Lépjünk egy aprót előre

A Peszachot megelőző szombat Sábát HáGádol, értelmezési zavar elkerülése végett célszerű úgy fordítani: a szombat, amely nagy. Elnevezésének forrása nem található meg a T’náchban, és a talmudi irodalomban sem, éppen ezért a középkorban számos autoritás tett kísérletet a fogalom keletkezésének meghatározására.

 

          

Darvas István

Az egyik magyarázat szerint az elnevezés a különleges háftárával van összefüggésben, melyet ekkor olvasunk, pontosabban azon gondolatával, miszerint a jövőben egy bizonyos nap gádol, azaz nagy lesz. Malachi próféta könyvében áll: „Íme, elküldöm majd Illés prófétát, mielőtt eljön I-sten nagy és félelmetes napja”. A próféta a jövőbeli megváltásról szól, Peszách ünnepe reprezentálja az ókori megváltást, a jövendő megváltás archetípusa is egyben. Ezért tanítja a Talmud: „Rabbi Jehosua mondja: Niszán hónapban teremtetett a Világ, megszűnt őseink fogsága Egyiptomban, és Niszán hónapban lesz majd a megváltás”. A hagyomány, mely szerint Illés próféta lesz előhírnöke a messiási kornak, kötelez, hogy olvassuk e prófétai szakaszt, mely utal a „nagy napra”.

E szombat már Egyiptomban is alapvetően különbözött minden korábbi sábesztől. A kommentárok szerint senki sem élvezhette az Ö-való szent pihenőnapját. A szolgálat ezúttal nem pihenés által, hanem egészen más módon történt. A nép tagjai parancsba kapták, hogy hozzanak egy bárányt, ez pedig felkeltette a bálványimádó egyiptomiak figyelmét. Őseink e bárány elhozásával teljesítették kötelességüket. Azon a szombaton egyetlen parancsolat volt számukra kötelező, és azáltal, hogy ezt a micvát megtartották, tökéletesen teljesítették az Ö-való akaratát. Ez a másik lehetséges magyarázat. A harmadikat izé, folklorisztikusnak nevezzük. Évszázadokon át évente két nap volt a zsidó ember életében, amikor biztos lehetett benne, hogy rabbija drósét, kis túlzással ünnepi beszédet fog tartani, az egyik Jom Kippur, a másik Peszách előtti sábeszra esett. Más alkalmakkor beszélhetett, de e két esetben köteles volt. Eszerint e nap a közösség nagyjának szombatja volt, elődeim ekkor ismertették az ünnep előírásait.

Változnak az idők, a rabbik napjainkban többet beszélnek, előfordul az is, hogy kevesebbet mondanak, viszont akkor nem háláchikus előírásokat fejtenek ki, hanem köszöntőt mondanak/írnak. Ezekből általában nem maradhat ki, hogy töltsék kellemesen, főképp legyen kóser, üljék körbe családtagjaikkal a széder-tálat, igyanak négy pohár bort, tekintsenek magukra úgy, mintha most szabadulnának az egyiptomi fogságból, az áfikomanért ígért ajándékot vegyék meg gyermekeiknek, a négy fiúról is gyakran szólnak, meg persze jövőre az újjáépült Jeruzsálemben, vegyék úgy, hogy mindezt leírtam. Ezen felül szeretném felhívni a nyájas olvasó figyelmét, hogy Peszách nem kétnapos, sőt, durván fogok fogalmazni: tartsák legalább emlékezetükben az utolsó két napot is. Úgy vettem észre, hogyha a második Szeder estét követően véget érne Peszách, kevesen ejtenének krokodilkönnyeket. A hagyományhoz ragaszkodók lelkesen tartják meg a tavaszi-peszáchi nagytakarítást, bevásárolnak, főznek, imádkoznak, terítenek, de a második este végére elfogy a lendület. Kijöttünk Egyiptomból, szolgaságból-szabadságba, beszéltünk róla, még az is rendben van, hogy pár napig nem eszünk kenyeret, nem iszunk sört, de az utolsó két teljes ünnepnap nem tartozik a kedvencek közé, és akkor még finoman fogalmaztam.

A zsinagógai kedvcsinálók első pontja e nehéz napokra a mázkir kihirdetése (mer’ arra eljönnek), de ez a legnagyobb jószándékkal sem több harminc percnél, kell keresni más örömöket is. Mindjárt ott a hetedik nap, mely az év legunalmasabb napjának nevezhető. Központi olvasmánya a Sirát háJám, vagyis a tenger dala, emlékeztet a tényre, hogy e napon keltek át Mózesék a Nádas-tengeren egyiptomi barátaink őszinte szomorúságára. A tenger előtt felsorakozva jó zsidó szokás szerint vita támadt, őseink négy nagy táborra szakadva próbálták érvényre juttatni igazságukat. A konfliktus kiváltó okát az óriási fegyverarzenállal felsorakozó egyiptomiak jelentették, a rabságból frissen szabadult zsidók egy része az azonnali kapituláció mellett tette le szavazatát, mások azzal az építő javaslattal álltak elő, hogy vessék magukat a tengerbe, a harmadik, militáns felfogású egység kivont szablyával indult volna sorsdöntő ütközetbe, míg a korszak jámborai hangos fohásszal kedveskedtek az Egek Urának. Egyik sem tűnt követendő útnak. Jött viszont egy Náchson nevű férfi, aki váratlant húzott: szó nélkül belegázolt a tengerbe, a többi már történelem. A kiváló törzsfő jelentéktelennek látszó tette emlékeztethet, hogy nehéz helyzetben nem segít sem gyávaság, sem önpusztítás, sem harci kedv, sem ima, egyet tehetünk: lépjünk egy aprót előre.

Kis igazság, nagy öröm, tartalmas ünnepet mindenkinek.