Forrás: Meleglelés blog

2008. szeptember 4.

Egy New York-i zsidó meleg könyvét olvasom. Daniel Mendelsohn 1960-ban született Long Island-ben, és bár klasszika-filológusként végzett, könyveiben leginkább a zsidó identitás kérdéseivel foglalkozik.

Én azonban egy korábbi – első – könyvét olvasom: The Elusive Embrace – Desire And The Riddle Of Identity [nagyjából: Az elillanó ölelés – Vágy és az identitás rejtélye] . Ez egy fikcióval átitatott memoár, amely egy homoszexuális zsidó férfi természetét veszi górcső alá.

Mendelsohn egy helyen kitér a férfiak közötti szerelmi kapcsolatok dinamikájára, amelyről így ír:
„All of the successful, happy gay couples I know, the ones who show an enviable depth of emotional commitment, have one thing in common, and that is that they look for, and find, sex outside their loving relationship. This is a fact of gay life. I do not think that this vitiates the quality of their commitment in any way whatsoever. It merely suggests what is obvious about gay men – and, therefore, of men in general, since gay culture is nothing if not a laboratory in which to see what masculinity does without the restraints imposed by women: that sex for men is, finally, separable from affect. Threesomes, leather, orgies, role- playing – playing: for gay men, sex can be separated from the self, from the subject.”

Nagyjából: „Az összes általam ismert boldog meleg pár - azok, akik irigylésre méltó érzelmi elkötelezettséget mutatnak – egy dologban közösek, mégpedig abban, hogy a szerelmi kapcsolatukon kívül is keresik – sőt meg is találják – a szexet. Ez a melegélet egy ténye. Nem hiszem, hogy bármilyen módon beszennyezi az elköteleződés minőségét, pusztán azt sugallja, ami nyilvánvaló a meleg férfiakat illetően, ennélfogva pedig általában véve a férfiakat illetően, hiszen a melegkultúra nem más, mint egy olyan laboratórium, amelyben megláthatjuk a nők által előírt kötelmek nélküli férfiasságot: a szex a férfiak számára végeredményben különválasztható az érzelmektől. Triók, bőrszerelések, orgiák, szerepjátékok – játékok: a meleg férfiak számára a szex különválasztható az Éntől, az alanytól.”

Mendelsohn megközelítése első ránézésre radikális… Megkérdőjelezi azt, hogy a meleg párok – és most ne beszéljünk gyermekvállalásról és családról, pusztán a párkapcsolatok belső működésmódjáról – pont ugyanolyan belső szabályok szerint kell hogy éljenek, mint a heterók. Végeredményben a felvetés teljesen érthető: egyrészt azért, mert sok meleg a heteró kapcsolatmintát igyekszik átültetni a kapcsolataiba (rendszerint nem sok sikerrel), másrészt pedig azért, mert nyilvánvaló, hogy a férfiak és a nők nem egészen ugyanúgy működnek szexuális téren, hiszen – akár a fajfenntartás szempontjából is – egészen más a szerepük: a férfi feladata, hogy hódítson, a nőé pedig, hogy megtartson. Ezt még Schopenhauer is elemezte, és nagyjából arra jutott, hogy a férfiak és a nők közötti biológiai különbségek is rámutatnak arra, miért különbözik az érzelmi beállítottságuk: a spermiumok milliói a szétszórásra biztatnak, az egyetlen petesejt viszont egyetlen személy befogadására sarkall.

Ebből persze nem szabad túlzott általánosításokat leszűrni: heteroszexuális párokra (vagyis nőkre) is jellemző, hogy a partnerkapcsolatukon kívül is keresnek kalandokat – erre példa a swinger-klubok hazai megjelenése is -, és ismerek olyan férfi melegeket, akik tökéletes monogámiában képzelik el a párkapcsolatukat, függetlenül a mintáktól. Mindazonáltal jellemzőbbnek tűnik, hogy a férfiak a fizikai hűtlenséget elfogadhatóbbnak tartják, mint a nők, talán éppen amiatt, amire Mendelsohn is utal: a férfiak számára könnyebben különválasztható a szex a szerelemtől, mint a nők számára.

Az emberek hajlamosak mindenből erkölcsi kérdést kovácsolni: meleg vagy? Akkor promiszkuis. AIDS-es? Akkor biztosan romlott. Férjét megcsaló nő? Kurva! És mégis: a nejét megcsaló férjjel elnézőbbek, mint a férjét megcsaló asszonnyal. Míg ez utóbbi ribanc, az előbbi inkább bika, alfahím, akit férfitársai a sikereiért titkon még tisztelnek is – vagy irigyelnek -, pedig pont ugyanazt teszi, mint az elítélt nő. Alapvetően az egész hűségmizériának több köze van a biológiához, mint a társadalmi szerepekhez. Férfiaknak, nőknek egyaránt szükségük van az érzelmi biztonságra – ennek feltétele pedig szinte minden esetben az érzelmi hűség, az érzelmi monogámia -, ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy ennek elérésére ugyanaz a minta működik mindenki esetében. A hűséghez való hozzáállás talán sokkal inkább érzelmi vagy genetikai, mint erkölcsi, ahogyan a féltékenység is sokkal inkább a birtoklásvágyról szól, mintsem a társadalmi elvárásokról, legfeljebb sokszor ez utóbbi mögé bújtatjuk az igényeinket, érthető módon: a szabályok sokkal megragadhatóbbak és általánosíthatóbbak, mint az ösztönök.

A melegkapcsolatok működésmodellje eltér a heterókétól, úgy is mondhatjuk, sokszor változatosabb. Naná, hiszen csupa olyan akad össze, akinek az a feladata, hogy hódítson! A heterók rendszerint nukleáris egységben képzelik el a párkapcsolatukat, a melegekre ezzel szemben jellemzőbbnek tűnik a norma elleni „lázadás”. Ez a társadalmi kötelmek és minták oldala. Kérdés azonban, hogy az alapvető különbség nem abból táplálkozik-e, hogy a melegek esetében nincs nő, aki – hogy Mendelsohn szavaival éljek – előírná a férfiak kötelmeit, ennélfogva nincs is olyan elvárás, amelynek meg kellene felelni. Emellett a meleg férfinak nem kell biztosítania, hogy feltétlenül a saját, ne pedig egy másik férfi gyermekét nevelje fel sajátjaként, így nem kell hűségre kényszerítenie partnerét. A kompromisszumok más területen jelentkeznek.

Azon tanakodom, a boldogság eléréséhez a melegeknek feltétlenül követniük kell-e a heteroszexuális normát, amikor kapcsolatuknak más a felépítése (nő-férfi kontra nő-nő, férfi-férfi), sőt eltérőek a kapcsolódás feltételei és következményei, és vajon attól integrálódnak-e a társadalomba, hogy a saját dinamikájuktól eltérő modellt követnek. Nem szorítják magukat újabb béklyóba ezzel? A melegek közötti párkapcsolatra talán még erősebben érvényes az, ami minden kapcsolatra igaz: a két fél szigorúan személyes igényei, nem pedig előre kialakított rendszerek alapján kell megtalálni a működőképes egyensúlyt. Vagy mégsem?