Miért éppen Izrael?

 

A reggeli ébresztő a rózsaszín Samsung telefonról, apró léptek zaja – néha az ágyam felé vezetnek. Az instabil asztal, a fehér fal, a nyers színű padló, a reggeli és a délutáni napsütés. A fekete fenyőmagok az utcán, a rozmaringbokrok a suafati főút mellett. Szén-monoxid és fűszermérgezés üdvös egyvelege. Türkiz-zöld izraeli és zöld-fehér palesztin buszok az utakon. Az egyik megálló mellett egy drága autókkal kereskedő nepper telepe. A Peszel levan¹ ormótlan és mindig palesztin kamaszokkal pettyezett gyepe. A tömött, lassú villamos, ami sosem jár rendesen és rendszeresen. Koszos babakocsik, bennük még koszosabb, dülledt szemű, nyálas gyerekek. Az anyjuk imát mormol, még a villamoson is. Persze csak akkor, ha nem üvölt a gyerek. Bár, ha üvöltene, sem tudna mit csinálni, max egy áldást elmondani. Áldott vagy Te, Örökkévaló, a mi Istenünk, a Világ királya… Kételkedem az egyetlenségedben. Az áldottságodon is sokat gondolkodom. De hogy valamit, valami megmagyarázhatatlant hintettél a világ ezen részére, ezt még én is elismerem.

A repkedő műanyagzacskók, építkezési törmelékek, szmog és túlzsúfoltság ellenére is van valami, ami áttűnik ezen a káoszon. Valami, ami miatt nem mondhatom azt, hogy jó volt a gránátalmalé a Mahane Jehudán², finom volt a knafe³ az arab kávé mellé, és még a tel-avivi strand is állati, na de azért elég volt ebből. Mert ott van a Suk ha-Karmel⁴ – emlékszem, egy magányos januári sétámon a bezárt piacon egy fiatal férfit láttam bujkálni a zöldre festett bádogpultok között. Nyomában pedig egy zsémbes, a mediterrán, nyakas asszony sztereotípiájára erősen rájátszó nő kiabálva szitkozódott, amint eltűnt előle a menekülő pasi. Filmbe illő jelenet volt. De itt van még a bokrokban növő hibiszkusz az utcákon, az olajfa, meg a citromfa, a birkapásztor Suafatban⁵, a világvégi magány a ciszjordániai határon, ahogy a telepes városrészből az arab kerületen és a palesztin menekülttáboron túl tekintve is a kősivatagot és az esti szürkületet látom. Az izgalom, amikor tisztább napokon ellátni a Givat Carfatitról⁶ a Holt-tengerig. Amikor a Macadán⁷ a sárga homok és a fehérben és halványkékben játszó tenger elmosódott tájképét nézve érzem, hogy nem tudom elégszer lefényképezni, nem tudok elégszer megállni és nem elég időre, hogy ezt igazán felfogjam. Amikor megilletődöm és kicsit talán meg is sértődöm, ahogy egy öt-hat éves szempár fekete bársony kipával takarja magát, hogy ne lásson, mert nem vagyok elég cniesz⁸. Az elviselhetetlen tömeg a villamoson, ami összenyom, hozzám tapad és még a babakocsi kerekeit is a lábamra tolja. A Mea Searim⁹ ragacsos levegője, ahol a szentség hétköznapi és mégis mindig valami megfoghatatlan ünnepélyesség övezi. A rózsaszín cipzáras, virágos imakönyv, aminek a borítója tuti Kínában készült. Vagy a közelharc a pékségben és az örömittas, diadalmas zacskócsörgés az oldalamon, hogy igen, sikerült, megvan a rogelah péntek estére. És nem elég, hogy csokisat, de még fahéjasat is tudtam vadászni, mert F. azt jobban szereti.

