni a zsidókat, mi megpróbáltuk elrejteni a szerencsétleneket, ahogy lehetett.” Levéltári dokumentumokkal bizonyított tény, hogy nem a németek „kezdték összefogdosni” a zsidókat Erdélyben, hanem amagyarországi diszkriminatív törvényeknek a visszacsatolt területekre történtkiterjesztése tette lehetővé a magyar csendőrségnek, rendőrségnek és a magyarkatonaságnak a szervezett kegyetlenségek elkövetését. A diszkriminatív, zsidóellenes rendelkezéseket már a visszacsatolt területekre történő bevonuláskor (1940. szeptemberében!) érvénybe léptették, és utólag kodifikálták. Az sem derült ki semmilyen szakirodalomból, hogy Wass Albert egyetlen zsidót is megmentett volna, hanem a nevéhez fűződik annak a két zsidó lánynak a feljelentése, akiket később úgymond „szökés miatt” lelőnek, és két románparaszt legénnyel együtt közös sírba temetnek a magyar (nem német!) katonák. Az eseményeknek semmi köze a német katonasághoz, se nyilasokhoz, semmilyen szélsőséges párthoz, hiszen az 1940-es, észak-erdélyi magyar bevonuláskortörténtek.

Továbbá elmondja a szerző, hogy amikor megérkezettAmerikába, felkereste Havas Emil, az „egykori kis zsidó gyerek”, és megfenyegette, hogy „ha nem fogadja el (mármint Wass Albert a) javaslatunkat, egyetlen könyve sem jelenik meg Amerikában! Mert akár hiszi, akár nem: itt vannak a kezünkben a kiadóvállalatok, a sajtó, a televízió. Amerika azt lát, amit mi akarunk hogy lásson, azt hall, amit mi akarunk, hogy halljon, és azt olvas, amit mi akarunk, hogy olvasson”. Ez a Havas Emil szájába adott idézettökéletesen megfelel a Wass Albert művekben olvasható „szépírói módszernek”, amikor az ellenfél szájába adja azokat a szavakat, amelyekkel őt vádolni akarja. Közismert antiszemita érv, hogy a média a zsidók kezén van.[2]Mennyire gyenge írói trükk, amelyet gyakran alkalmaz regényeiben is, hogy ezt egy zsidó mondja el, és nem ő maga. Mi több, hogy fenyegetésként hangzik el. Ezt a történetet több szövegkörnyezetben is előadta a szerző, különböző, önmagáról írt vallomásában, de csak ebben a cikkében ismerteti, hogy egy „kiszsidóról” van szó. Ebből az írásából az derül ki, hogy már Amerikába érkezése után eltiltják a közléstől, mert nem volt hajlandó feltétlenül azt írni, amit „ők kívántak”. Kik tiltják el? A zsidók. Az nem derül ki, hogy pontosan mit kívántak tőle, de az igen, hogy emiatt meggátolták az amerikai közlésben. Sőt, amint írja, „antiszemitának” is nevezték a „Kicsi Anna sírkeresztje” című elbeszélése miatt.

Ebben „szó van egy zsidó boltosról, akit elrejt a falu, s amikor rázúdulnak a muszkák a házakra, szaladnak az emberek a zsidóhoz segítségért, de annak nincs ideje, mert a kommunista pártot kell megszervezze a városban”. Wass méltatlankodásából arra következtetnek olvasói: nem lehet őt antiszemitának nevezni, csak azért, amiért leírja, hogy ilyenek a háládatlan zsidók! Ezek, ilyenek. Ahelyett, hogy jót tettek volna a jótevő magyarokkal, akik megmentették az életüket, elfordulnak tőlük és kommunistaként az ellenségoldalára állnak. Persze, mindez csak irodalom, mondják a szerző hívei. Ez nemantiszemitizmus. Úgy vélik, a szerző regényeiben, elbeszéléseiben megjelenőnegatív zsidókép egyrészt ráillik a zsidókra, másrészt „csak regényről” van szó, amelyben a különböző nézetek nyugodtan megjelenhetnek. Arra is hivatkoznak, hogy ez a befogadó néppel szembeni háládatlan „zsidó-kép”, amelyik alapvető jellemzője a Wass-műveknek, nem bizonyítanak semmit, mert nemazonosíthatók az író nézeteivel.

Mivel nem derült ki, mi az, amit nem akart megírni, érdemes elővenni azt, amit megírt. Az 1940-1944 között írt publicisztikáját. Manapság több gyűjteményes kötetében is megjelent az az 1944-ben, a kolozsvári Ellenzékben megjelent cikke, amelynek előzményei a kolozsvári gettó felszámolásához kapcsolódnak. A lapban vastagbetűs címben olvasható egy névtelen tudósítás:

„45 elrejtőzött személyt találtak a nagyváradi gettó egy földalatti helyiségében”[3]. 

Wass Albert azonnal tollat ragad és publicisztikát ír, a Patkányok honfoglalása címmel. Alcíme: Tanulságos mese fiatal magyaroknak. Amint az Ellenzék című újság szövegkörnyezetéből megállapítható (ugyanabban a számban, a túloldalon olvasható, hogy „szerda estig bonyolódik le a fővárosi zsidók összeköltöztetése”), kiderül, hogy ezt az írást a szerző az elhurcolt zsidókellen írta. Már rég szél fújt át a kolozsvári téglagyári gettóban hátra maradt zsidó holmik fölött, de Wass Albert még mindig attól tartott, hogy elrejtőzött néhány „patkányember” a falakban. „Az ember háza ott állt a dombon és uralkodott” írja ebben a publicisztikában. A beszivárgó, „ázott patkányok” a jóságos gazda engedékenységéből lakhattak a házban (lásd a Wass Albertregényeiben megjelenő „ázott zsidó kereskedő” leírását), de aztán elszaporodtak és fellázadtak ellene. „Nem leszünk a rabszolgái tovább! – visította a főpatkány egy zsírosbödön tetejéről – Követeljük a szabadságunkat, és a jogainkat. – És a patkányok elhatározták, hogy harcot kezdenek az ember ellen. ”Elüldözték a gazdát, uralkodni kezdtek a patkányok, majd amikor mindent felfaltak, „otthagyták a tönkretett birodalmat”. Az ember visszajött, rendbe hozta a házat, és újból madárdal vette körül.

„Azonban” – következik a fabula tanulsága – „elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben. És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkozott, hogy mit is tegyen velük. Ti is gondolkodjatok, s aszerint cselekedjetek!”[4]

A patkány metaforához a háború utáni időszakban is vonzódik. A zászlótartó című versében ezt írta 1947 decemberében[5]: „Odúikból görnyedten előmásztak / a patkányemberek és szétcsoszogták / a zászlópompás díszszemlék nyomát.”

Ezek után nem kell keresgélni, hogy kik azok a „patkányemberek”, akik a második világháború után előmásztak odúikból és Münchenben (ott írta a verset!) szétcsoszogták az egykori hitleri díszszemlék nyomát. A válasz: a zsidók.

Nyugodtan állítsanak szobrot az írónak. Beleillik a feltámadó új kórba.

 

Jegyzetek