Hírek, lapszemle

Nyilvántartásba vették a Mazsök új kuratóriumát

Jogerősen nyilvántartásba vette a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) új kuratóriumát a Fővárosi Ítélőtábla; az új kuratóriumban a magyarországi és a nemzetközi zsidószervezetek jelöltjei, valamint a tudomány és a közélet kiemelkedő személyiségei mellett a kormányt két tag képviseli – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kedden. 

A Mazsihisz feljelentést tett az egri „listaügyben”

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) feljelentést tett a Heves Megyei Főügyészségen azt állítva, hogy egy hangfelvétel szerint az egri önkormányzat zsidósága miatt nem engedte fellépni a városban Székhelyi József színművészt.

Izraeli dokumentumfilmek az Odeonban

Idén második alkalommal rendezik meg az Izraeli Dokumentumfilm Fesztivál május 10-tól 16-ig az Izraeli Kulturális Intézet és az Odeon Lloyd Mozi közös szervezésében.

Meggyalázták Ocskay László emlékművét

Büntetőfeljelentést tesz Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) zuglói polgármester, miután összefirkálták Ocskay Lászlónak, a több ezer zsidó életét megmentő magyar királyi századosnak az emlékoszlopát a Városligetben – tájékoztatta a XIV. kerületi önkormányzat kedden az MTI-t.

Raoul Wallenberg példája a mai diplomáciai tevékenység során is hasznosítható

A holokauszt idején Magyarországon folytatott embermentő tevékenységéről ismert Raoul Wallenberg példája sok esetben a mai diplomáciai tevékenység számára is irányadó lehet - emelte ki a témáról Wallenberg születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett emlékév keretében Brüsszelben tartott konferencia egyik fő következtetését Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, a tanácskozás fő előadója.
tovább >
 

Programok

[2012-04-17]
2x1 perces novellák a Mazsike és a Tevan Alapítvány kiadásában

A 2x1 perces novellák című kiadványt a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat a Szombat Szalon keretében, 2012. április 17-én, kedden 18:00 órakor mutatja be a Klauzál13 Könyvesbolt és Galériában (Budapest VII. ker., Klauzál tér 13.), ahol a szerzők olvassák fel írásaikat. Belépődíj 800 forint, amely tartalmazza a kötet árát.
 

[2012-04-26]
Csak a szél – egy film a kiszolgáltatottságról

Fliegauf Bence „Csak a szél” című filmjének vetítése a Vörösmarty moziban, 2012. április 26. csütörtök, 17:30 órától. Jegyár 900 forint.

[2012-05-03]
Freud és kora

Korok és korszakok – Szabadegyetem Ungvári Tamással a Bálint Házban (Budapest VI. ker., Révay u. 16.)

[2012-05-09]
Fekete László: Zsidó zenetörténet

Előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében. A Tanház következő előadása, Fekete László: Zsidó zenetörténeti áttekintés.

[2012-05-26]
Savuot – a virrasztás éjszakája

Törvény-szerű?! Gyere és tanuld át velünk az éjszakát a Bálint Házban (Budapest VI. ker., Révay u. 16.)
tovább >
Amerikai Alapítványi iskolaHaverDél-PestMazsikeEmlékezésMetazin

Öngyilkos merénylő lesz, akárki meglássa

Újabb súlyos dokumentumfilm bemutatására készül az HBO. Az élet mindennél fontosabb (február 16. 23:10) egy négyhónapos palesztin kisfiú, Mohammed Abu-Mustafa története, aki egy ritka, immunhiányos betegségben szenved. 



2012. február 5 / Comment

 

Az élet mindennél fontosabb

Újabb súlyos dokumentumfilm bemutatására készül az HBO. Az élet mindennél fontosabb (február 16. 23:10) egy négyhónapos palesztin kisfiú, Mohammed Abu-Mustafa története, aki egy ritka, immunhiányos betegségben szenved.

Csontvelő-átültetés nélkül nem sok ideje van hátra, a transzplantációra viszont csak egy jól felszerelt izraeli kórházban lenne lehetőség

azéletmmindennélfontosabb_12_02_05.jpg

A palesztin és izraeli orvosok a fiú megmentése érdekében képesek felülemelkedni a gyűlölködésen. A közösség azonban már nem ilyen elfogadó, Mohammed Gázában élő anyját, Raidát folyamatosan támadják az ismerősei, amiért zsidó orvosokra és donorokra bízza fia sorsát.

A vallási kérdésekben egyébként igen fanatikus nő úgy véli, bármi áron meg kell mentenie fia életét, aki felnőve akár öngyilkos merénylőként szolgálhatja az arab nép ügyét. Véleményét az orvosok és az izraeli filmkészítő előtt sem titkolja, ami a szereplőknek komoly dilemmát okoz: érdemes-e megmenteniük olyasvalaki életét, aki később ellenük fordulhat?

A filmet rendező Shlomi Eldart elsőre olyannyira megrázta az édesanya kijelentése, hogy azon nyomban be is fejezte a forgatást – hosszas gondolkodás után döntött csak úgy, hogy folytatja filmjét, és a kisfiú történetén keresztül valós látleletet próbál adni az arab-izraeli konfliktusról.

A kritikák szerint ez sikerült is neki, a New York Times állandó szerzője, Thomas Friedman például azt javasolta olvasóinak, hogy mindenképpen nézzék meg a dokumentumfilmet, ha igazán meg akarják érteni a gázai övezetben zajló eseményeket.