Orbán és a Magyar Gárda

Orbán Viktor úgy bánna a Magyar Gárdával, mint Horthy a nyilasokkal – idézte az Index a minap forrásaira hivatkozva a Fidesz elnökének hasonlatát. A tudósítás szerint azt mondta, „ha kormányra kerül (…) kioszt nekik két pofont, és hazazavarja őket.” Egy politikai háttérbeszélgetésen fogalmazta meg történelmi párhuzamát a Magyar Köztársaság volt, és a pillanatnyi esélyek szerint minden bizonnyal következő miniszterelnöke.
 

 

          

Orbán Viktor

Orbán Viktor e mondata első pillanatra határozott kiállásnak tűnik a szélsőjobboldal fekete-fehér gárdájával szemben, hiszen a harmincas években a nyilas mozgalom vezetőjét lecsukták, s a mozgalmat a Horthy vezette arisztokrata, illetve a keresztény középosztály reprezentánsaiból álló uralkodó elit – igen helyesen – söpredéknek tekintette.

Örvendetes ez a határozottnak tűnő állásfoglalás a mai szélsőjobb félkatonai szervezetével kapcsolatban, s ha hatalomra kerülve Orbán a demokrácia, valamint a joguralom szellemének megfelelő, tényleges lépéseket foganatosít a Magyar Gárdával szemben, a köztársasági szellem erősödik általa. Ha így tesz, e lépésével minden bizonnyal a baloldal is egyetért majd, szintúgy a liberálisok.

A szélsőjobboldallal szembeni fellépés kulcskérdése a magyar jobboldal fejlődésének, melyre minden européer és demokrata magyar polgár oly régóta vár. A Fidesz Magyar Polgári Párt ugyanis a szélsőjobboldal bizonyos frázisait, eszmetörmelékeit és tömegbázisát is használva alakította és alakítja ki szavazótáborát, igyekezve megszerezni a jobboldal mellett a szélsőjobboldallal szimpatizálók voksait.

Az antifasizmus beépítése (és az antiszemitizmus elutasítása) a jobboldal politikai arculatába nemcsak azért volna fontos, mert ez modernizációja kulcskérdése és szakítás kínos történelmi örökségével, illetve elmúlt éveinek szélsőjobbra is kacsintó politizálásával. Azért is fontos e fejlemény, mert ez demokratikus minimuma lehet a civilizált politikai erők együttműködésének, s nemcsak az ideológiailag kiüresedő baloldal eszméket helyettesítő eszköze maradna, mellyel a jobboldalt újra és újra sarokba szoríthatja.

Egy szépséghibája azért akad a szélsőjobbal szembeni fellépés kapcsán Horthyval való orbáni példálózásnak.

Az előkép mint példakép kiválasztása nem nyugtathat meg bennünket, a magyar történelmet ismerő, józanul gondolkodó köztársaságpárti demokratákat: se konzervatívokat, se baloldaliakat, se liberálisokat. A zsidótörvényeket pártoló, Magyarország náci megszállását, a zsidók kifosztását és deportálását eltűrő Horthy talán mégsem az a személy, akiben egy mai magyar konzervatív politikusnak vonatkoztatási pontot kellene és illene találnia.