Hol készül a muszklizsidóság?

Írta: sztg - Rovat: Kultúra-Művészetek

A Bálint Ház fitneszterme egyre látogatottabb lett az elmúlt egy-két évben. Minek tulajdonítják ezt? Talán a kedvező áraknak? Vagy, mert itt nem lehet kigyúrt pénzbehajtókkal találkozni? – kérdeztük Szikszai Kingát, a terem vezetőjét.

– Egyfelől az árak valóban kedvezőbbek, mint más fitneszteremben, másrészt nem gondolom, hogy a hagyományos értelemben vett fitneszről beszélhetünk. A fitnesztermünk, a Bálint Ház részeként, nagyvonalú adományként jött létre, és lehetőségeiben a hely szelleméhez, adottságaihoz igazodik. A gépek, a szolgáltatás ugyan minőség, helytáll önmagáért, de nem kíván a profi fitnesz-beruházásokkal versenyezni. Még annyit az árakról, hogy kétszer egy évben (ahogy hívjuk: nyílt napon) akciót szervezünk, ezen a napokon az árainkat 30%-al csökkentjük – mindez azt is mutatja, hogy részben a közösség ezáltali gyarapítása is célunk.

Finteszterem fotó Szikszai Kinga 1-crop– Felmérhető, kik járnak az edzőterembe?

– Aki cicababákat, kigyúrt pénzbehajtókat keres, vagy tapasztalatai szerint erre számít, az minden bizonnyal csalódni fog. Ide kismamák, diákok, dolgozó fiatal felnőttek, és nyugdíjasok járnak. Van, aki fogyni, változni szeretne, más egyszerűen „csak” társaságra vágyik. Ez egy bővülő, jó hangulatú, és természeténél fogva, igen befogadó közösségi szolgáltatás. A konditermen kívül számtalan kikapcsolódási lehetőséggel várunk mindenkit. Az órarendünk lassan megtelik. Van itt jóga, salsa, Feldenkrais mozgásterápia, zumba, taiji, capoeira, kóser aerobic, pilates, krav-maga. Mindez remek előadókkal, programtartókkal. Az érdeklődés fenntartására, bemutatkozásként az első foglalkozások általában ingyenesek. Hogy mennyire vonzóak a lehetőségek, a hely szelleme, arra példa, hogy van egy pingpong csapatunk is. Lassan minden, ami a mozgással összefügg. Akik hozzánk járnak, és vesznek kondibérletet, azok hosszú távra terveznek – mivel nem csupán pillanatnyi fellángolásból edzenek. Példa erre, hogy nincs is havi bérletünk. Az éves bérlet fogy a legjobban.

– Mennyire jellemző az egészségkultusz manapság? Odafigyelnek az emberek, hogy egészségesen éljenek a konditermen kívül is? Kérnek tanácsot étkezésről, vitaminokról, helyes életmódról?

– Csak a magam tapasztalatairól, az itteni közösség tagjaival folytatott beszélgetések alapján tudok nyilatkozni. Az étkezés mindig téma, a receptek cseréje szinte mindennapos. Még a „kemény” férfiak sem restellik megkérdezni: most akkor habarjam, vagy rántsam be a zöldbab főzeléket? Nemrég remek céklasalátával lepett meg egy törzsvendég. Nem mondanám kultusznak, egy számomra normális értékrend terjedését látom itteni környezetemben is.

– Vannak, akik a zsidó fiatalok közül azért edzenek, sportolnak, mert aggódnak például a fizikai atrocitásoktól? Vagy nem hallottak ilyesmiről?

– Újabban feltűnt egy újabb réteg. Ők bizony – nem szégyen ez – nem edzettek a gimnázium, a középiskola óta, és most, mondhatni középkorukban kaptak észbe, amikor már jelentkeznek a szokásos tünetek: a hátfájások, a többnyire ülő életmód okozta kellemetlen következmények. Vannak aztán olyanok is, többnyire a fiatalok közt, elsősorban a krav-magásokra gondolok, akik azért sportolnak, mert tartanak az atrocitásoktól. Őket többnyire a szüleik hozzák el, és talán konkrétumok miatt, talán történelmi tapasztalatokból, azt várják el, hogy már az iskolában is meg tudják magukat védeni. Persze, önvédelmi tanfolyamra járnak magatartás-zavarral küzdő tinédzserek is. Az okok sokfélék, és mi nem kérdjük, miért – örülünk, ha edzik magukat.

 

07 Fitneszterem fotó Szikszai Kinga

Az interjú a Szombat májusi sportszámában jelent meg.

Címkék:2013-05, Bálint ház, fitneszterem

[popup][/popup]