2012. január 21. / M. Kende Péter

Szikra Csaba főállású krav maga instruktor, de dolgozott szociális munkásként, interkulturális pedagógia és pszichológia mesterszakon tanul, Balkán utazó, de leginkább a gyerekek közt érzi jól magát.

Elég szerteágazónak tűnik a pályája…

Eddigi életem során sok mindennel próbálkoztam, de valahogy mindig is a gyerekeknél kötöttem ki, illetve azoknál a problémáknál, ami őket éri, ami őket foglalkoztatja. Ettől függetlenül vagy éppen ezért már egészen fiatalon elhatároztam, hogy  gyerekekkel akarok foglalkozni, mindenféle, köztük hátrányos helyzetű, vagy hogy másként fogalmazzak, problémásabb, akár prekriminális gyerekekkel. Ráadásul rendőr akartam lenni, a gyermek- és ifjúságvédelemben akartam dolgozni.



Ha rendőrként nem is, de szociális munkásként, gyermekvédelmi szakemberként dolgozott.

Először a fővárosi önkormányzat egyik intézményében dolgoztam, ahol szenvedélybeteg hajléktalanokkal foglalkoztam, majd innen a Menedék Egyesülethez kerültem, itt bevándorlókat, leginkább menekülteket segítettem. Nagyon érdekes és rengeteg tanulsággal szolgáló munkák voltak ezek. Innen kerültem, persze a krav-magának köszönhetően a Jaffe Zsidó Családsegítőhöz. Jelenleg főállásban oktatom a krav-magát, mellette különböző interkulturális projektekben is közreműködöm, egyre többször megyek a Balkánra az Experience Balkan-nal, ám a legfontosabbak a gyerek és a felnőtt tanítványaim.

A krav maga hogyan került az ön életébe?

A középiskolában osztálytársaim közül jó páran jártak Izraelbe, és sokat meséltek erről a krav maga nevű dologról. Az egészben az is megtetszett nekem, hogy egy magyar ember találta ki, Lichtenfeld Imre, vagy ahogy világszerte említik őt: Imi.  Azonban akkor itthon még nem lehetett krav magával foglalkozni.

Lehet valamit tudni Lichtenfeld Imréről?

Szerencsére elég sokat. Az ő élete is olyan sokrétű, mint a krav maga. 1910-ben született Budapesten, majd még gyerekként, szüleivel, Pozsonyba került. Felnőve intenzíven sportolt (boxolt, birkózott, tornázott), s tanult egyszerre két egyetemen is. Ám az ő életébe is közbeszólt a történelem, származása miatt nem folytathatta tanulmányait, nem sportolhatott hivatalosan. Kereskedő lett, részt vett a helyi zsidó közéletben, persze nem akárhogyan. Az akkori Csehszlovákiában is folyamatosan inzultálták a helyi zsidó közösségeket, amelyek megpróbáltak a maguk módján védekezni. Voltak ún. „kemény zsidók”, Lichtenfeld Imre is közéjük tartozott, akik bizony időről időre hasonló eszközökkel válaszoltak a kihívásokra. Magyarán szólva ő és társaik erővel is igyekezek megvédeni a többieket. Ám 1940-ben már nem maradt maradása, elindult Palesztinába. A háború alatt az angol hadseregben a Cseh Légió tagja volt, majd a függetlenségi küzdelmek során részt vett a Hagana és a Palmach alapításánál is. Ő volt az, akit mindig is elismertek Izraelben, jó barátja volt többek között Simon Peresz és Jichak Rabin is. Az új állam hadseregének testnevelési és közelharc parancsnoka lett egészen nyugdíjba meneteléig. Itt találta ki a krav maga alapjait, ezeket ő maga, s később tanítványai is, köztük elsősorban a mostani nemzetközi igazgató, Eyal Yanilov, folyamatosan fejlesztették. Az egésznek az alapja a nyitottság, a befogadás.

Mi az alapja ennek a sportnak, mert ugyebár sportról beszélhetünk?

Ne nevezzük sportnak, nincsenek versenyek, sokkal inkább önvédelmi és személyiségfejlesztő módszer - ami nagyon sokat tud adni az embernek, persze olyasmit is, mint egy sport: jó kondi, edzés után kellemes közérzet. Ahogy Imi bácsi mindig is azt tanította, hogy az alap az önuralom. Nem szabad elfelejteni, hogy egy veszélyes szituációban mindig lehet valaki, aki nálunk gyorsabb, erősebb. Ha ilyen szituációba keveredik az ember, akkor gyorsan rúgja ágyékon a támadóját, majd gyorsan szaladjon el. Persze a krav maga ennél azért többet jelent.

Mindezek mellett még a Teleki téren is tevékenykedik, a csortkoviaknál…

És ezt is, ahogy annyi minden mást, is a krav magának köszönhetem. Jártak hozzám a csortkovi zsinagógai közösségből, azaz a Teleki téri zsiniből páran, és hívtak, menjek el hozzájuk. A közösség mondhatni egyből befogadott, és önkéntesként én is dolgozom a közösségér. Szervezek speciális városnéző túrákat a Beyond Budapestnél, a részt vevők támogathatják, és szerencsére támogatják is a közösséget.

Mikor van szabadideje, mit csinál akkor?

Például interjút adok.