– Muszáj itt merengned, az ablak előtt állva?
Hisz akár ki is mehetnél az utcára.
– Az utca a kereskedőké s a hozzájuk hasonlóké,
kiknek egy percük sincs, s mindenük csak a lóvé,
az utca villamosoké, melyek repülnek tova,
akár a madarak szállnak ide és oda;
Mondom magamnak
– Muszáj itt merengned, az ablak előtt állva?
Hisz akár ki is mehetnél az utcára.
– Az utca a kereskedőké s a hozzájuk hasonlóké,
kiknek egy percük sincs, s mindenük csak a lóvé,
az utca villamosoké, melyek repülnek tova,
akár a madarak szállnak ide és oda;
az utca a gyerekeké s macskáké, szüntelen viháncolóban,
kik úgy ficánkolnak, mint halak a hálóban;
az utca a részegeké is, kik imbolyognak a házak között,
mint kéményekből szürkén a füst füstölög,
és napjaik ők úgy is tengetik,
ahogy az utcán csoszognak kóválygó lépteik.
– Keféld le, és bújj bele ruhádba,
borotválkozz, s menj a kávéházba!
– Mindenki úgy ül ott, az asztalnál körben,
mint meztelenek ülnek a gőzfürdőben.
Az ember egyre feljebb s feljebb mászik,
és csapkodja, csapkodja magát rogyásig,
mint a fürdőben a lépcsőkön a férfiak
vesszővel válluk fölött hátukat.
És beszélnek is – az ember ül, s beszél magáról,
magáról, az asszonyról s az ágyról,
és álmosan alszik is ott az ember
az asztal mellett, hol megkínálják hellyel.
– Vegyél virágot és kopogtasd a háznak
kapuját, ahol ma rád várnak!
– Mire jó nekem a nagyzolás az arcokon,
mely csupán a kemény fával rokon?
Mire jó a gazdagság nekem,
miről üvölt, hogy hamis szatén és selyem?
Mire jó a tűz nekem,
mi hideg gyémántokkal ég a kezeken?
Mit ér a vágy, a szerelem,
mely megmutat egy mellet, meztelen?
Mire jó a gazdagság nekem,
mely nevet – mi áhít s tűnődik – mindezen?
– E városon kívül is oly nagy a világ.
Hát miért nem vagy olyan, ki nekivág?
– Tudom, a világ oly igen nagy,
erdőben, mezőben oly gazdag,
mégsem tudom meggyőzni magam,
hogy lábam a nyakamba kapjam,
ám maradni sem tudok már e helyen,
mert itt maradnom immár lehetetlen.
Hát élek, s a csodára várok,
némán, elveszetten kóválygok
körbe, s bár élek, halott vagyok,
e zűrzavarból kitörni nem tudok.
Memento mori
És ha Mojse-Lejb, a Költő, mesébe kezd,
hogy a hullámok között látta a halált,
ahogy az ember a tükörben látja önmagát,
s mindezt egy bizonyos napon, reggel tíz óra tájt,
vajon elhinné-e valaki Mojse-Lejbnek?
És ha Mojse-Lejb a halálnak integetett
a távolból, s „Mi újság?” – tőle megkérdezte,
s közben több ezer ember az életet
a vízben vadul élvezte –
vajon elhiszi-e valaki Mojse-Lejbnek?
És ha Mojse Lejb könnyei közt, az eskünek
adta lelkét, hogy a halál úgy elragadta,
ahogy a vágyakozó szeretőt majdnem bekapja
éjjel a szentnek tartott asszony ablaka –
vajon elhiszi-e valaki Mojse-Lejbnek?
És ha Mojse-Lejb lefesti nekik a halált,
nem szürkének, nem sötétnek, hanem színesnek és szépnek,
ahogy reggel tíz körül magát megmutatta
a távolban, hol a hullámok s az ég alja
összeérnek, vajon elhiszi-e valaki Mojse-Lejbnek?
A Centrál Parkban
Ki tehet arról, hogy nem látszik a fád,
hófödte kert, én hófödte kertem.
Ki tehet arról, hogy nem látszik a fád,
ha olyan nő sétál füveden,
kinek melle hullámzik sebesen
föl-le, mint viharzó hullámokon hajóz
egy kis hajó a tengeren, rajta két kalóz,
kik azt kiáltják, hogy ők két kalóz,
hófödte kert, én hófödte kertem.
Ki tehet arról, hogy nincs itt szarvas,
hófödte kert, én hófödte kertem.
Ki tehet arról, hogy nincs itt szarvas,
ha egy pap, ki áhítatos kéne legyen, mint egy gyermek,
szalad a süvege után, mit vad szelek levertek,
s kiáltja utána: hé, te, idehallgass!
S a süveg vadul pörögve
nem hallja őt, vadul pörögve,
hófödte kert, én hófödte kertem.
Ki tehet arról, hogy idegen vagyok neked,
hófödte kert, én hófödte kertem.
Ki tehet arról, hogy idegen vagyok neked,
ha sálamban, sapkámban rajtad végigmegyek,
milyenek ebben az országban másnak nincsenek,
s ha olyan a szakállam, hogy széttúrja szeled,
mint zsidó asszony a szénát, melyben gyerekének, ki beteg,
tojást keres, tojást keres gyerekének, ki beteg,
hófödte kertem, én hófödte kertem.
Szántó T. Gábor fordításai
|
|
Mojse-Lejb Halpern |
Az 1920-as években rövid időre csatlakozott a Freiheit (Szabadság) c. kommunista napilaphoz, és részt vett a proletár-költészetről szóló vitában, de individualista beállítottsága kizárta az ideológiai konformitást. Az emberi létállapot miatt érzett undor és gyengéd aggodalom viaskodik fokozódó feszültségű és bonyolultságú, hasonlatokban bővelkedő műveiben. Gyakran emlegetik a legeredetibb és legkülönösebb hangú költőnek a jiddis költészetben, akinek köznyelvi stílusára olyan különböző költők hatottak, mint Icik Manger és Jakov Glatstein. 1932-ben, New Yorkban halt meg.
Teljesen asszimiláns családban nőttem föl az I. kerületben. A Naphegy és a Krisztinaváros volt szűkebb pátriám, ahol minden utcát és minden lépcsőt ismertem. Gyerek- és ifjúkorom egy hajdan jobb napokat
2010. február 21 és 28 között nyílt hetet tartott Európa első Izraeli Kulturális Intézete (IKI), a Paulay Ede utca 1 szám alatt. Az intézet, mely a tervek szerint 2010 őszén nyitja meg kapuit a
Gyomorszorító asszociációink támadhatnak mindkét előadás bírósági tárgyalásjelenetét látva, ahol a tanút megmérgezik, a bírót megfélemlítik. A társadalomkritika a városi képviselőtestület
Régen az emberek nem voltak ennyire magányosak és árvák. Minden nemzedék egy láncszem volt az ősök láncolatában, amelyik Ádámmal és Évával kezdődött, és amelyiknek majd a hatodik évezredben lesz