Fáradtan, végtelenül kimerülten a napi hadakozásban az emberekkel, az ideológiákkal, de mégis a legnagyobb megelégedettséggel szállok fel a Jafo-n¹⁰ a villamosra. Irija, Saar Skhem, Sivte Jiszrael, Simon ha-cadik, Givat ha-tahmoset¹¹ és már itthon is vagyok. Éljen. Már csak egy zebra, még egy zebra. Itt vagyok a Peszel levan lábánál, az autókereskedésnél, ahol sosincs járda, mert mindig odaállnak a nagy mercikkel. Igen, elérem a mészkő lépcsőt, ami az iskola oldala melletti ösvényre vezet. A rozmaring bokrok már egészen feketék mellettem. És a szmog is nehéz, alig belélegezhető a levegő. Amilyen felszabadító reggel ez az út a gyerekektől hangos iskolaudvar és a rozmaringsövény között, estére olyan nyomasztó lesz. De sebaj, már látni vélem a zöld konténer körvonalait. Reggel, ha nem felejtem el magammal levinni, szeretem bedobni a szemeteszsákokat, mert nagyon szórakoztatónak találom, ahogy tíz macska ugrik ki egyszerre a kukából. Vagyis nem is kifejezetten vicces, hanem amolyan igazi jeruzsálemi dolog. A szemét, meg a macskák. Tudom, ez nem hangzik píszín, meg nem is green dolog a részemről, de hát mégis csak így van. Már látom az ötödik emeleti konyhaablak világosát. Pár másodperc, és az Ecelen vagyok. Rálépek a négyzetes lapokból rakott járdára. Ez már igazán hazavisz. Benézek a járda melletti kertbe. Ezen a házsoron csak a mi tömbünk kertje ilyen elhanyagolt. Csak a gaz terem benne. De néha egy öreg pasi kiül egy székre olvasgatni a fenyő alá. Mindig vele van a kelet-ázsiai gondozója is. My Philippino – ahogy mondani szokta. Ilyet Tel-Avivban többet látni. Lelassult nyugdíjasok és többnyire délkelet-ázsiai nőkből álló, a megélhetésért türelmes kíséretük. Beütöm a kódot a kapuban, nagyot lökök az ajtón, és már nyomom is a liftet hívó gombot. Beragadt. Mindig beragad, és már megint a negyedik emeleten. Sebaj, elindulok. Már csak négy, három emelet… A harmadikon a lépcsőforduló falán még mindig az a lehetetlen kelbimbós kép fogad. Nem hiszem el, hogy valakinek egy szupermarket dekorációján túl tud esztétikai élményt nyújtani a plakát. Aztán egy virágos ajtó, még egy emelet, és már látom is a rollereket. Eldőltek. Azon szoktam csodálkozni, ha nem dőlnek el. Felállítom, de már nagyon vágja a rongyzacskó pántja a vállamat, sok mindent vettem a piacon, és különben is, már nagyon fáradt vagyok. De akkor végre lenyomom a fekete kilincset, és megcsap az én izraeli otthonom illata. Hazaértem.

Jegyzetek:
ˡ Peszel levan: héberül „fehér szobor”. Köztéri alkotás Észak-Kelet Jeruzsálemben.
² Mahane Jehuda: Jeruzsálem központi piaca.
³ Knafe: Sajt alapú, cukros-szirupos, tetején mogyoróval/pisztáciával megszórt arab édesség.
⁴ Suk ha-Karmel: Tel-Aviv központjában található piac.
⁵ Suafat: Jeruzsálem észak-keleti részén található, palesztin arabok által lakott városrész.
⁶ Givat Carfatit (angolul French Hill): Lakónegyed Kelet- Jeruzsálemben .
⁷ Macada (Maszada): Heródes király által i.e. 37 és 31 között építtetett palota a Júdeai sivatag egy Holt-tengerre néző magaslatán. Egy legenda szerint, amikor már nyilvánvaló volt a palotát ostromló rómaiak elleni vereség, az ott élő zsidó családok, katonák az öngyilkosságot választották. Így Maszada védői a végsőkig kitartó hősiesség jelképeivé lettek.
⁸ Cniesz: Viselkedési és öltözködési elv a zsidó hagyományban, manapság főleg a női öltözködés kapcsán emlegetett. Lényege a szerény, nem kihívó öltözet.
⁹ Mea Searim: héberül „száz kapu”. Jeruzsálem ultra-orthodox zsidók, leginkább haszidok által lakott, meglehetősen elzárkózó negyede. 
¹⁰ Jafo: Jeruzsálem egyik legforgalmasabb, pékségekkel, kávézókkal, üzletekkel teli utcája, ahonnan a piac (Mahane Jehuda) is nyílik.
¹¹ A jeruzsálemi villamos öt megállója a Herzl-hegytől a Heil ha-Avir irányában.