előfizetés 2009

Hírek, lapszemle

Sólyom László és a holokauszt ügye

Sólyom László köztársasági elnök aláírta azt a sokat bírált törvénymódosítást, amely büntethetővé tette Magyarországon a holokauszt tagadását. Hibás döntés volt-e Sólyomé, vagy csupán részleges megoldás?
 

Büntethetővé vált a holokauszttagadás

Áprilistól három év börtönbüntetésre ítélhetik azt, aki a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, rendelkezik a büntető törvénykönyv módosítása, amit a parlament február végén fogadott el, és amit Sólyom László köztársasági elnök szerdán aláírt.
 

Raj Tamás főrabbi búcsúztatása

Raj Tamás nyugalmazott főrabbi temetésére 2010. március 10-én, szerdán 13:00 órakor kerül sor a Kozma utcai zsidó temetőben. Utolsó útjára és búcsúztatójára, testvére, Raj Ferenc rabbi és Kardos Péter főrabbi várja az elhunyt híveit, hogy minél többen, kísérjék utolsó útjára hazánk legendás rabbiját, nagyon sokunk szellemi tanítóját, mesterét.
 

A frusztráció népe

Az elmúlt húsz év során valaha kormányzati pozícióba került politikai erőkben rengetegen csalódtak: e csalódottak közül kerül ki a Jobbik számos támogatója. De vajon mit ígér a magát nemzeti radikálisnak nevező párt programja, retorikája és gondolatvilága?
 

Hazatérnek az elüldözött zsidó művészek a Páva utcába

A két világháború között zsidó származásuk miatt külföldre menekült festőművészek munkásságát bemutató kiállítást rendeznek Késői hazatérés címmel Budapesten a Holokauszt Emlékközpontban április 16-tól nyár végéig.
 
tovább >

Programok

[2010-03-10]
Jelinek-napok a Trafóban

Háromnapos programsorozatot szentel a Trafó a rasszizmus kérdésének március 8. és 10. között: a neves kortárs író, Elfriede Jelinek darabjai mellett a programban szerepel drámapedagógiai foglalkozás, beszélgetés, előadás a "kedélyes zsidózásról". A programok egy része ingyenes.
 

[2010-03-12]
Emanuel Gat Dance: Téli utazás/Téli variációk

Két férfi, lépések és formációk vibráló csendekkel pontozott, hipnotikus füzére, a kar és a kéz Gatra igen jellemző rajza, két lélegzetelállító koreográfia, előbb Schubert, majd Gustav Mahler, Riad al Sunbati és a The Beatles zenéjére. A Franciaországban élő izraeli táncművész, a tiszta tánc műfajában alkotó koreográfus Emanuel Gat alig egy évvel nagy sikerű vendégjátéka után ismét Budapestre érkezik. Tavaly lendületes salsa egy perzsaszőnyegen, most két gyönyörű duett!
 

[2010-03-17]
„az életben maradt Anna Frank”

„Kisszínházi” estek ismert és kevésbé ismert írónők regényeiből. Nem csak hölgyeknek, élőzenével és gasztronómiával

[2010-03-21]
Olvas-suk a Bálint Ház és az izraeli Kulturális Intézet Könyvklubja

Az Izraeli Kulturális Intézet és a Bálint Ház Könyvklubjában együtt olvassuk izraeli írók könyveit. A beszélgetést egy vállalkozó kedvű résztvevő moderálja.
 

[2010-03-24]
„A cedaka a zsidóság kultúrájában”

Szabad Zsidó Tanház, előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében.
 
tovább >
MazsikeEmlékezésMetazin

Látogathatóak lettek Hitler megalomán alagútjai

Három hatalmas alagút nyílt meg Berlin közepe alatt augusztusban, amelyek félelmetes bepillantást nyújtanak, hogy milyen is lehetett volna Adolf Hitler náci Németországa, Germania új fővárosa.


Forrás: Múlt-kor

 

2008. augusztus 27.

Három hatalmas alagút nyílt meg Berlin közepe alatt augusztusban, amelyek félelmetes bepillantást nyújtanak, hogy milyen is lehetett volna Adolf Hitler náci Németországa, Germania új fővárosa.

A 16 méter magas alagutakat 1938-ban egy földalatti szállítóhálózat első elemeiként építették azon koncepció keretein belül, amelynek során Albert Speer újratervezett fővárosa is elkészült volna.

A sétányokat, tereket és hatalmas épületeket is tartalmazó tervek azonban a második világháború miatt sosem váltak valóra, így nem készülhetett el az a hatalmas csarnoképület sem, ahol egyszerre 180 ezer ember hallgathatta volna a Führer beszédét.

A Tiergarten park alatti 90-220 méter hosszúságú alagutak a kiépítendő út- és villamoshálózathoz alkalmazkodtak volna. A világháború után a brit csapatok a megosztott Berlinben lezárták az alagutakat, azokat csak 1969-ben fedezték fel újra, bár akkor is zárva maradtak. 1990-ben, a város egyesülését követően Berlin tulajdonába kerültek.

1997-ben a hasonló örökségeket gondozandó létrehozták a Földalatti Berlin Szövetségét, amely azóta a város elhagyott, és kevéssé ismert bunkereibe szervez rendhagyó kirándulásokat. A második világháború közel ezer óvóhelyéből - ahol akkor 800 ezren éltek - ma igen sok nagyon jó állapotban van, egyes helyeken a falakon még mindig az egykori propaganda poszterek láthatók, és van ahol interaktív kiállítások várják a látogatókat.

A meglepően jó állapotban lévő alagutak ma igazi szenzációnak számítanak, nem is csoda, hogy a német lapok szinte mindegyike méltatta Dietmar Arnold történészt, aki egy bunkertúra keretében mutatta be a sajtó munkatársainak a nagyszabású helyszínt. Bár földalatti labirintus a nagyközönség számára az esetek többségében zárva van, néha mégis fogadnak egy-egy csoportot.