Németh Zsolt / 2008. szeptember

 

Méltánytalan helyzetben van a XX. századi magyar történelem egyik legpozitívabb személyisége. Esterházy János gróf mind a mai napig nem kapta meg a Yad Vashem Világ Igaza elismerést, pedig a tények egyértelműek és alátámasztottak. A felvidéki magyar politikusról közismert, hogy 1942-ben a szlovák parlamentben egyedüliként nem szavazta meg a zsidótörvényt.

Esterházy János

Álljon itt egy idézet akkori parlamenti beszédéből: „Veszélyes útra tért a szlovák kormány akkor, amikor a zsidók kitelepítéséről szóló törvényjavaslatot benyújtotta, mert ezzel elismeri jogosságát annak, hogy a többség a kisebbséget egyszerűen kiebrudálhatja. Tudom, hogy a törvényjavaslat nagyon sok szlovák képviselőtársamnak nem fekszik, de ezek pártfegyelemből nem mernek fellépni a javaslat ellen. Én ellenben, mint az itteni magyarság képviselője leszögezem, és kérem tudomásul venni, hogy azért nem szavazok a javaslat mellett, hanem ellene, mert mint magyar és keresztény, és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom”.

Mára azonban még többet tudunk. Ma már birtokunkban vannak olyan zsidók nyilatkozatai, akik dokumentáltan igazolják, hogy Esterházy János életeket mentett a Vészkorszakban.
A mentéseket három csoportba oszthatjuk. Egyrészt, az akkori időszakban felvidéki magyar zsidók életüket köszönhették annak, ha Budapestre menekülhettek. Ebben segített Esterházy, és erről tanúskodott például Sándor István, akinek történetét a nem zsidó Sándor Istvánné mondja el, a nyitrai Shlesinger Félix és felesége, Veithammer Katalin, illetve Frankel Angéla vagy a pozsonyi Rujder Ödön. Egy másik dokumentált eset Kleinman Lázár kassai főrabbinak köszönhető, aki elmondja, hogy Esterházy János saját birtokán tartott és nem engedett elhurcolni 200 munkaszolgálatost. Pontosan tudjuk, hogy annak idején mit jelentett, ha a munkaszolgálatosokat elindították nyugatra. És harmadrészt rögzítsük, hogy Esterházy kezdeményezően benne volt abban a titkos akcióban, melynek keretében Puskás István zólyomi, Sedivy László nyitrai és Brányik Sándor eperjesi református lelkészek több mint 1000 izraelitát kereszteltek meg azért, hogy a szlovákiai zsidótörvények legsúlyosabb passzusai alól mentesüljenek.

Mégis, akkor miért nem kapta még meg az elismerést Esterházy? Sajnos nem tudom kizárni: politikai okok miatt. Igen, szembe kell néznünk a tényekkel: a cseh és a szlovák lobbi mindent megtesz azért, hogy megakadályozza egy olyan történelmi személyiség elismerését, aki kétségtelenül igazságtalannak tartotta Trianont; akinek „elévülhetetlen bűne”, hogy részese volt a szinte csak magyarok lakta Dél-Szlovákiának Magyarországhoz történő visszacsatolásának, még akkor is, ha ő maga maradt az akkori tisoi Szlovákiában. Ha nagyon élesen akarok fogalmazni, akkor azt mondanám: Trianont, vagy a Benesi Dekrétumokat elítélnie egy zsidómentő hősnek sem volt-lehet joga.

Mint a polgári értékek iránt elkötelezett politikus, nem kívánok e helyzetbe belenyugodni. Egyrészt, hiszek az igazságban. Márpedig Esterházynak ott a helye a legnagyobbak között. Nem fogadhatom el, hogy Trianon igazságtalanságának hangoztatása, a magyar nemzeti ügy melletti elkötelezettség vagy a mély katolikus hit akadálya legyen egy emberi morális tartás elismerésének. És úgy gondolom, hogy a magyarországi zsidóság számára is fontos az ügy. Ugyanis számukra sem lehet mindegy, hogy egy, a magyar nemzeti közösség számára hős vitrinjébe odakerül-e az az elismerés, mely egyértelműen üzeni: egy mélyen vallásos magyar „polgár” nem lehet antiszemita. Valahogy úgy, ahogyan ez Salkaházy Sárával történt. A kommunikációs gondokkal küzdő mai Magyarországon ezeknek az ügyeknek immár jelentős szimbolikus üzenete is van. Ezért is köszönöm azon zsidóknak az igyekezetét, akik velem és a Külügyi Bizottság nemrég Jeruzsálemben járt többpárti delegációjával együtt próbálják elérni az új tények alapján Esterházy János ügyének újratárgyalását a Yad Vashem Intézetben. Köszönet illeti az ügyben a napokban a Yad Vashemnek levelet író Novák Attilát, aki a Magyarországi Cionista Szövetség elnöke, és a Holokauszt poklát is megjáró Ádám Magda történészt, akinek elévülhetetlen érdemei vannak az igazság dokumentálásában. És itt kell megemlíteni, hogy anno nem kisebb személyiség írt levelet Jeruzsálembe Esterházy ügyében, mint Simon Wiesenthal.

Esterházy János „háborús bűnösként” halt meg. 1945-ben. Gustáv Husák letartóztatja, mert szót emelt a kassai kormányprogram magyarellenes passzusai ellen. Átadják a KGB-nek, majd koholt vádak alapján életfogytiglani börtönbüntetést kap és Szibériába kerül, ahonnan 1949-ben súlyos betegen visszaadják Csehszlovákiának. 1957-ben börtönben hal meg. 50 évig még eltemetni sem engedték. Noha Oroszországban 1993-ban sikerült elérni rehabilitálását, Csehországban csak 2007-ben „találják meg” hamvait.

Életpályája arra kötelezi az utókort, hogy Jeruzsálemben is méltó helyére kerüljön. Emlékeztetőül álljon itt egy idézet Rujder Iréntől, a már említett és Esterházy által megmentett Rujder Ödön özvegyétől: „Mi, akik akkorian Szlovákiában éltünk, ismerjük a valóságot. Azért adták őt át a szovjeteknek, mert ha Pozsonyban állítják bíróság elé, minden zsidó mellette tanúskodott volna. Fájó az igazság ilyetén való kiforgatása, Esterházy tényleg megérdemli az igazak fáját Izraelben”. Biztos vagyok benne, hogy meg fogja kapni, hasonlóan, ahogy a Vatikánban is eredményesen fog zárulni Boldoggá Avatásának a folyamata. Ezzel Esterházy János halála után hozzá fog járulni, hogy reálisan szembesülhessünk önmagunkkal, a XX. századdal, és a hősök a megérdemelt Panteonba, míg a bűnösök a szemétkosárba kerüljenek.

A szerző az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának elnöke.
 

Szóljon hozzá fórumunkban