Hírek, lapszemle
Jogerősen nyilvántartásba vette a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) új kuratóriumát a Fővárosi Ítélőtábla; az új kuratóriumban a magyarországi és a nemzetközi zsidószervezetek jelöltjei, valamint a tudomány és a közélet kiemelkedő személyiségei mellett a kormányt két tag képviseli – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kedden.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) feljelentést tett a Heves Megyei Főügyészségen azt állítva, hogy egy hangfelvétel szerint az egri önkormányzat zsidósága miatt nem engedte fellépni a városban Székhelyi József színművészt.
Idén második alkalommal rendezik meg az Izraeli Dokumentumfilm Fesztivál május 10-tól 16-ig az Izraeli Kulturális Intézet és az Odeon Lloyd Mozi közös szervezésében.
Büntetőfeljelentést tesz Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) zuglói polgármester, miután összefirkálták Ocskay Lászlónak, a több ezer zsidó életét megmentő magyar királyi századosnak az emlékoszlopát a Városligetben – tájékoztatta a XIV. kerületi önkormányzat kedden az MTI-t.
A holokauszt idején Magyarországon folytatott embermentő tevékenységéről ismert Raoul Wallenberg példája sok esetben a mai diplomáciai tevékenység számára is irányadó lehet - emelte ki a témáról Wallenberg születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett emlékév keretében Brüsszelben tartott konferencia egyik fő következtetését Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, a tanácskozás fő előadója.
tovább >
Programok
A 2x1 perces novellák című kiadványt a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat a Szombat Szalon keretében, 2012. április 17-én, kedden 18:00 órakor mutatja be a Klauzál13 Könyvesbolt és Galériában (Budapest VII. ker., Klauzál tér 13.), ahol a szerzők olvassák fel írásaikat. Belépődíj 800 forint, amely tartalmazza a kötet árát.
Fliegauf Bence „Csak a szél” című filmjének vetítése a Vörösmarty moziban, 2012. április 26. csütörtök, 17:30 órától. Jegyár 900 forint.
Korok és korszakok – Szabadegyetem Ungvári Tamással a Bálint Házban (Budapest VI. ker., Révay u. 16.)
Előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében. A Tanház következő előadása, Fekete László: Zsidó zenetörténeti áttekintés.
Törvény-szerű?! Gyere és tanuld át velünk az éjszakát a Bálint Házban (Budapest VI. ker., Révay u. 16.)
tovább >
Limmud 2011: zsidónegyed, erotika, web2 vagy amit akartok

Tudjuk, hogyan óvhatjuk meg a nagypapa hagyatékát, mivel készüljünk a
szombatra, hol vásároljunk kósert Budapesten, és hogyan készíthetünk
saját imakönyvet? Emellett a gyakorlati kérdések mellett az itthoni
zsidóságról, a külföldi zsidó közösségekről, zsidók és nem zsidók
kapcsolatáról beszélgethetünk, tanulhatunk, a Limmud Konfesztiválon
október 30. és november 1. között Budapesten.
2011. október 25.
Tudjuk, hogyan óvhatjuk meg a nagypapa hagyatékát, mivel készüljünk a szombatra, hol vásároljunk kósert Budapesten, és hogyan készíthetünk saját imakönyvet? Emellett a gyakorlati kérdések mellett az itthoni zsidóságról, a külföldi zsidó közösségekről, zsidók és nem zsidók kapcsolatáról beszélgethetünk, tanulhatunk, a Limmud Konfesztiválon október 30. és november 1. között Budapesten, ahol több mint 60 érdekes program várja a zsidó közösségi élmény iránt érdeklődőket.
A konferenciák, szabadegyetemek, workshopok és tréningek jellegzetességeit ötvöző Limmud a nyolcvanas évek elején indult útjára Angliában. Magyarországon immár ötödik éve várja izgalmas, aktuális témákkal az érdeklődőket.
Az idei előadások és foglalkozások négy fő téma köré szerveződnek: az itthoni zsidóság, a külföldi zsidó közösségek, zsidók és nem zsidók kapcsolata, valamint a zsidóság megélésének gyakorlati kérdései.
Az előadások és kerekasztal-beszélgetések alkalmával szó lesz a régi pesti zsidónegyedről, házasságról, a zsidóság szociális érzékenységről, a határon túli magyar közösségekről. Olyan kényesebb kérdések is terítékre kerülnek a három nap alatt, mint a házasságtörés, az erotika, valamint transzneműek helyzete a zsidóságban.
Kiderül, hogyan óvhatjuk meg a nagypapa hagyatékát, mivel készüljünk a szombatra, hol vásároljunk kósert Budapesten, és hogyan készíthetünk saját imakönyvet. Szó lesz a megkerülhetetlen témákról is; az antiszemitizmusról, a cionizmusról és Izrael politikájáról. Bemutatjuk a Facebook és Youtube használatát zsidó szemszögből, illetve a rabbi, az orvos és az ügyvéd szakmai etikáról szóló vitájába is belehallgathatnak az érdeklődők, vagy akár részesei is lehetnek.
A több nyelven tartott előadásokon, beszélgetéseken és műhelyfoglalkozásokon kívül felolvasószínház, olasz dalest, gyerekprogramok, sok sport és kóser ellátás várja a 2011-es Limmudra érkezőket.
A szervező Limmud Magyarország Alapítványról, a Limmud idei rendezvényéről, a programokról és a helyszínről bővebb információ a www.limmud.hu oldalon található.


A Goldmark-terem kicsinek bizonyult, így a Mazsihisz a Dohány utcai zsinagógában tartotta szolidaritási rendezvényét Székhelyi Józseffel, akit az egri önkormányzatról kiszivárgott hangfelvétel szerint ...»

"a zsidózás vádja nyomán országos botrány támadt, amit a – ki tudja milyen hosszadalmas – vizsgálat nem fog csillapítani. Mindennek alighanem visszhangja támad majd a nyugati médiában, tovább rongálva a ...»

François Hollande, a győztes szocialisták vezére a második legjobb alternatíva a francia zsidók számára. A legjobb az lett volna, ha Nicolas Sarkozy marad az elnök. Ezt maga Richard Prasquier, a CRIF (a francia ...»

Szolidaritási akciót rendez a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Székhelyi József színművész mellett vasárnap este Budapesten, a Dohány utcai ...»
tovább >
|
handle (2011-10-28 02:45:34):
Tasso (2011-10-27 21:16:18):
aha. vagy ahogy tetszik.
hát, ha így nekömszögözik a kérdést: szívesen belehallgatnék abba a rabbi, az orvos és az ügyvéd szakmai erotikájáról szóló vitába ... ha nem okoz kellemetlenséget :oops: