A zsidó közélet ismerete nagy mértékben segítette a munkámat. Sok élő kapcsolattal érkeztem Izraelbe, ami főleg az első időben jelentett előnyt. A magyarországi zsidó közösségnek szorosak a kapcsolatai Izraellel, számos projekt és program fut, amelyeknél szintén fontos volt, hogy nem kellett a szereplőkkel ismerkednem.

 

Ez egy érdekes és összetett kérdés, nem is lehet néhány mondatban megválaszolni. Igyekszem pár,  általam fontosnak tartott elemet kiemelni. 1989-ben jártam először Izraelben, és a ’90-es évek elején-közepén éltem ott. Úgy érzem, hogy akkor nagyobb volt az ellenállás a magyar kultúrával szemben, amit főleg a soát túlélők köre táplált, hiszen számukra a magyar szó nem feltétlenül kedves emlékeket hívott elő. Azóta felnőtt több generáció, akik szinte kizárólag a szülők, nagyszülők házában hallottak magyar beszédet, és ez nekik szinte csak pozitív élményt jelentett. Rendszeresen előfordul velem, hogy megállítanak az utcán, ha magyarul beszélek valakivel, és mosolyogva mondják, hogy sosem gondolták volna, hogy fiatalok is beszélnek magyarul, mert nekik a magyar nyelv az idős generáció nyelve. Ez talán egy kicsit válasz arra is, hogy mi a legnagyobb kihívás számomra: meg kell mutatni, hogy Magyarország egy kulturálisan izgalmas, pezsgő ország, sok olyan dologgal, ami Izraelben is releváns lehet. Sztereotípiából a „gulyás-, operettmagyarország” erősen tartja magát, amit nem feltétlenül kell figyelmen kívül hagyni, de mindenképpen kellenének mellé a mai kulturális termékek, és lehetőséget kell teremtenünk arra, hogy memutathassuk, mi foglalkoztatja a magyar alkotókat 2008-ban. Összességében el lehet mondani, hogy szeretik a magyarokat, a magyarországi zsidókat Izraelben, szeretnek velünk dolgozni, mert megbízható partnernek tartanak minket.

Lányi Eszter (Fotó: Cernov Mircea)

 

A kulturális attasék körében ezekről a kérdésekről nem esik szó, a mandátumunk Izrael területére szól, így oda tervezünk programokat. 2009 telén, Tel Aviv 100 éves ünnepi évadjára az Európai Unió országai közösen terveznek egy video art projektet, aminek a Tel Aviv Múzeum ad majd otthont, ez a nagy szabású ügy kellőképpen leköti az energiáinkat.

 

 

Az én területemen ez nem jellemző, egyetlen találkozón sem került szóba.

 

 

Minden területen van olyan produkció, alkotó, ami exportképes, így azt kell belátni a kulturális diplomáciával kapcsolatban, hogy nem feltétlenül az lesz sikeres egy másik országban, ami itthon az. A kapcsolódási pontokat kell megtalálni, és annak mentén közvetíteni. Mivel ez a fajta szakdiplomáciai munka valójában csak 2007 végén indult meg, így véleményem szerint jelenleg a lehető legtöbb alapozásra van szükség. A képzőművészeti területet példaként említve, nem feltétlenül kiállításban kell gondolkodni, hanem meg kell teremteni a lehetőségét, hogy kurátorok feltérképezzék a másik országot, és megtalálják a számukra fontos lehetséges partnereket, ami valójában a mi későbbi munkánkat teszi majd könnyebbé.

 

 

Alapvetően sikernek élem meg, hogy a tavaly év végén elindított OKM-es szakdiplomáciai hálózat működik. A nyári értekezleten azt a visszajelzést kaptuk, hogy elégedettek a munkánkkal, és ez – azt hiszem, mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy – nagyon fontos volt mindannyiunk számára. Öten, öt nagyon különböző állomáshelyen dolgozunk, és ezt valóban nehéz központilag összehangolni, de minden kezdeti nehézség ellenére nagyon sok segítséget kaptunk a Balassi Intézettől és a minisztériumi kollégáktól. Számos jó pillanat volt az elmúlt nyolc hónapban; fontos alkotók jártak Izraelben, újraindítottuk a magyarnyelvű gyermekmatinét, elindítottam a kulturális hírlevelet és a Nagykövetség honlapja is megújult, ahol nyomon lehet követni a kulturális tevékenységünket. Rengeteg tervünk van a jövő évre, amikhez jelenleg próbálom megteremteni az anyagi forrásokat. Fontos számomra, hogy olyan keretet teremtsek, amiben könnyebb lesz a munka a jövőben, aminek például része, hogy olyan adatbázist építek, amelyben szerepelnek hazai és izraeli szakmai partnerek is. Igyekeztem minél több területen megjelenni a bő félév alatt, és elmondhatom, hogy a programjaink szinte kivétel nélkül telt házzal mentek. Nagy hangsúlyt fektetek az együttműködésekre, hogy a jövőben akár a Nagykövetség bevonása nélkül is megtalálják egymást a két ország alkotói és szakemberei.

 

 

Valóban, az éves 5 millió forint nem túl sok, de a semminél több. Ennek segítségével tudjuk biztosítani a jelenlétünket számos fesztiválon, illetve tudjuk segíteni előadóművészek izraeli fellépéseit. Ha több forrásunk lenne, akkor több saját ötletet tudnánk megvalósítani, lehetnének saját projektjeink, amire jelenleg nincs sem idő, sem pénz. Számos esetben az ötleteimet megpróbálom szervezeteknek, alkotócsoportoknak kiajánlani, és ha nekik megtetszik, akkor velük közösen megvalósítani. Például egy baráti beszélgetésből indult annak a magyar filmnapoknak az ötlete, amit novemberben szeretnénk tető alá hozni Tel Avivban, de ugyanígy tervezés alatt van egy közös izraeli-magyar fotókiállítás is.